Télállóság – tényleg kétszer kell nekifutni?

Az ősz beálltával mindenki gőzerővel dolgozik a földeken. Folyik a kukorica, a napraforgó aratása, de a gazda fél szeme már az őszi vetésűek talaj-előkészítésén van. Igazi munkacsúcs ez mindenkinek. Gépeket, magukat nem kímélve mindenki kivétel nélkül dolgozik reggeltől estig, mert mindennel időben végezni szeretne. Azt, hogy mennyi idő áll rendelkezésre, persze senki sem tudja. Csak remélhetjük, hogy az időjárás kegyes, és hagy nekünk elegendő időt mindenre, amit elterveztünk. Ilyenkor a télre, a fagyra keveset gondolunk, ha mégis, inkább a pihenés és a karácsony jut eszünkbe. Az, hogy a vetemény elfagy-e, vagy könnyű telünk lesz-e, és a kórokozók miatt kell-e majd aggódni, az csak később jut eszünkbe. Pedig most van itt az ideje ezek ellen tenni.

Megelőzés és talajállapot

Minden tavasszal értetlenül vagy inkább meglepődve figyelem, ahogy a gazdák sorra forgatják vissza az őszi vetést. Értem én a rációt benne, hiszen nem jó kedvükben teszik, hanem mert rosszul hiányosan kelt ki, elfagyott, belvizes a terület stb. Értem, és közben mégsem értem…

Ha valami megelőzhető (ha nem is 100%-osan de nagyrészt igen), akkor miért nem teszünk érte vagy ellene? A prevenció mindig olcsóbb, egyszerűbb és jobb, mint a kár vagy kór kezelése. Ha tudunk tenni annak érdekében, hogy a kelés biztosabb legyen a talajállapot optimalizálásával, akkor szerintem mindent meg is kell tenni. Gondolok itt arra, hogy a talaj biológiai állapotát befolyásolni tudjuk. A biológiai állapot pedig felelős a fizikai és a kémiai paraméterekért. A talaj faunája teszi morzsalékosabbá a talajt, vagy annak hiánya kötötté. Már az általános iskolában is azt tanulják gyermekeink, hogy a földi giliszta lazítja a talajt, átforgatja. De ez csak egy állat a sok, a millió közül. A mikroorganizmusok százai segítenek ebben a folyamatban. Ők a felelősek azért, hogy a talaj levegő- és vízháztartása optimális legyen. Persze nem a mi szánk íze szerint, hanem a talaj eredendő állapotához képest. Egy homoktalaj attól még homoktalaj marad, ahogyan az agyagos föld sem válik porhanyós erdő talajjá, de azt elérhetjük, hogy ne legyen sártenger. Kanyarodjunk is vissza a talajhoz egy kicsit!

Szuper a rendszer

„Bármely talaj két, önmagában is részrendszerek sokaságának hierarchiájából felépülő nagy alrendszer – egy élő szervezetekből álló biológiai és egy szerves és szervetlen vegyületek szilárd és oldott fázisaiból, ásványokból, organominerális komplexekből stb. felépülő abiotikus alrendszer integrációjából, elválaszthatatlan együttműködéséből jön létre. A talaj ilyen szempontból szuperrendszernek fogható fel, amelynek működése a szerves vegyületek alkotóelemeinek termodinamikailag stabilabb konfigurációt jelentő elrendeződésében (humifikáció) nyilvánul meg.”

A fent olvasottakból következik, hogy különböző élő szervezetek nélkül nincs talaj, illetve, hogy önmagukban élőlények nem alkothatnak talajt élettelen környezet nélkül.

A természetet vizsgálva beszélhetünk biológiai, kémiai és fizikokémiai rendszerekről. A biológiai rendszereket a talajt alkotó élőszervezetek bonyolult anyagcseréje (DNS-be kódolva) irányítja, míg a kémiai vagy fizikokémiai rendszerekben végbemenő anyag- és energiaforgalmat a termodinamika törvényei határozzák meg.

A talajok ökológiai rendszerek, ezáltal bennük mikrobiális fermentációk, kooxidációk, elem-transzformációk, a másodlagos ásványok abiotikus genezise, kémiai mállási folyamatok, a sók vándorlása párhuzamosan zajlanak, egymást befolyásolják és meghatározzák. Az ökológiai rendszerek a külvilágtól nem izoláltak, környezetükkel sokoldalú anyag- és energiaiáram köti össze, azaz nyílt rendszerek.

A talajok élettelen alrendszere és a biológiai alrendszer

A talaj élettelen rendszere alapvetően háromfázisú: a gázfázis, a szilárd fázis és a folyadék fázis alkotja. Közöttük állandó tisztán kémiai, ill. fizikokémiai jellegű anyagcsere zajlik. Ez, amit a jelenlévő élő szervezetek (mikroorganizmusok) is befolyásolnak, több-kevesebb mértékben módosíthatnak is, lényegében a talaj abiotikus dinamikáját tükrözi.

A talajokban rendkívül bonyolult faji összetételű életközösségek vannak, még a növénytakaró teljes hiányában is. Ezek az élőlények egymástól nagyon különböző biokémiai teljesítőképességű szervezetek ezreiből, millióiból tevődnek össze. A talajrészecskéket inaktív mikroorganizmusok nagyrészt adszorbeált állapotban, csillagászati számokkal kifejezhető tömegei vesztegelnek. Ezek egy rendkívül sokoldalú biokémiai kapacitás nyugvó potenciálját képezik; ez a potenciál realizálódik akkor, ha e mikrobák a talajba jutott és számukra értékesíthető anyag- és energiaforrásokkal kerülnek érintkezésbe. Ilyenkor azok, amelyek a megjelent anyagot bontani vagy hasznosítani képesek, aktivizálódnak, és szaporodni kezdenek. Aktivitásuk az energiaforrás fogytával csökken, majd újból nyugalmi állapotot vesznek fel.

A talaj élővilágának összességét Francé Rezső, a magyar származású talajbiológus után EDAFON-nak nevezzük.

Gyakran beszélnek a talaj egészétől elvonatkoztatva a különböző alrendszerek elemeinek működéséről, anyagcseréjéről, többek között a földigiliszták által végzett anyagforgalomról, vagy a nitrogéngazdálkodásról. Ez érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az egész folyamatot képtelenek vagyunk áttekinteni a maguk bonyolultságában. Ugyanakkor sosem téveszthető szem elől az a tény, hogy minden esetben egységes és a valóságban felbonthatatlan talajanyagcserével állunk szemben. Erre a biotikus és az abiotikus folyamatok együttműködése jellemző.

Végeredményben elmondható, hogy a talaj egységes komplex anyagcseréjéhez a mezőgazdasági gyakorlat vonatkozásában nem közelíthetünk mindössze egy vegyész vagy egy fizikus vagy akár egy biológus szempontjai alapján, mert az annál jóval összetettebb és átfogóbb. A talajtan gyakorlati szakemberei számára a legfontosabb és egyben a legnehezebb feladat is éppen ez: az egységes talajanyagcsere megértése, e metabolizmus helyi hibáinak megfejtése és a javítás a megfelelő módszerek kiválasztásával. Ez elősegítheti a rendelkezésre álló szabadföldi megfigyelések, a termesztett növény kémiai analízisadatai, a talaj különböző horizontjain végzett kémiai, fizikai és biológiai elemzések eredményei megértését.

A jó talaj segíti a télállóságot

Az elmondottak alapján, fontos, hogy minden szempontból optimális termőközeget, azaz talajt állítsunk be az őszi vetésű növényeink számára (is). A mikroorganizmusok anyagcserefolyamaik exotermek azaz, hőt termelnek. Amíg van számukra élelem (energiaforrás), addig folytatják a tápelemek feltárását, a talaj szerkezetének, levegő- és vízháztartásának optimalizálását a tél beálltával is. Ha pedig a növényünk nincs kiszolgáltatva a műtrágyák felvehetőségének, hanem folyamatosan rendelkezésre áll a számukra elegendő esszenciális tápelem, akkor azt felhasználva a saját szervezetének felépítésére, önmaga fokozhatja a télállóságot. Nekünk nincs ezzel más dolgunk, mint ezt lehetővé tenni számukra még az ősszel. Igen, ezt is be kell valahogy illeszteni a töménytelen mennyiségű őszi munkába feltéve, hogy nem célunk tavasszal másodjára is neki futni a tábla művelésének. Most kicsit többet dolgozni, többet költeni egy komplex irányított mikrobiológiai technológia bevezetésére meghozza a gyümölcsét, akarom mondani kalászát. A számok megmutatják, hogy a veszteség elkerülése, szembeállítva a technológia teljes költségével, még mindig kedvezőbb. A prevenció olcsóbb. Legyünk nyitottak, és fogadjuk el azt is, nem kell kétszer nekifutni!

Magyar Nikolett