Amikor mezőgazdasági technológiáról beszélünk, akkor már rég nem arra a környezettechnológiára gondolunk, amiben még a most középkorú agrárszektor szocializálódott. Hol van már a régiek százéves-ezeréves tapasztalata a kökényvirágról és a hét szűk esztendőről…?! Műholdak tömege kering a fejünk felett és mondja meg egyre pontosabban, mit hoz a holnap. Beláthatatlan mennyiségű információt (és dezinformációt) kínál az internet a tudatos és a tudatlan használónak egyaránt.
Produced in ‘Istentuggyahol’
A kicsitől a legnagyobb termesztőig mindenkinek rendelkezésére áll a fajták és hibridek által kínált végtelen szárazságtűrő vagy annak mondott vetőanyag-potenciál.
Hihetetlen fejlődésen ment keresztül a művelő- és erőgépek, a kiszolgáló műszaki berendezések piaca. Olyan megoldásokat emlegetnek a vezető fejlesztők, amivel belátható időn belül centiméter pontosan tervezett farmokon, táblákon vagy éppen többszintes, fény- és klímakontrollált termesztőberendezésekben napot és talán embert sem látott növényeket állíthatunk elő.
A jelenlegi – sok esetben iparszerű – mezőgazdaság jellemző vonása, hogy az elsődleges cél a rövidtávú hozam maximalizálása. Évről-évre keressük azokat a megoldásokat, amivel az aktuális szezon termését meg tudjuk őrizni, eladható állapotban tudjuk tartani. Termelésünk alapja az inputanyag, ami táplál, és megvéd, ha baj van. Biológiai sokféleségről és potenciálról beszélünk, aminek kihasználása a cél, miközben rohanunk az időjárás meglepetései elől és a piac igényei után.
A piac igényei pedig meglehetősen furcsák. Míg a közértben azt látjuk, hogy a környezettudatos anyuka vászontáskába pakolja a BIO pomelo-t (produced in ‘Istentuggyahol’), addig ezer tonna toxinnal szennyezett szemestermény talál gazdára valamilyen félszürke zónában.
A termés biztonságáért felelős döntéshozók, növényvédő mérnökök sokszor már nem érnek rá, hogy a hosszú évek alatt kemény tanulással megszerzett tudásuknak megfelelően végezzék munkájukat, együtt éljenek a gazdasággal, hanem adminisztrálnak. Pedig a tudás még megvan. Ha nem is mind a fejekben, akkor a tankönyvekben, a szakcikkekben, és azoknál, akik még ráérnek kimenni a táblára, és megfigyelni, együtt dolgozni a növénnyel.
Elvetjük, megvédjük, learatjuk, ennyi… Illetve dehogy ennyi
Szépen hangzik a sokat emlegetett integrált termesztés, de mit integrál ez a szemlélet? A jelenlegi integrált gazdálkodás csak egymás mellé teszi a gazdálkodásra ható körülmények java részét. Figyelmet fordít a talajra, az előveteményre, a vetőmag teljesítmény-mutatóira, a kijuttatott inputanyag felhasználására, a gépesítésre stb. Ezt a sok tényezőt azonban általában egyedi megoldandó problémaként kezeljük, nem pedig egy többkomponensű, rugalmas rendszerként, ami elromolhat ugyan, de ha segítünk neki, elég könnyen vissza is nyerheti a dinamikáját. Fontos tényező azonban maga a növény, ami él, mégis sokszor csak a termelés eszközeként tekintünk rá. Pedig valószínűleg sokat tudna segíteni a gazdálkodásban, ha az „ő véleményét is meghallgatnánk”.
A növény – így beszélünk róla, mert eléggé általánosítható – az a gazdasági szervezet, ami nem fut el, nem mozog, ha nem fúj a szél, és nem beszél vissza. Illetve visszabeszél, csak sokszor nem értjük. Ennek ellenére sokan vagyunk, akik megtanultuk, hogy hogyan is működik. Nem egy bonyolult dolog: a végtelenségig ismételget egy féltucat fő biológiai funkciót, amíg van rá lehetősége, és ezt az egészet úgy teszi, hogy áram helyett napfényt fogyaszt. Elvetjük, megvédjük, learatjuk, ennyi, illetve dehogy ennyi, csak sokan így gondolják. Pedig a mi agrárszakember szintünkön egy elég jól megérthető dinamikus rendszer központi szereplője.
Együtt él a talajjal, amit néha csak egy termesztőközegként használunk. Tápanyagokat – sokszor az egyedül felhasznált nitrogénen kívül több makro-, mikro- és mezoelemet – vesz fel, hogy felépítse sejtjeit. Visszahat a talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaira, mállaszt, levegőztet, szerkezetet javít, szimbiózisokat épít gombákkal és baktériumokkal.
Napfényt és szén-dioxidot használ a fotoszintézis során, amivel a szerves élet építőköveit állítja elő: szervetlenből szervest. Ő a gyár a húsevők felé a gyomrukon és a tüdejükön keresztül, mert nemcsak elvesz a levegőből, hanem hozzáteszi azt, ami minden magasabb rendűnek alapvető létfeltétel: az oxigént. Közben kap hideget, meleget. Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt, mert küzd a faggyal, a hőséggel, az UV-sugárzással, a vízhiánnyal vagy épp -többlettel, és még nem is említettük azokat a dolgokat, amikre jellemzően odafigyelünk: a tápanyaghiányt, a kórokozókat és kártevőket, magunkat is beleértve.
Gazdálkodásunk tárgya bizony él, és élőlényként ugyanazon igényei vannak, mint nekünk. Fontos, hogy rászánjuk az időt, és a birtokunkban lévő tudást, hogy működjön az a bizonyos „gazda szeme”, mert van lehetőségünk beavatkozni a növényi biológiába, van lehetőségünk javítani a növényi kondíciót és ellenállóságot.
A biostimulátor nem csodaszer
A növényi biológia csak teszi a dolgát. Épít, ha megvannak a lehetőségei, foltozgat, ha tud, és teljesít, ha engedik. Ahol pedig tudás és lehetőség van ezt a rendszert támogatni, ott a gazdálkodó jól felfogott érdeke, hogy újra megismerje, megtanulja a növény működését, és segítse, ahol csak tudja, mert megtérül, és hosszú távon ez vezet a fenntartható termeléshez.
Ismernünk kell az alap építőköveket, melyekből nincs túl sok, mégis olyan sokféle kombinációban és hatással, lehetőséggel látnak el bennünket, hogy nagy részét el sem hisszük. Lehetőséget adnak a növekedés célzott támogatására, készen adhatjuk a feldolgozott tápanyagot egyszerű cukrokon, aminosavakon és prekurzor (elő-)anyagokon keresztül. Mikroelemekkel – kvázi vitaminokkal – látjuk el növényeinket, ha tudjuk mikor és hogyan igénylik azt. Vegyi úton előállított hordozók helyett növényi szervesanyaghoz kötve adhatunk könnyebben felvehető és jobban beépíthető, célzott tápanyagot. „Félkész” előanyagokkal támogathatjuk a hormonális szabályozást vagy éppen ozmoregulátorok segítségével védekezhetünk a szélsőséges időjárási viszonyok ellen, sérülések esetén vagy éppen saját tevékenységünk káros hatásait kompenzálhatjuk. A biostimulátorok képesek beavatkozni a növény élettani folyamataiba olyan módon, hogy kitöltsék azt az űrt, amit az úgynevezett „integrált” technológiák sem töltenek ki jelenleg, mert sokszor kihagyják a növény élettani igényeit a számításból, a növényt nem integrálják.
Stimulátoroknak nevezzük őket, mert a növények életfolyamatait serkentik, segítik, s ezáltal magasabb minőségi szintre emelik az élettevékenységüket, produktivitásukat. Legtöbb esetben teszik ezt úgy, hogy támogatják az egészséges növény életfolyamatait, de időnként, ha szükséges, akár regenerálják, vagy enyhén ösztönzik az egyes biokémiai folyamatokat, amit a növény valamely magasabb rendű vezérlője leállított. Stimulálhatjuk a növényt, de annak környezetét is. A talaj kondicionálásával például javíthatjuk annak tápanyagszolgáltató-képességét, mikroflóráját vagy akár jellemző szerkezeti tulajdonságait. Kolloid- vagy kelát-tulajdonságú anyagokat, humusz-összetevőket vagy élő mikroorganizmusokat juttathatunk a talajba, amivel a növényt segítjük. Némely gyökérzónában élő mikroba tevékenysége szinergista módon javítja tápanyagfelvételt, miközben káros mikroorganizmusokat szorít ki, de szerves tömegük biokolloidként a vízgazdálkodást is segíti.
A biostimulátor nem varázsszer. Sok gyártó képvisel sok megoldást még több termékkel, de nem mindig megalapozott háttérrel. Mikrobiológiai oltóanyagok, huminsavak, fulvosavak, aminosavak és más fehérjekivonatok, mono- és oligoszacharidok, valamint algakivonatok szerepelnek a palettán. Sok hívószó ez egy irányzatnak, de mindnek szerepe van, és mindnek fontos szerepe van jól meghatározott folyamatokban, és jól meghatározott arányban.
Sokan tekintik a biostimulátorokat egyszerű lombtrágyának, mert megszokták, hogy ami mindent megold, az a nagybetűs VEGYSZER. Sokszor mondjuk, hogy megtanultuk jól a kémiát, de milyen kémiát tanultunk meg? Jó néhány éve ugyanazon anyagokat kombinálgatjuk, és próbálunk túlélni a hatóanyag-kivonások közepette, pedig mind tudjuk – vagy sejtjük –,hogy újabb nagyágyúk nem nagyon érkeznek már az elkövetkező évekre, sőt inkább egyre kevesebb hatóanyagból kell megoldanunk a problémáinkat. Megtanultuk a védelem kémiáját, de most újra elő kell venni azt, ami minket is irányít: az élő szervezet biokémiáját, élettanát. Ezt kell most újra tanulnunk, és nem fog gondot okozni, hogy megtaláljuk a megfelelő, jó minőségű táp- és segédanyagokat, amik valóban segítenek a növényeknek kondícióban maradni, könnyebben túlélni az egyre nagyobb kihívásokat hozó környezetünkben.
Mivel az ágazat még nem eléggé szabályozott, sok, a lehetőséget megragadó kincsvadász vágott bele a biostimulátor-gyártásba, -forgalmazásba, sajnos nem ismerve a beltartalom tulajdonságait és annak hatékonyságát. Sokszor hallható egymásra licitálás, hogy ebben ennyi meg annyi adott hatóanyag van, de sajnos nem bizonyított, hogy az ténylegesen hat is. Kevés számú, kutatásra alapozott gyártó minőségi termékei mellett egyre több az olcsó, sokszor egy egyszerű nitrogén lombtrágya hatásával sem felérő hatású híg hidrolizátum, vagy hibás keverék.
A gazdálkodó, aki gazdálkodik, és nem csak termel
Legyünk tisztában azzal, hogy amit a növényvédő szereknél, műtrágyáknál látunk, az nem olyan látványos a biostimulátoroknál. Ha egy biostimulátor látványosan zöldít, akkor valami nem jól működik, a benne lévő nitrogént vegetatív fejlődésre használja a növény, és nem a kívánt minőségi élettani folyamatokat fokozza. Senkit ne tévesszen meg egy híg fehérjekivonat zöldítő hatása, melynek során olyan gyors nitrogénforrást kap a növény, amitől átmenetileg kizöldül, de azon kívül semmit sem adunk neki. A stimulátorokban lévő mikroelem sem fog tápanyaghiány-foltokat eltűntetni, mert nem arra szolgál, hanem élettani folyamatok irányítására. Az ilyen eseteket oldjuk meg lombtrágyákkal, fejtrágyázással.
Az algakivonatok nem tartalmaznak hormont! A növények élettanából jól ismert, hogy még a mindenki által hallott/ismert auxinok, gibberellinek, citokininek mennyisége is folyamatosan változik a fejlődés során. Megvan a helye a hormonok használatának, például a labortenyésztésben. De ha szántóföldön vagy növényházban kész növekedési hormont alkalmazunk, akkora pofont adunk a növénynek, mintha MCPA-val vagy 2,4-D-vel szerettük volna azt a hormont pótolni! Az algakivonatok előanyagokat szolgáltatnak, hogy lényegi energiabefektetés nélkül tudja a növény az éppen szükséges hormont előállítani.
A talajoltók nem fognak szántóföldi műtrágyaadagokkal versenyképes mennyiségben hatóanyagot felszabadítani, mert nem arra valók. A talajflórába időlegesen beavatkozva a hibás biológiai talajtevékenységet tudjuk jó irányba terelni. Időlegesen, mert az oltással megnő a mikrobaszám a talajban, de a szezon közepe táján már visszaáll az egyensúly, mert a talaj egy többkomponensű biodinamikus rendszer, ami szabályozza önmagát. Szármaradványt tudunk velük bontani, ha szükséges, s ezzel áttelelő kórokozókat gyéríteni. Helyre tudjuk billenteni egy levegőtlen talaj mikroba egyensúlyát. Lehetőséget tudunk adni a kolloidokon felvehetetlenné vált tápanyagok mobilizációjának. Segíteni tudjuk a gyökeret, hogy megtalálja a számára fontos együttműködő mikrobákat, vagy éppen ki tudjuk szorítani azokat, akik nem együttműködnek, hanem versengenek a növénnyel. Erre mind képesek ezek az anyagok, de nem műtrágyák, hanem a műtrágyák és a szerves anyagok talajban való hatékony működését támogató stimulátorok.
A valódi biostimulátorok receptúrája tudományos fejlesztési folyamat során alakul ki. Növényélettanilag megalapozva, a növénynek szükséges mennyiségben, arányban és tényleges minőségben tartalmazza azokat az építőköveket, amelyekből a növények energiát, kondíciót nyernek és könnyebben tolerálják a környezeti hatásokat, hasznosítják a rendelkezésre álló erőforrásokat. Ha már eljutottunk oda, hogy stimulálni szeretnénk növényeinket, akkor tegyük ezt úgy, ahogyan azt élettanilag igénylik.
Az a gazdálkodó, aki együtt él a gazdaságával, növényeivel, elég jól ismeri, látja a növények élettani folyamatainak változását. Ha szükséges, beavatkozik a káros folyamatokba, és ha lehetősége van, megelőzi azok kialakulását. A gazdálkodó az, aki gazdálkodik, és nemcsak termel, mert ez egy olyan hosszú és állandó folyamat, amit csak úgy lehet végezni, ha ismerjük, tiszteljük és együttműködünk a gazdálkodás minden elemével.
Dr. Takács József
technológia-fejlesztő
