fbpx

Több helyi piacon, több hazai terméket kínálnak a vásárlóknak

Írta: - 2016 április 18.

A termelői piacok és a helyi termékek népszerűsítése, a termelők tájékoztatása, valamint a vásárlókkal való szorosabb kapcsolattartás segítése volt a Földművelésügyi Minisztérium célja, amikor Fazekas Sándor miniszter egy évvel ezelőtt meghirdette a Helyi termék éve programsorozatot – mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár azon a helyi termelők portékáinak bemutatójával egybekötött sajtótájékoztatón, amelyen az eseménysorozat elmúlt évét értékelte, egyúttal bejelentette annak folytatását.

A kormány és a szaktárca legfőbb célja, hogy a családok asztalára mindenkor kiváló minőségű, egészséges és biztonságos élelmiszerek kerüljenek – fogalmazott az államtitkár, s mint elmondta, e cél érdekében – egyúttal a magyar termelők hatékony segítésének szándékával – a kormányzat az elmúlt években számos jogszabály-módosítással könnyítette a kistermelői tevékenységet és a helyi termelői piacok létrehozását. Örömtelinek nevezte, hogy egyre többen látják a kistermelői formában rejlő lehetőségeket, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) adatai is alátámasztanak. 2010 óta ugyanis a regisztrált kistermelők száma megháromszorozódott: 5000-ről csaknem 15000-re emelkedett. A termelői piacok száma is növekedett: míg 2012-ben 117, 2015 februárjában 214, addig az idei év februárjában már 271 ilyen piac működött szerte az országban.

Zsigó Róbert kifejtette: a Helyi termék éve eseménysorozatával a Földművelésügyi Minisztérium és több háttérintézmény, például a NÉBIH és a Nemzeti Művelődési Intézet összefogásával olyan összetett program valósult meg, melyben a termelők mellett a vásárlók is központi helyet foglaltak el: a szakemberek személyesen találkozhattak a termelőkkel, megismerhették az őket foglalkoztató nehézségekkel. nem csak a termelők szakmai tapasztalatai bővülhettek, hanem erősödött a kapcsolat a megbízható termelők és a tudatos vásárló között.

Fotó: Francz Ilona

A szervezők országszerte 20 helyszínen rendeztek konferenciasorozatot, amelyen mintegy 1400 gazdálkodó, termelő, civil szervezet és önkormányzat képviselője vett rész. Az érdeklődők a kistermelői élelmiszerek termelésének, előállításának és értékesítésének feltételeivel, a különböző jelölési előírásokkal, a védjegyekkel, a piacnyitás feltételeivel és adózási kérdésekről egyaránt tájékozódhattak – sorolta az államtitkár. A fórumokon a minisztérium és a NÉBIH szakemberei nem csupán az aktuális szabályokat, tudnivalókat ismertették, de lehetőséget biztosítottak a helyi jó példák bemutatására is, valamint kerekasztal beszélgetések során összegyűjtötték a felmerült kérdéseket, javaslatokat és megoldandó nehézségeket. Ezen felvetések, valamint a megoldási javaslatok megvitatására a sajtótájékoztató után rendezett szakmai konferencián került sor.

A Helyi termék éve program abban is segített, hogy a kistermelők, akik önállóan nehezebben juthatnak el a vásárlókhoz, összefogással, a termékek széles skálájának felvonultatásával már könnyedén felvehetik a versenyt a legnagyobb áruházak kínálatával is. Ezért is ösztönözzük, hogy minél több helyi termelői piac alakuljon. Egy ilyen piacnak ugyanis különleges hangulata van. Nem csupán bevásárlóhely, hanem egyben közösségi tér is – mondta Zsigó Róbert.

A vásárlóknak is tudniuk kell, hogy hol keressék a piacokat, ennek megkönnyítéséért a NÉBIH elindította a helyboljobb.hu weboldalt, ahol egyéb hasznos információk mellett, piackereső alkalmazás is segíti a tájékozódást. Szintén a termelők bemutatkozását segítette a négy városban megrendezett „Vidék Mustra” vidéken programsorozat. Emellett a 2015-ös Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, azaz az OMÉK is a „helyi termék” jegyében telt. Hazánk legfontosabb agráreseményén a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával több, mint 100 helyi termelő mutathatta be portékáját a közönségnek.

A sajtótájékoztatón Zsigó Róbert bejelentette a Helyi termék éve programsorozat folytatását. Mint fogalmazott, azért, hogy még több helyi termék készülhessen és kerülhessen a minőséget egyre inkább kereső magyar családok kosarába.

(FM Sajtóiroda)