fbpx

Fazekas Sándor: euróban és forintban is több lesz a támogatás

Írta: Szerkesztőség - 2013 február 19.

Budapest, 2013. február 19., kedd (MTI) – Euróban és forintban számolva is több agrártámogatást kapnak a magyar gazdálkodók az unió következő – 2014-2020. közötti – költségvetési időszakában, mint a mostaniban – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 

 

Példaként említette: 1,6 milliárd euróval nő a közvetlen kifizetések összege, ez pedig 500 milliárd forintot jelent 7 év alatt a magyar gazdáknak.

A számok magukért beszélnek, és a szaktárca ennek megfelelően készíti elő a kifizetéseket – fűzte hozzá.

Jelezte: a magyar gazdák az előző uniós költségvetési ciklus utolsó évében – az idén – érték el a 100 százalékos támogatás-kifizetési szintet.

Ezt követően már minden évben számíthatnak rá.

Így megszűnt az uniós csatlakozáskor létrejött támogatási hátrány, amely miatt 2004-ben az országot megillető támogatásnak a 25 százaléka folyt be és csak mostanra emelkedett 100 százalékra.

A vidékfejlesztési miniszter ugyanakkor figyelmeztetett: ahhoz, hogy a Magyarországot megillető agrártámogatások teljes mértékben lehívhatók legyenek, szükséges egy precízen működő kifizető ügynökség – a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak jól kell dolgoznia.

Elmondta: a vidékfejlesztési támogatások kifizetése jól áll, nem marad benn egyetlen fillér sem a rendszerben.

Ezek a támogatások a legkülönfélébb fejlesztéseket teszik lehetővé, állattartó telepek korszerűsítését, feldolgozó pontok kialakítását és különböző vidéki szolgáltatások fejlesztését.

 

Mintegy 160 féle agrártámogatást vehetnek majd igénybe a gazdák.

Ezeknek a lehetőségeknek a kidolgozását most végzik – tette hozzá.

A programok a teljes mezőgazdasági ágazatot átfogják. Példaként említette egyebek mellett a halászatot, a méhészetet, az állattartás és a növénytermesztés különböző területeit, valamint a vidéki közösségek fejlesztését.

Kitért arra, hogy Magyarországon a jövőben csak földműves vásárolhat földet, vagyis az, aki élethivatásszerűen a mezőgazdaságból él.

Így a miniszter szerint a jellemző folyamat a jövőben a földterületek koncentrációja lesz a családi gazdaságoknál.

Fazekas Sándor az élelmiszerhamisításról és az ehhez kapcsolódó mostani lóhús-botrányról szólva kijelentette, hogy azok szigorú ellenőrzéssel elkerülhetők.

Megerősítette, hogy az elmúlt években Magyarországon a szaktárca szigorította egyebek közt az importtermékek ellenőrzését – és nem volt ilyen hasonló botrány.

Kiemelte, hogy ezen a területen szükséges a feldolgozók fegyelmezettsége: a vásárlók csak úgy tudnak tájékozódni, ha az árun pontos jelölés mutatja, honnan származik a termék.

Magyarország az unióban azok közé az államok közé tartozik, amelyek fontosnak tartják a pontos eredet-megjelölést – hangsúlyozta a miniszter.

 

MTI 2013. február 19.