fbpx

Új alapokra kell helyezni a hazai almatermesztést

Írta: Szerkesztőség - 2013 november 18.

A hazai almatermesztés régi fénye

 

A piricsei székhelyű Holland Alma Kft. Gyümölcsfaiskolájának gesztorsága alatt működő Naturalma Zrt. nagy érdeklődéssel kísért rendezvényének apropója ennek a szakkönyvnek megjelenése volt.

Az ötletgazda gyümölcsfaiskola azt a célt tűzte maga elé, hogy sikerüljön visszaállítani a hazai almatermesztés régi fényét, amelyből legtöbbet a tradicionális almatermelő vidékek profitálhatnának.

Az eseményen első részében szakmai előadásokra került sor, melyeket a könyv szerzői, a résztvevő cégek és a Naturalma Zrt. szakemberei tartottak.

Megnyitó beszédében Kávássy Péter ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Holland Alma Kft. egyben Gyümölcsfaiskola, Energetikai és Erdészeti Csemetekert, a Naturalma Klubfajták kizárólagos előállítója csak olyan termelő tevékenységet végez.

Munkájával csak olyan termelői tevékenységet támogat, amely amellett, hogy hosszú távon tervezhető és jövedelmező.

Mindig ügyel a természet egészséges egyensúlyának fenntartására, illetve helyreállítására.

 

 

 

 

A Naturalma® egy olyan új, komplex program, amely figyelembe veszi mind a fogyasztó, mind a termelő, mind a környezet közös érdekeit.

Már több mint ezer emberrel kóstoltatták meg itthon ezeket a fajtákat, s a fogadtatás rendkívül kedvező volt, a hagyományos almafajtáknál jobbnak értékelte a piac ezeket.

A céljuk az, hogy tíz év alatt elérjék, hogy a magyarországi almatermesztés 5%-a Naturalma legyen.

Eddig már több, mint száz hektár telepítés történt meg ezekből a fajtákból.

Cégük célirányos fajta innovációs munkája már közel öt éve folyik – ismertette Babicz Szabolcs termelés-, kereskedelmi vezető.

Az elsődleges szempontjuk az volt, hogy ezek a fajták legyenek varasodás és lisztharmat ellenállóak, nagyon tetszetősök, jól tárolhatóak, illetve kiemelten jó ízűek.

A kutatási tevékenységük során két piros (Red Topaz, Rozela) és három sárga (Luna, Sirius, Orion) alma fajta került kiválasztásra.

Ezek betegség ellenállóak, jól termékenyülnek, folyamatosan jól teremnek, bő termőképességűek, jól eladhatók.

Az Almatermesztés új alapokon című kertészeti szakkönyvben a korszerű termesztésről kívántak szólni, arról, amit a piac elvár.

Mindig a minőséget tartva szem előtt – mondta a Balogh Lajos marketingvezető, aki az ötletgazdája volt a kötet megjelentetésének.

Ismertette, hogy a partner cégek a kezdetektől fogva készségesen álltak a közös munka elé, felismerve a Naturalma Program jelentőségét.

 

 

 

 

Dr. Apáti Ferenc, a Debreceni Egyetem adjunktusa előadásában elmondta, sok ilyen alulról jövő kezdeményezésre lenne szükség hazánkban, megmutatva azt, hogyan tehet valamit önmagáért az ágazat, azért, hogy végre előre léphessen.

 

Véleménye szerint van piaci realitása a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés minőségi és mennyiségi emelkedésének.

Az utóbbi évek káros természeti tényezői (pl. fagy-, és jégkárok, rekord csapadék vagy aszály) különösen jól mutattak rá arra, hogy csak azoknál térülhet meg a komoly pénzügyi eszközöket igénylő kertészeti beruházás, akik megfelelő szaktudással vagy szaktanácsadói háttérrel versenyképes almatermesztést tudnak végezni.

Dr. Takács Ferenc, az ÉKASZ Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke rámutatott, azért írták a könyvet, hogy segítsék az almatermesztőket.

De minden könyv annyit ér, amennyit a gyümölcstermesztő társadalom hasznosítani tud belőle.

A kötet rendszerszintű szemléletet képvisel, amelyben minden egyes elemnek lényeges szerepe van, egyik sem kihagyható vagy pótolható.

Az innováció soha nem állhat meg, és szerencsére hazánkban is egyre több olyan termelő van már, akik ezt felismerték.

A program második részében Babicz Szabolcs vezetésével faiskolai bejárásra is sor került.

Az érdeklődők megtekinthették többek között a prémium Naturalma oltványokat is.

Az alma jeles ünnepének számító szakmai nap végén minden egyes résztvevő – közel háromszázan – megkapta a frissen megjelent könyv egy-egy tiszteletpéldányát.