Új kihívások a diótermesztésben

Ma már nem állja meg a helyét az a nézet, hogy a diófát nem kell permetezni. Új kártevők jelentek meg, ezzel új kihívásokkal kell szembenézniük a diótermesztőknek, legyenek akár kiskerttulajdonosok, akár nagyüzemi gazdálkodók. A klíma változásával felszaporodott őshonos diókártevők és a globális áruforgalommal hazánkba bekerült új kártevők mind feladatot adnak a kerttulajdonosoknak és a dióültetvények növényvédőseinek egyaránt. A következőkben régi és új kártevők, valamint az ellenük való védekezés bemutatására kerül sor.

Gyökérkártevők

A gyökereket rágó-pusztító rovarok közül először a cserebogár-fajokról lesz szó. Az áprilisi, májusi, erdei, júniusi cserebogarak közül a májusi cserebogár (Melolontha melolontha) okozza a legtöbb problémát (1. kép). A csontszínű vagy fehéres lárva (pajor) kezdetben humusszal táplálkozik, majd később a növények gyökereivel. Ezzel a fiatal facsemeték pusztulását is okozhatja. Kifejlődéséhez 3 év szükséges. Az ültetőgödör átvizsgálásával győződjünk meg arról, hogy nincs-e pajor a földben. Ha ültető gödrönként 1-2 darabot találunk, akkor oda ne ültessünk diófát.

1. kép Egy éjszaka alatt a fénycsapda által fogott májusi cserebogár (Melolontha melolontha) imágók tömege. Fotó: Takács Attila

Fatestben és ágakban élő kártevők

A fatestben károsító rovarok és rovarlárvák nagy veszélyt rejtenek magukban, károsításuk sajnos csak előrehaladott állapotban vehető észre. Ilyen a nagy farontó (Cossus cossus) és a kis farontó (Zeuzera pyrina). Jelenlétükre a fák mellett vagy az ágvillákban összegyűlt morzsalékos ürülék hívja fel a figyelmet. A lárva a fatörzsben vagy az ágrészben készített 10- 20 centiméter hosszú járatban él. A kártétel következtében a megrágott csemeték szél hatására könnyen kettétörnek, a nagyobb fák ágai pedig letörnek; az okozott sebzéssel megnyílik az út a kórokozók előtt. A kis farontó (2. kép) kifeszített szárnyakkal 30-70 milliméteres, alapszíne fehér, koromfekete és kékes- fekete pettyekkel tarkított. A fiatal fák jellegzetes kártevője. A telet lárva alakban vészeli át a fában (2 éves fejlődésű). A nőstények a kéregrepedések alá helyezik tojásaikat.

2. kép A kis farontó lepke (Zeuzera pyrina) imágója. Fotó: Takács Attila

A farontólepkék imágóinak előrejelzésére feromon-csapdát alkalmazva pontos képet kaphatunk a rajzásról. Ennek segítségével pontosan és takarékosan megtervezhetjük a farontólepkék elleni védekezést. Kisebb kertekben a varsacsapdákkal össze is tudjuk gyűjteni az imágókat.

A metszési időszakban az ürülékes járatokat felfedezve kampós végű dróttal vegyszermentesen is kihúz- hatjuk és elpusztíthatjuk a járatban lévő hernyókat. A sebkezelést ekkor sem szabad elfelejteni.

3. kép Az eperpajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona) telepei. Fotó: Takács Attila

A következő veszélyes faj az eperpajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona; 3. kép), amelynek nagy tömegben felszaporodott telepei szívogatásukkal a fiatal fák gyengülését, pusztulását okozhatják. Nagyobb termetű fák esetén súlyos esetben ágak, hajtások száradnak el. Az eperpajzstetűnek évi 2 nemzedéke van, tehát kétszer (májusban és júliusban) van lárvarajzás.

4. kép A tarka dió levéltetű (Callaphis juglandis) csoportja szívogatás közben. Fotó: Takács Attila

5. kép A dió szemölcsös gubacsatka (Aceria tristriatus) kártétele. Fotó: Takács Attila

Kiskertekben mechanikai módszerrel az erősen fertőzött törzsekről, ágakról kéregkefével sok pajzsot tudunk eltávolítani. A tavaszi, rügypattanás előtt végzett olajos lemosó permetezéssel nem csak az eperfapajzstetű, hanem a dió teknős pajzstetű (Eulecanium ciliatum) és a közönséges teknős pajzs- tetű (Parthenolecanium corni) áttelelő egyedeit is tudjuk gyéríteni.

6. kép A kártevők fénycsapdával jól előre jelezhetők. Fotó. Takács Attila

Levél- és lombkártevők

Az egy gazdanövényes – így tehát egész évben a diófákon élő – tarka diólevéltetű (Callaphis juglandis; 4. kép) példányai a levél színén, a főér mentén szívogatnak. Táplálkozásuk során nagy mennyiségű mézharmatot termelnek, melyen megtelepszik a korompenész. Erre az édes váladékra gyűlnek a tetvek közé a hangyák, mintegy gondozva, védve őket az édes harmatcseppekért cserébe. A tarka diólevéltetű szívogatásának jellegzetes tünete a főér megbarnulása, elhalása.

A kifejlett nőstények 2-3 milliméter hosszúak, sárga, sötétbarna foltosak, szárnyas változataik a szomszédos fákat is megfertőzhetik. Ősszel a nőstények a rügyek mellé rakják le ovális, fényes, fekete, áttelelő petéiket. Az őszi olajos lemosó permetezéssel gyéríthetjük az áttelelő peték számát.

Az utóbbi években több domináns dió- atka faj vált gyakori kártevővé. Ilyen a dió szemölcsös gubacsatkája (Aceria tristriatus) (5. kép), a dió nemezes gubacsatkája (Aceria erinues) és a dió-levélatka (Phyllocoptes unguiculatus), melyek a rügypikkelyek között telelnek és évente 3-4 nemzedékük fejlődhet a száraz, meleg nyarakon. Mint az előbbi kártevők esetén, itt is az őszi olajos lemosó permetezéssel gyéríthetjük az áttelelő peték számát.

A lepkék közül a sok tápnövényű (polifág) amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) kedvelt tápnövénye a zöld juhar mellett a dió és a szilva. A lepke 2 nemzedékes, fénykedvelő, hernyója az esetek nagy részében a fák külső részén alakítja ki fészkét. A hó- fehér lepkék éjszaka aktívak, fénycsapdával jól előre- jelezhetők (6. kép). Az első nemzedék májusban, a második július-augusztusban jelenik meg. A petékből kikelő kis hernyók a közösen szőtt hernyófészekben hámozgatnak, majd a fejlett lárvák szétszélednek, és akár tarrá is rágják az egész fát. A kifejlett hernyók rések, repedések között, gubókban alakulnak bábbá, amelyben áttelelnek.

7. kép A dióaknázó fényesmoly (Coptodisca lucifluella) hernyója. Fotó: Takács Attila

8. kép A hernyó ovális zsákot sző magának. Fotó: Takács Attila

1. ábra A dióaknázó fényesmoly magyarországi elterjedése. térkép: Antal Kristóf

Magyarországon megjelent egy új diókárosító moly- lepke-faj: a dióaknázó fényesmoly (Coptodisca lu- cifluella), melynek első példányait 2017. augusztus 24-én fedeztem fel. A hernyója (7. kép) a levélen kétoldali foltaknát készít. Az utolsó vedlést követően ovális zsákot sző magának (8. kép), melyet fehér szövedékkel rögzít vékonyabb vagy vastagabb ágakhoz, esetleg a törzshöz. Hernyóként telel, majd tavasszal bábozódik. Magyarországon általánosan elterjedt (1. ábra). A lepke hernyójának tápnövénye hazájában, Észak-Amerikában a hikoridió (Carya glabra) és a pekándió (Carya tomentosa), Magyarországon elsősorban közönséges dión (Juglans regia) figyelhető meg.

A levélkártevők között még meg kell említenünk az amerikai lepke-kabócát (Metcalfa pruinosa; 9. kép) mint új kártevő fajt, amely szívogatásával és a méz- harmat kiválasztással okoz kárt a diófákon.

A bogarak közül a májusi cserebogár (Melolontha melolontha), az erdei cserebogár (Melolontha hippocastani), a keleti cserebogár (Anoxia orientalis) és a zöld és rezes cserebogár (Anomala vitis, A, dubia) okoz károkat a diófák levelein. Szintén nagy károkat okozhatnak még a levélbarkók kártevő együttese: a közönséges lombormányos (Phyllobius oblongus), az ezüstös lombormányos (Phyllobius argentatus) és a gyümölcsfa levélormányos (Phyllobius pyri).

9. kép Az amerikai lepke-kabóca (Metcalfa pruinosa) dión is károsít. Fotó: Takács Attila

10. kép Az almamoly (Cydia pomonella) hernyója a köldökrészen rágja be magát. Fotó. Takács Attila

A dió termését károsító fajok

Elérkeztünk a legérzékenyebb kárt okozó fajokhoz, melyek a dió termésmennyiségében és minőségében okoz(hat)nak nagy kárt. Az almamoly (Cydia pomonella) 2 nemzedékes faj, a dió kártevői közül ez okozta eddig a legtöbb gondot. Az almamolynak hazánkban két, de meleg nyarakon három generációja is lehet. A diót a második generáció lárvái károsítják, ennek a lepkéi július-augusztusban éjszaka repülnek. A lepke petéit általában a dió felszínére, de ágakra, levelekre is rakhatja, egy éjszaka akár 80-at is. A kis hernyó a köldökrészen (10. kép) rágja be magát a termésbe, majd a kifejlett lárva is ott mászik ki, és az ágon, vagy a törzs repedéseiben bábozódik be. A károsítás hatására másodlagos fertőzés léphet fel, ekkor a zöld héj megfeketedik, rászárad a csonthéjra. A kései lárvák egyedei a dió összeszedése után a raktározás helyén is ki tudnak bújni a dióból és a tárolóban bábozódnak és telelnek át.

11. kép A a nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) a csapdában. Fotó. Takács Attila

Nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) Amerikából származó faj (11. kép), amely sajnos már hazánkban is megjelent. Az egynemzedékes, a telet bábalakban töltő faj nehéz feladat elé állítja a növénytermesztőket. A nőstény legyek a petéiket a dió termésének zöld burkába süllyesztik. Kezdetben a szúrás helyén kisebb elszíneződés látható, majd a lárvák táplálkozásának következtében besüppedő folt jelenik meg, amely igen hamar rothadásnak indul. Ez összetéveszthető többek között a Xanthomonas arboricola pv. juglandis okozta fertőzéssel, illetve a hazánkban őshonos dióburok-gabonalégy (Polyodaspis rufi) kártételével, amely azonban csak más rovar vagy baktérium károsítása után tud bejutni a zöld dióburok alá. A nyugati dióburok-fúrólégy károsítása nyomán a héj barnul, rothad és rászárad a dióra. A dióbél ilyenkor használhatatlan lesz, összezsugorodik, megfeketedik, penészesedik. Hazánkban a nyugati dióburok-fúrólégy–imágók júliustól október közepéig rajzanak. Ez az elhúzódó rajzás komoly problémát jelent a védekezés megtervezésében. Rendelkezésre áll feromon-csapda (12. kép), amellyel a faj rajzása jól jelezhető.

12. kép A rendelkezésre álló feromon-csapdával megtervezhető a védekezés. Fotó. Takács Attila

Védekezés

A permetezéseknél fontos, hogy figyelembe vegyék az élelmezés-egészségügyi várakozási időt, az engedélyokirat és a vonatkozó jogszabályok előírásait. A kártevő elleni permetezést a szexferomon-csapdákkal jelzett rajzáscsúcs után célszerű elvégezni, amíg a tojásból kelő hernyók be nem furakodnak a termésbe.

Ajánlott hatóanyagok: feromonos rovarcsapdák, ragacsos szín- és illatanyag-csapda, Cydia pomonella Granulovírus (CpGV), Bacillus thuringiensis var. kurstaki, acetamiprid, lambda-cihalotrin, tiakloprid, indoxakarb.

Takács Attila

Növényvédelmi entomológus