fbpx

Új kukorica és napraforgó hibridek a Pioneer 2018-as ajánlatában

Írta: - 2017 október 04.

A kontinentális, száraz klímára nemesítő hódmezővásárhelyi állomásunk kutatói munkájának köszönhetően ismét egy, a korábbi generációt túlszárnyaló kukorica hibrid bevezetése előtt állunk. Az új kukorica mellett ráadásul egy napraforgót is lesz alkalmunk a piacra vinni. Az új kukoricánk a P9415 névre hallgat és FAO350-es érésidővel rendelkezik. A napraforgónk pedig a P64HE133, Express toleráns és a magas olajsavas csoportba tartozik. A bevezetésüket nagyon nagy számú tesztelés, különböző stresszhatások alatti vizsgálatok, széles körű kísérleti munka előzte meg. Ezek alapján meggyőződtünk, hogy ismét olyan termékeket tudunk ajánlani a gazdálkodóknak amelyekkel nagyobb értéket tudnak a szántóföldön előállítani. Melyek is e két hibrid fő jellemvonásai? A következőkben olvashatjuk:

  • · Az új kukorica hibrid: P9415 FAO350 Optimum® AQUAmax®

A P9415 kiemelkedő termőképességével megfelelt az Optimum® AQUAmax® követelményeknek, mind a száraz, csapadékhiányos helyszíneken és a normál viszonyok között is. Kifejezetten jól tűri a hőstresszt a virágzás alatti időszakban és az intenzív növekedés stádiumában is. Az intenzív növekedés időszakában a kukorica már bekalibrálja magát egy bizonyos termés szintre az éppen bekövetkezett környezeti hatásoknak megfelelően. Ezért az ebben az időszakban bekövetkezett bármilyen stressz, főleg a hőség és a szárazság, már hatással van a későbbi termésre. A P9415 erőssége pont abban rejlik, hogy jobban viseli a korai és a virágzás alatti időszak kedvezőtlen viszonyait, különösen a hőstresszt.

A hibrid jellemzője, hogy rendkívül jó a szemtermés-víztartalom aránya. A rekord termőképességét egészen alacsony víztartalommal éri el. Jó példázza ezt a NÉBIH regisztrációs kísérlete, ahol a kimagaslóan jó szemtermés-víz arányt mutatott. A termés itt több mint 1 tonnával múlta felül a sztenderd hibrideket! (1. ábra)

1.ábra

A P9415 csőtípusa hengeres, kifejezetten vastag, jellemzően 16-18 szemsor számmal. Szemtípusa lófogú, mély kupanyommal a szemek felületén.

A P9415 látványos, nagy hengeres csövei Tamási- Fornádpusztán

  • · Új napraforgó hibrid: P64HE133

A P64HE133 magas olajsav tartalmú és az Express gyomirtás techológiára ajánlott hibrid. Peronoszpóra ellenállóságát tekintve megkapta a Protector minősítést, azaz még a 714-es rasszra is rezisztens! A szádor E rasszáig rezisztenciával bír, tehát még szádor veszélyes területeken is biztonsággal termeszthető.

A kísérleti eredményeit tekintve a saját vizsgálatainkban a legnagyobb termést adta a HO hibridjeink között. A jelenleg köztermesztésben levő portfóliónkhoz képest nagyobb termést várunk tőle. Nemcsak a termése lesz jobb, hanem az olajtartalomban is jelentős előrelépés tapasztalható!

2. ábra: Az elmúlt két év termékfejlesztési kísérleteink eredménye látható a 2-es ábrán

Ezzel a két új Pioneer hibriddel szeretnénk idén is hozzájárulni az Önök sikeréhez!

Fábián László
Termékmenedzser
Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.