fbpx

Új vezérigazgató a balatoni halgazdálkodási cég élén

Írta: - 2014 március 11.

Új vezérigazgató a balatoni halgazdálkodási cég élénSiófok, 2014. március 10., hétfő (MTI) – A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. felett tulajdonosi jogokat gyakorló Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője Szári Zsoltot nevezte ki a halgazdálkodási cég új vezérigazgatójának – derült ki a cég honlapján hétfőn megjelent közleményből.

A vidékfejlesztési tárca sajtóosztálya az MTI megkeresésére hétfőn annyit közölt, hogy a későbbiekben közlemény útján adnak tájékoztatást az új vezetőről és feladatairól.

Az MTI korábban hírt adott arról, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 2013. december elején határozatlan időre leállíttatta a halászatot a Balatonon, és ezt követően a cég korábbi vezérigazgatója, Füstös Gábor beadta felmondását. A volt cégvezető február elején töltötte ki felmondási idejét.

Szári Zsoltról az interneten kideríthető, hogy halászati szakmérnök, 2004-ig a halgazdálkodási társaság jogelődje, a Balatoni Halászati Rt. irmapusztai (Balatonlelle) telepének halászati vezetőjeként dolgozott, majd az elmúlt években más tógazdaságok vezetőjeként tevékenykedett. Könyvek, cikkek szerzője és internetes blogíró.

MTI 2014. március 10.