fbpx

V. Németh Zsolt: 30 milliárd forint a Leader programra

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 07.

Budapest, 2013. május 7., kedd (MTI) – Újabb, mintegy 30 milliárd forint áll rendelkezésre a Leader program, azaz a közösség vezérelt helyi fejlesztések támogatására – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

V. Németh Zsolt elmondta: az idén a pályázók csaknem a korábban meghirdetett mintegy 34 milliárd forinttal megegyező forráshoz juthatnak június 3-tól.

A pénzre a forrás kimerüléséig lehet pályázni.

A Leader programból most könnyebben és egyszerűbben igényelhetnek támogatást a pályázók a közösségi vagy a vállalkozási célú helyi fejlesztésekhez.

Az elnyerhető legkisebb összeg 200 ezer, a legnagyobb 50 millió forint lehet.

A 94 helyi Leader akciócsoport esetében a legkevesebb forrás 160, a legtöbb akár 850 millió forint is lehet.

Az összes forrás 45 százalékát gazdaságfejlesztésre kell felhasználni – tette hozzá V. Németh Zsolt.

Az államtitkár kiemelte: a támogatásra pályázóknak figyelembe kell venniük a helyi vidékfejlesztési stratégiában megjelölt célokat, ugyanis a projektötletekről – azok megvalósíthatóságáról – e célok figyelembevételével döntenek a helyi bírálóbizottságok.

 

V. Németh Zsolt: 30 milliárd forint a Leader programra

 

Emlékeztetett: a közösségi célok megvalósítását szolgáló elképzeléseket 100 százalékban, a vállalkozások fejlesztését szolgáló célok elérését 60-65 százalékos arányban támogatják.

A pályázatok jogszerűségét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ellenőrzi.

A támogatható projektek között van többek között a helyi termékek feldolgozása és piacra juttatása, valamint a megújuló energiaforrások hasznosítása.

Támogatható a hátrányos helyzetű munkavállalók képzése, bemutató üzemek létrehozása, továbbá tájházak kialakítása, illetve komplex programok – például a horgászturizmus és a hozzá kapcsolódó projektek – megvalósítása.

 

MTI 2013. május 7.