Válságban a hazai szőlő-bor ágazat – és nem a koronavírus miatt

Ez a cikk egy riportsorozat eredményeképpen született. A megkérdezettek 9–25 hektáros birtokméret közötti szőlősgazdák, illetve néhány borász. A szőlészetek döntően a Kunsági borvidéken találhatók, de egri, móri, balatonboglári interjúalany is megszólal. Majdnem mindenki vállalta a nevét, a többiek pedig fontosnak tartották, hogy egy kicsit erősebben fogalmazhassanak. Az apropó a koronavírus volt, de gyorsan kiderült, hogy a kutya sokkal mélyebben van elásva.

 

Idén kisebb közfigyelem kísérte a zöldszüretet, mint tavaly. Nemcsak azért, mert már másodszor találkozott vele a társadalom, nem is volt akkora tétje a dolognak. Sok szőlősgazda csak a „biztonság kedvéért” jelentkezett be a programba, de már akkor sejteni lehetett: nagyobb a riadalom, mint amit a piaci helyzet indokol. Valójában üresek a pincék. A pillanatnyi megkönnyebbülést azonban újabb felismerés követte: azzal, hogy egy újabb évet megúszott a hazai szőlő- és bortermelés, még messze nincs kint a vízből.

 

A koronavírus kedvezett a tömegboroknak

„Tavalyelőtt rekordtermés volt, de az idei zöldszüreti támogatást csak azért forszírozták a borászok, hogy elhitethessék, nincs is szükségük a szőlőnkre” – vélekedik a 18 hektárt művelő Tálas Sándor a Kunsági borvidéken. „A koronavírus valójában még kedvezett is a borfogyasztásnak. Az otthon kortyolt, gyümölcsös és nem túl drága borok forgalma megugrott. Hagyományosan a vendéglátásban fogy több bor, de idén megfordultak az arányok: a lakásokban itták meg az eladott mennyiség 70 százalékát, és a szupermarketek fölözték le a hasznot. Különösen a kékfrankos rozék és az illatos Irsai Olivér a keresett. Valójában már júniusban  hiány volt a készletekből. Erre május végén bejelentették a zöldszüretet…”

 

 

Frittmann János, ismert soltvadkerti borász szerint végül csak azok szedték le a fürtöket, akiknél kevésnek tűnt az idei termés. Egyetért az előtte szólóval abban, hogy a tömegborok kifejezetten jól mentek a járvány idején, nyáron pedig a vidéki turisztikai célpontokon – elsősorban a Balatonnál – megugrott a minőségi borok eladása. Hozzáteszi: az olcsó magyar bor könnyen értékesíthető exportra is, így a nyár közepére tényleg nagyon megcsappantak a hazai készletek. Úgy véli, idén a szőlőt és a bort is jól el lehet adni, talán csak a pesti belvárosban küszködik a szakma a felsőkategóriás tételek értékesítésével. Félreértés ne essék: ez sem kis mennyiség, sok borászat szállít a fővárosba. Szerinte a gazdák döntő többsége elégedett lesz az idei évvel, sem a mennyiségre, sem a minőségre, sem az árra nem lehet panaszuk. Az Irsai Olivér 130 forintos kilónkénti kezdőárát jónak tartja.

 

Azt minden szőlősgazda elismeri, hogy a megszégyenítően gyenge tavalyi áraknál jobbak az idei ajánlatok, de ez nem ok a felhőtlen örömre. „Éppen idén adtam el a szőlősömet egy borásznak. Örülök, hogy vége” – hangzik el Balatonlellétől délre. „2013-ban 136 forint volt a cserszegi fűszeres kilója, most meg kijöttek egy 92 forintos árral a feldolgozók?! Minél többet termelünk, annál nagyobb a deficit. Amint letelik az agrár-környezetgazdálkodási program, kivágom az egészet!” – morog Ács Attila József, akinek 9 hektárja van a Kunsági borvidéken. Ő azon kevesek közé tartozik, akik végül a zöldszüret mellett döntöttek, de mint mondja, most is nagyon rövid volt a határidő a munka elvégzésére. Szerinte erre az egészre nem lett volna szükség, ha a felvásárlók nem élnének vissza az erőfölényükkel. „Talán még egyeztetnek is egymással. Mi meg örülünk a 130 forintos Irsai Olivérnek, holott tavalyelőtt még 180 forintot adtak érte. Az árak messze nem fedezik a költségeket. Legalább egymilliót kellene keresnem egy hektáron, hogy nullán legyek, de tavaly is csak 550 ezer forint jött be. Az is úgy, hogy decemberig csak a harmadát adják oda a pénznek, a többit jó, ha szezonindításra kifizetik.”

 

Máshol van a pince, mint a szőlő

„Nálam 150-200 mázsa kell hogy legyen egy hektár termése, mivel a kialakult felvásárlási ár rákényszerít a mennyiség növelésére. Az önköltségem bő egymillió forint, amortizációval együtt 200 ezerrel több. 100120 mázsás terméssel a semmiért dolgozna a család…” – számolgat egy 25 hektáros birtok vezetője az Egri borvidéken. Véleménye szerint a borszőlő értékesítési ára körül mindig nagy bizonytalanság. A termelők nem tudnak tervezni, de még az sem biztos, hogy arra a szőlőfajtára, amelyet korábban kiemelten kerestek a feldolgozók, ismét igény fog mutatkozni. Pedig ez nem búza, hogy minden évben más fajtát vessenek. A szőlőtermelők kénytelenek elfogadni a felvásárlók által megszabott fizetési határidőket, de az sem garancia a dátum szerinti teljesítésre. Mindezek mellett a gazdálkodók nem kapnak elegendő információt a gazdasági döntéseikhez. „Az EU-ból előbb kapunk készlet- és termésinformációt, mint a hazai – erre hivatott – szervezetektől. Néha az az érzésünk, mintha direkt elhallgatnának számunkra hasznos ismereteket” – jegyzi meg. Szerinte a gazdák teljes körű összefogása nélkül az ágazat halálra van ítélve. Ő a maga részéről egyre nagyobb mennyiségben termel inkább csemegeszőlőt – annak „tisztábban” alakul az ára, és biztosan megfizeti a piac.

 

„Engem is elszomorít, hogy egy lazítót sem tudunk egymásnak kölcsönadni, nemhogy összefogni a közös értékesítésért. Az információ sem jut el megfelelően a gazdákig. Alig tudnak valamit a külpiacokról, még a saját termésüket sem tudják korrekten felbecsülni. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) ebből a szempontból semmit nem ér. A hegybírók meg innen kapják a fizetésüket, nem érzik úgy, hogy a gazdákat kellene képviselniük. Ezért télen szeretnénk elindítani egy saját érdekképviselet” – bizonygatja Tálas Sándor. Úgy véli, addig kell összébb húzni a sorokat, amíg nem jön „egy Döbrögi uraság”, aki felvásárolja a termelést is. Úgy véli, ha egy kézben koncentrálódik a vidék, az kevesebb munkára ad lehetőséget, és a táj elnéptelenedik. Azonfelül egy cég bármikor dönthet úgy, hogy profilt vált, és ledózerol egy komplett borvidéket.

 

Élni és élni hagyni

A HNT-nek nincs könnyű dolga, lévén a szőlősgazdák és a borászok érdekei – legalábbis az árképzésben – egymással ellentétesek. Viszont egyik sem élhet a másik nélkül. A nagygazdaságok között mégis biztosan akad néhány, ahol úgy vélik, a probléma legegyszerűbb megoldása az, ha egy tető alá hozzák a szőlőt és a pincét. Ebben is van logika. „50-60 ezer hektárról 30-35 fajtával nem lehet cél érni a nemzetközi piacon. Sokkal kevesebb, az adott régióra szabott fajtával kellene dolgozni, és koordinálni a termelést, hogy nagyobb mennyiségű, homogén tétellel léphessünk piacra. Ráadásul ennek nem tömegbornak kellene lennie, hiszen a magyarországi 2,3-3 millió hektoliteres termelés csak csepp a tengerben” – mutat rá az egyik megkérdezett szakember.

 

 

Ahogy idősödik a gaztársadalom, természetes módon is végbemegy egyfajta koncentráció a termelésben. De nem szükségszerű a nagybirtokok létrejötte. Olaszországban kevesebb mint egy hektáros kisgazdaságokat fog össze egy-egy szövetkezet. A termelők másodállásban, szinte hobbiból művelik a szőlőt, a szövetkezet pedig gépet, tudást és inputanyagokat biztosít ehhez. Végül felvásárolja a termést, és év végén osztalékot is fizet a gazdáknak – tudjuk meg Varga Mátétól, a móri Varga és Fia Pincészet egyik tulajdonosától, aki a HNT elnökségi tagjaként az egész szektorról is átfogó képpel rendelkezik.

 

„De más utak is vannak az érvényesülésre, mint az összefogás. Egy egyhektáros birtok is lehet sikeres, ha van saját pincéje, turisztikai élményt tud nyújtani a minőségi, palackos borai kínálásakor, illetve be tud jutni pár felső- vagy csúcskategóriás vendéglátóhoz. Mások a megtermelt szőlő mennyiségével ellensúlyozzák az alacsonyabb árat, megint mások a birtokméretet és a gépesítést növelik, majd a nemzetközi piacot célozzák meg. A lényeg, hogy termelési adottságok feleljenek meg az értékesítési céljainknak. Sajnos sokan már az alapoknál elrontották, például amikor a szerkezetátalakítási támogatást átgondolatlan fajtákra vették fel.” Varga Máté szerint a termelés sokszínűsége sokkal kisebb baj, mint az, ha ezt nem tudjuk lehetőségként kezelni.

 

Az elhangzott vélemények alapján közelednek a gazdák is ehhez a felismeréshez. Sajnos nem elég a hegybíróhoz elbaktatni egy támogatásért, és nem elég a kereskedők bemutatóit végighallgatni egy korrekt beszerzési döntéshez. Fontos lenne külföldi tanulmányutakon részt venni, időnként szaktanácsadókat meghallgatni, hiteles piaci információkat beszerezni. Egyik sem lehetetlen. Az idei év elvileg nem sürgeti a változást: jó a szőlők egészségi állapota, szépek a savak, és ott van a kellő mennyiségű cukor is a bogyókban. A mennyiségre sem lehet panasz, az árak pedig sokkal jobbak, mint tavaly. A termelők idén közel tökéletes szezont tudnak hozni. Annál figyelmeztetőbb jel, hogy ha egy ennyire tökéletes évben ilyen sok a panasz. Talán elkezdődött valami.

agrár borászat borpiac bortermelés HNT kézműves mezőgazdaság pince szőlészet szőlő-bor szőlőár szőlősgazda szőlőtermelés tömegbor turizmus