fbpx

Változnak a veszélyes állatok tartásának szabályai

Írta: - 2014 október 10.

Elkészült a veszélyes állatok tartására vonatkozó, nyáron módosult jogszabály végrehajtási rendeletének tervezete, amelyből kiderül, hogy melyik állat tartozik a különösen veszélyes fajok közé, és ezek tartása milyen személyi és tárgyi feltételeket követel meg.

A földművelésügyi tárca közigazgatási egyeztetésre bocsátotta a miniszteri rendelet tervezetét, amelyet október 17-ig lehet véleményezni. Az új végrehajtási rendelet tervezete felsorolja a veszélyes állatok körét, amely jelentősen bővül, továbbá a rendelet alapján szigorúbbá, ugyanakkor életszerűbbé válnak a tartásukra vonatkozó előírások. A rendelet állapítja meg egyebek közt a veszélyes állatok tartásának, szaporításának, elidegenítésének, az országba történő behozatalának, valamint egyedi azonosításának szabályait. A veszélyes állatokhoz kapcsolódó engedélyezési feladatokat a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőség látja el. A különösen veszélyes állatok közé tartozik például az ízeltlábúak közül a fekete özvegyek összes faja, a hüllők közül egyebek mellett krokodilok, anakondák, viperafélék, aligátorteknősök. A madarak közül csak a struccalakúak rendjébe tartozó kazuárfélék fajai különösen veszélyesek. (A sisakos kazuár a harmadik legmagasabb és a második legnagyobb tömegű élő madár, csak a strucc és az emu magasabb nála). A különösen veszélyes emlősök között a nagyragadozók mellett megtalálhatóak a cerkóffélék, a gibbonfélék, de a csimpánzok is. Különösen veszélyes állatfaj egyedét a rendelettervezet szerint kizárólag állatkertben, cirkuszi menazsériában, illetve kísérleti állatot tenyésztő, beszállító és felhasználó intézményben lehet tartani. Közepesen veszélyes állatfaj tartásához is szükséges a 3 hónapnál nem régebbi pszichológiai alkalmassági vizsgálat. Ezen túl feltétel, hogy a természetes személy rendelkezzen valamennyi szükséges hozzájáruló nyilatkozattal, megfelelő képesítéssel vagy szakmai tapasztalattal. Méreggel rendelkező közepesen veszélyes állat tartására engedély akkor adható, ha a kérelmező igazolni tudja, hogy az állat marása, szúrása esetére biztosított a méreg ellen használható szer, illetve, ha a méreg ellen nem készült semlegesítő szer akkor a folyamatos szakszerű egészségügyi ellátást kell biztosítani. A méreggel rendelkező állatok tartására biztonsági üveggel ellátott, jól zárható akváriumot, inszektáriumot, illetve terráriumot kell használni. A hozzájáruló nyilatkozatot méreggel nem rendelkező veszélyes állat esetén a közvetlenül szomszédos lakóingatlanok, vagy méreggel rendelkező veszélyes állat esetén a lakóépület valamennyi lakóingatlana kétharmadának tulajdonosaitól vagy az ott életvitelszerűen tartózkodóktól kell beszerezni. A veszélyes állatot – amennyiben fizikai tulajdonságai azt lehetővé teszik – egyedi azonosítóval kell ellátni, az adatokat országos elektronikus adatbázisban tartják majd nyilván. Közepesen veszélyes állat például a skorpió, több varánuszfaj, a sárga anakonda, néhány piton és vipera, több kígyófaj, a vadmacska, a kenguruk, a fosszák, a lófélék, disznófélék, szarvasfélék. A madarak közül pedig baglyok, keselyűfélék és sasok szerepelnek a listán.

MTI 2014. október 9.