fbpx

Vevői igények alapján tervez az FMC-Agro

Írta: Kohout Zoltán - 2017 február 23.

Külső és belső változások a Cheminova-korszak után

Az elődcég dinamikus növekedési pályájának folytatását, illetve a fejlesztések és az üzleti filozófia vevőközpontúságának további erősítését tűzi ki célul magának 2017-re is az FMC-Agro Hungary Kft. A nevében új, de elkötelezettségét és partnerhálózatát tekintve változatlan cég Kecskeméten fogadta partnereit, üzletfeleit, barátait január elején.

Vevői igények alapján tervez az FMC-Agro

A céges átalakítások sodrásában Takács Attila ügyvezető is a régi filozófiai-logikai szófordulattal kezdte a partnertalálkozót, amikor úgy fogalmazott: az egykori Cheminova utódaként az FMC-Agro életében az utóbbi hónapok a „változatlan változások” jegyében teltek. Mint mondta, ez nemcsak az amerikai vevő megjelenésében, hanem a kereskedői és globális cég-felvásárlási változásokban, a termékköri és hatóanyag-újraértékelési módosulásokban nyilvánult meg. A legfontosabb változások a Cheminova-utód FMC-Agro életében mégis a következők: 2017-ben már a kereskedői megrendelések a cég koppenhágai központjába futnak be, és ott bonyolítják a kiszállítások szervezését, adminisztrációját. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ad-hoc rendelések lehetősége megszűnt, a bizományosi konstrukció fontossága nőtt, ugyanakkor szűkül a számlakedvezmények köre. A termékpaletta is átalakul: a most akciós áron forgalmazott megszűnő termékek (például a Fluxyr 200 EC, a Galben R, a Glyfos, a Microbio, a Nic-It Turbo, a Plantafosz-termékek stb.) mellett újak – így az Azaka, a Saracen Delta és a Foxtrot – érkeznek, és több termék kiszerelése is változik a vásárlói igények alapján. A tebukonazol-alapú Riza 250 EW és az axistrobin-tartalmú Azaka Top Pack változata a kalászosok és a repce hatékony gombaölő szere, míg a floraszulfam- és diflufenikán-alapú Saracen Delta a kalászosok gyomirtásában beváló szer. Ugyancsak újdonság a kalászosok egyszikű gyomnövényeit (vadzabfajok, muharfélék stb.) irtó, rugalmasan időzíthető és utóvetemény-hatás nélküli Foxtrot.

A glifozát-felhasználást tiltó-szigorító rendelkezések kapcsán az FMC-Agro Hungary szakemberei a cég Glyfos Dakar nevű terméke kapcsán rámutattak: a glifozát-ammónium-tartalmú só tarlóra, deszikkálásra szőlő- és gyümölcskertekben is alkalmazható. Ismertették a Vizsla Pack (Gold) csomagok előnyeit az évelő és magról kelő egyszikűek ellen (Successor T-vel kombináltan); valamint a kalászosok gyomirtó és gombaölő csomagjaként ismert 2-nódusz Pack nevű kombinációt, amely a magról kelő és évelő kétszikűek, a levél- és kalászbetegségek ellen hatékony. Az FMC-Agro kínálatából a tápanyag-utánpótlás eszközei sem hiányoznak. A rovarölő és talajfertőtlenítő Kentaur 5G mellett a Radistart Algit startertrágya és talajkondicionáló csomagja a kukorica és a napraforgó kártevői ellen, illetve a különféle talajtápanyagok (starter- és műtrágyák, mikrobiológiai készítmények stb.) közötti kölcsönhatás hatékony kihasználása érdekében alkalmazandó.

A 2007 óta 12-szeres növekedést produkáló Cheminova után az FMC-Agro 2016-ban csaknem 8 milliárd forintos forgalmat bonyolított Magyarországon, míg az FMC globális hálózata a maga 7,5%-os piaci részesedésével a világ 5. legnagyobb növényvédő- és kondicionálószer-cégévé nőtt. A hazai leányvállalat a partnerek felé továbbra is elérhető árú, ugyanakkor minőségi szolgáltatást és kereskedői magatartást tanúsít – hangzott el a kecskeméti partnernapon.

Kohout Zoltán