fbpx

„Vízgazdálkodjunk okosan!”

Írta: Szerkesztőség - 2020 február 28.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „NAKPRAKTIKUM – Vízgazdálkodjunk okosan” címmel szakmai rendezvénysorozatot tart 2020. március 4. és 12. között az ország négy városában.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt feladatának tekinti az öntözés fejlesztését és a hatékony vízgazdálkodás terjesztését. Ennek érdekében több lépést tett és tesz is a kormányzattal együtt.

Az Országgyűlés 2019. év végén megalkotta a természeti erőforrások megóvása, a mezőgazdaság alkalmazkodóképességének erősítése, az öntözéses gazdálkodás elterjesztése, valamint az öntözési közösségek kialakítása érdekében az öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. évi CXIII. törvényt, ami idén január elsejétől hatályos.

Az öntözés és a vízgazdálkodás jogszabályainak előkészítése mellett a kamara a gyakorlati ismeretek átadásával is igyekszik segíteni tagjait, ezért 2020. március 4. és 12. között az országban négy helyszínen megrendezi a „NAKPRAKTIKUM – Vízgazdálkodjunk okosan” című rendezvénysorozatot. A programokról részletesen NAK portálján tájékozódhat.

Az eseményeken a szakértők részletes tájékoztatást adnak a törvényi változásokról, illetve arról, hogy ezek milyen hatással lehetnek a gazdálkodók napi tevékenységére. Továbbá kitérnek a talajok vízgazdálkodási jellemzőire, a vízmegőrző agrotechnikákra és a lehetséges öntözési módokra. A cél, hogy az ismeretek és információk birtokában a gazdák folyamatosan karbantarthassák a talajt, javíthassák annak termőképességét, megóvhassák azt a belvíztől és az aszálytól.