fbpx

VM: a magyar föld megtartása a cél

Írta: Szerkesztőség - 2013 június 05.

Budapest, 2013. június 4., kedd (MTI) – A magyar föld megtartása a célja a készülő mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatnak, amelyről széles körű társadalmai-szakmai vita folyt; ennek nyomán szükségessé vált a törvényjavaslat szövegének koncepcionális jellegű átdolgozása – tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-t.

A közlemény utal rá: a „politikai haszonlesők akciói” alkalmat adnak arra az agrártárcának, hogy hitelesen és valósághűen tájékoztassa a magyar társadalmat az új földtörvény tervezetéről.

A hangos kisebbség szakmai érveket nélkülöző támadásaival méltánytalanul félrevezeti az ország népét.

Magyarország kormánya szilárd elkötelezettségével védi a magyar nemzet érdekeit.

 

 

VM: a magyar föld megtartása a cél

 

A VM emlékeztet: Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozásakor a tagállamokkal kötött nemzetközi szerződésben vállalta, hogy egy 7+3 éves átmeneti időszakot követően összhangba hozza a földjogi szabályozását az uniós rendelkezésekkel.

 

Azaz a tőke szabad áramlását, valamint a letelepedés szabadságát biztosító előírásokkal.

A csatlakozási okmány rendelkezései szerint az átmeneti időszak lejártát követően nem tehető különbség a magyar és a tagállami állampolgárok között a föld tulajdonjogának megszerzésének körében.

Hozzátéve: az új földtörvény javaslatát 2012. július 12-én nyújtotta be a kormány az Országgyűlésnek.

Az általános vita során 2012. november 9-ig 204 módosító javaslat érkezett.

A széles körű társadalmi és szakmai vita nyomán pedig szükségessé vált a törvényjavaslat koncepcionális átdolgozása.

A törvényjavaslat a földszerzésre jogosultak körét jelentősen szűkíti.

Főszabályként a meghatározott képzettséggel vagy szakmai gyakorlattal rendelkező földművesek (természetes személyek) számára teszi lehetővé a föld tulajdonjogának megszerzését.

Emellett az elővásárlásra jogosultak sorrendjét is statuálja.

Eszerint elsősorban a helyben lakó személyek számára nyílik meg a földszerzés lehetősége.

A gazdálkodók közösségéből álló helyi földbizottság számára az átdolgozott javaslat vétójogot biztosít a földszerzést engedélyező hatósági eljárás során.

A földszerzési maximum a hatályos 300 hektár mértéket viszi tovább, a birtokmaximum – azaz a tulajdonolható és bérelhető terület együttes nagysága .

Azonban kevesebb, mint felére csökken, és 1200 hektárban került meghatározásra.

 

Ez alól csak kis körben, agrárszakmai indokok alapján enged a javaslat legfeljebb 1800 hektárig terjedő túllépést.

Ez az állattartáshoz szükséges takarmánytermő terület, a vetőmag-előállítás és közös gazdálkodás esetében lesz lehetséges.

A VM által kidolgozott, és az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága által benyújtott módosító javaslatokból összeálló új törvényszövegben megtalálható a beadott képviselői módosító javaslatok jelentős része.

Valamint a társadalmi egyeztetés során érkezett észrevételek többségét is tartalmazza.

A közlemény megjegyzi azt is: igen nagy számban érkezett kritika olyan civil szervezetektől, amelyek mezőgazdasághoz kapcsolódó szakértelme és tapasztalata megkérdőjelezhető.

A minisztérium az ezekkel a szervezetetekkel való konzultációtól sem zárkózott el.

Az egyeztetések során a tárca a beérkező javaslatokra nyitott volt.

Az átdolgozott törvényjavaslatban szereplő objektív méretkorlátok nem teszik lehetővé a jelenleg működő, akár több tízezer hektáros nagybirtokok további létrejöttét, illetve hosszú távú fennmaradását.

A helyiek földszerzésének preferálásával organikusan végbemenő birtokkoncentráció veszi kezdetét.

Az állattartók segítése növeli a versenyképességüket.

A hatósági engedélyezés  a spekulatív, tőkebefektetési célú földszerzések megakadályozásának hatékony eszköze.

„A törvényjavaslat biztosítja, hogy a jövőben magyar földművesek és magyar gazdálkodók vehessenek termőföldet, s véget vet annak az 1100 éves vitának, hogy kié legyen a föld.

Az új nemzetérdekű földtörvény lesz a vidék Magyarországának alaptörvénye” – tartalmazza a közlemény.

 

MTI 2013. június 4.