fbpx

VM: a Négy Mancs várhatóan újra akcióba lép Magyarországon

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 05.

Budapest, 2013. április 4., csütörtök (MTI) – A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) rendelkezésére álló információk szerint a Négy Mancs alapítvány még idén tavasszal újabb, „nagyméretű lejárató kampánnyal” készül a magyarországi hízott kacsa- és libamájat előállító termelők ellen.

A szaktárca MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint „a magát állatvédőnek nevező Négy Mancs alapítvány célpontja a szentesi székhelyű Hungerit Zrt. lehet”.

A Hungerit Zrt. mint felperes, perben áll a Négy Manccsal, a korábban neki okozott károk megtérítése miatt – közölte a VM.

 

 

„A Négy Mancs alapítvány ismert módszereit alkalmazva az ágazat szereplőinek tevékenységéről rejtett kamerás felvételeket készít, követi gépjárműveik mozgását, rögzíti a ki- és berakodásokat.

Emellett a termelőket arra készteti, hogy valótlan, terhelő kijelentéseket tegyenek egymásra” – fogalmaz közlésében a szaktárca.

Hozzáteszik: „az alapítvány által illegálisan megszerzett felvételeket oly módon vágják meg, hogy azok a lehető legsötétebb képet mutassák a magyar baromfiágazatról.

De akár más országokban, egy évtizeddel korábban készített felvételeket is készek felhasználni, hogy minél elrettentőbb képet fessenek Magyarországról.”

Tavaly a Daily Mail angol magazinban és a Test című német lapban jelentetett meg a Négy Mancs a libaágazatot lejárató, a VM szerint manipulatív fotókat.

„Ezzel a külföldi közvéleményt kívánják elriasztani, és Magyarország-ellenes hangulatot gerjesztenek” – közli a szaktárca.

„A libatoll ágazaton belül már kínai dominancia van, és így visszaesett a belföldi tollszedés.

 

Ez megközelítőleg 10 milliárd forintos közvetlen bevételkiesés éri Magyarországon a termelőket.

A veszteség közvetlenül a Négy Mancs alapítvány lejárató kampánytevékenységével hozható kapcsolatba” – olvasható a VM tájékoztatásában.

A VM leszögezi: Magyarországon sokkal szigorúbb állatjólléti szabályok vonatkoznak a tollszedést végzőkre, mint Európa más országaiban, ahol ez a tevékenység szintén megengedett.

A szaktárca fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy az Európai Baromfifeldolgozók Szövetsége is támogatja a magyar libaágazatot.

A szaktárcánál mindehhez hozzáteszik: a tollszedés és a libatömés is több száz éves hagyományra visszatekintő tevékenység Magyarországon.

Ezt a tevékenységet az unió sem tiltja.

Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára még kormánybiztosként vizsgálatot indított a Négy Mancs tevékenysége miatt.

Ennek keretében megkereséssel fordult a Fővárosi Főügyészséghez.

Az ügyészség a szervezet működése kapcsán számos hiányosságot, illetőleg jogsértést tárt fel, és emiatt az ügyészségről szóló törvény szerinti felszólalással élt.

Jelenleg is peres eljárás van folyamatban a Négy Manccsal szemben, az általa okozott milliárdos kár miatt – tájékoztatott a minisztérium.

 

MTI 2013. április 4.