fbpx

Tévedhetetlen fejőnő a XXI. századból

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 22.
Koreny Gábor termelési vezető tájékoztatója
Koreny Gábor termelési vezető tájékoztatója

Miért robottal?

A választ több oldalról is megközelíthetjük, ahogy az átadáson is más-más érv szólt mellette, attól függően, hogy a felhasználót, az egyetemi oktatót vagy a forgalmazót hallgattuk.
Az Egyetem tangazdasága abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a kar szakképzési keretének terhére a gyakorlatba beilleszthető, a mai kor követelményeinek megfelelő, hazai premiernek számító fejőrobot beruházásba foghattak.
Az egyetem mindkét telepe pozitív eredménnyel, rentábilisan tartja fenn magát, ezzel az új beruházással ez tovább javítható, az pedig fontos szempont volt, hogy a mai forráshiányos felsőoktatásban, a legfrissebb innovációkat hazai közegben, a gyakorlatban is megismerhetik a hallgatók. – foglalta össze Dr. Villányi László egyetemi tanár, az intézmény dékánja.
A beruházás technológiai és állategészségügyi előnyeit Kovács Attila egyetemi docens és Tóth Tamás termék manager mutatta be az érdeklődő tenyésztőknek, miközben a várt (és teljesült) eredmények mellett a költség- és megtérülési adatokra is rákérdeztek a jelenlévők.
A fejőrobotot jelenleg jellemzően kisebb (70-100 tehén) méretű gazdaságok használják, de ma már egyre jobban terjed nagy telepeken is, akár 800-1000 tehénnel termelő tehenészetekben is.
Valójában költséges beruházás, de azzal, hogy a gyakran fejtörést okozó élőmunkaigényt egy gyakorlatilag tévedhetetlen gépre bízzuk, nemcsak a fejési idő fog lerövidülni, hanem a gazdálkodónak erre a problémára fordított ideje is.
Így viszont biztonsággal több időt tud majd a termelés körülményeire, más gazdasági mutatókra fordítani.
Ez mind a jószágoknak, mind a gazdájuknak kevesebb stresszel járó termelési ciklusokat fog jelenteni.
1. t?gynegyedenkénti fejés, 2. érint
1. tőgynegyedenkénti fejés,
2. érintőképernyő,
3. OCC beépített sejtszámláló (opció),
4. gőzvisszaöblítő (opció),
5. korszerű robotkar

Magasabb-e valóban a termelékenység?

A hazai 6 hetes gyakorlat még minden adatot nem támasztott alá, de az egy tehénre vetített tejtermelés növelésére kb. 10-15% növekedés várható a technológia tartós alkalmazásával, aminek az az első oka, hogy reális esélye van a napi háromszori fejésnek.
A robot kapacitása napi 2000-2500 literre tehető, 70 tehén fejésére tervezve, de van már példa napi 3000 liter tejet fejő robotra is.
Már a józsefmajori tapasztalatok is igazolják, hogy a robot türelmes az állattal, így a kevesebb stressznek köszönhetően a tehenek természetesebben viselkednek, kényelmesebb az állatok pihenési időszaka, és mivel valójában tőgynegyedes fejésről van szó, sokkal kevesebb a tőgygyulladás a telepen.
További állategészségügyi előnyei: biztosítja a tisztítást a beteg állat után, a tej azonnali vizsgálata (pl. szomatikus sejtszám, vezetőképesség, vértartalom, Mdi tőgygyulladás) alapján helyben és azonnal megtörténik a visszacsatolás, és egy-egy állategészségügyi beavatkozás vagy épp egy ivarzási periódus pontos meghatározása már rövidtávon is költségmegtakarítást eredményez.
A sorára várva
A sorára várva

Működés közben

A DeLaval VMS egységet egy benyúló robotkarral szerelték fel, így fejés közben a tehén hasa alatt nincs semmilyen zavaró berendezés, így nyugodtan áll az állásban a bejutott jószág.
A gyakorlatban is vizsgázó irányított forgalmú robot alkalmazásával nőtt a fejések száma, kevesebb tehenet kellett kézzel terelni, a fejési időközök is kiegyenlítődtek.
A fejőrobot működéséhez elengedhetetlen a hazai háttér, az azonnali javítás és szervizmunka.
A DeLaval termékek hazánkban három kizárólagos képviseleten keresztül érhetők el.
Kelet-Magyarországot a törökszentmiklósi Taurina Agrár Kft látja el, a józsefmajori robotot és annak kiegészítő berendezéseinek, technikai hátterének telepítését is ők végezték, valamint biztosítják a teljeskörű vevőszolgálatát, szervizelését.

DeLaval történelem

1982: A DeLaval levédeti az automatikus fejés első szabadalmát
1998: Üzembe helyezik az első DeLaval fejőrobotot Svédországban
2013: Már több mint 10.000 DeLaval robottal, naponta összesen 17 millió tejet fejnek, több ezer telepen, a világ 40 országában. Dániában az összes tejtermelés 24%-át robotok fejik, ez az érték Finnországban 17%, Svédországban 15%.
2013. ápr. 3.: reggel 6 órakor az első hazai robot is elkezdi munkáját
2013. jún. 5.: 6 hét tapasztalat után hivatalosan is átadják az első  magyarországi robotot Józsefmajorban
2013…és folyamatban van már további 4 DeLaval fejőrobot építése Magyarszéken.