fbpx

IKR vevőtalálkozók országszerte

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 04.

Szakmai befektető lett az IKR Agrár Kft. tulajdonosa

 


Az Agrofert cégcsoport 230 leányvállalatának egyikeként biztos finanszírozási hátteret tudhat maga mögött az IKR Agrár Kft.

A tulajdonost nemcsak Európa második legnagyobb nitrogén műtrágya gyártója és forgalmazójaként mutatta be Nagy Lajos ügyvezető, hanem az élelmiszeripari vertikum lendületes fejlesztőjeként is.

Az Agrofert nyereségének – amely 2012-ben cca. 100 Mrd Ft volt – 70-80%-át a vegyipar adja.

A nyereség döntő hányadát az élelmiszeripari vertikum kiépítésére fordítják.

Tevékenysége meghatározó a malom- és sütőipari kapacitások kiterjesztésében, a baromfi- és sertéstenyésztés integrációjában, valamint ezen állatfajok vágóhídi és húsfeldolgozó kapacitások bővítésében.

Biodízel üzemanyag céljára mintegy 500.000 t vetőmagot dolgoz fel.

A cégcsoport mintegy 70 mezőgazdasági üzemet tulajdonol, amely társaságok több mint 120.000 hektáron gazdálkodnak, elsősorban Csehországban és Szlovákiában, és 7.700 hektáron már Magyarországon is.

Az Agrofertet a megbízhatóságon és kiszámíthatóságon túl az adott országra vonatkozó adó- és jogszabálykövetés jellemzi.

A jövőben az IKR Agrár Kft. ezzel a háttérrel szolgálja ki a termelők vetőmag, növényvédő szer és műtrágya igényeit; valamint jelentős szereplője kíván lenni a terménykereskedelmi piacnak.

Ehhez megfelelő infrastruktúrával és üzletkötői hálózattal rendelkezik.

 

 

 

Szaxon J. Attila ügyvezető, IKR Zrt.

 

Az IKR Zrt. szolgáltatásairól


A gépvásárlást követő IKR szolgáltatások már egyértelműek a termelőknek – így Slánicz János „csak” összefoglalhatta a tudnivalókat –.

A szerviz technikus csapat az elmúlt évben tovább bővült, szakemberképzésekkel és technikai fejlesztésekkel a háttérben.

Az IKR partnerei már 4 típusú átalány díjas szerződés közül választhatnak, különböző szerviz és diagnosztikai szolgáltatások és költségek mellett természetesen.

A területi szervizek mellett az erre a célra fenntartott IKR ügyfélszolgálat (+36/30/552-0186) is hívható műszaki probléma esetén.

A zökkenőmentes munkát szolgálja az IKR traktor cseregép flotta is, amely garanciális gépek esetén (3 nap után) ingyenesen, garancián túli gépeknél (5 nap után) pedig kedvezményes díjjal áll a gazdálkodók rendelkezésére.

Ami mégis újdonságot jelent: a New Holland termékek gyorspostával direkt szállítással érkeznek a területi központokba.

Így a szükséges alkatrész pótlásának ideje lerövidül az eddigiekhez képest.

 

 

 

Nagy Lajos ügyvezető, IKR Agrár Kft.

 

Szárítástechnológia alkalmazkodva az igényekhez


A környezetvédelem és a mai kor követelményeihez alkalmazkodva több lehetőséggel is szerepel az IKR a piacon, amiket Nyitrai István foglalt össze.

A régi B1-15 szárítók IKR fejlesztésű F3 adapter hideg oldalának zárt térré és szívott rendszerré alakítása, az F4 adapter meleg oldal szőnyegégős átalakítása és levegő visszaforgatása is bemutatásra került.

A 20 t/h teljesítményű B3-15 toronyszárító már automatikus nedvességszabályozással, nagy, 70 tonnás töltősúllyal biztosítja a kíméletes szárítást.

A 10-90 t/h szárítási teljesítményű FAO toronyszárító teljes hőszigeteléssel, automatikus számítógépes vezérléssel a legmodernebb szárítástechnológiát képviseli.

A kisebb teljesítményigények kiszolgálására alkalmas a szakaszos üzemű, bármely termény szárítására alkalmas Agrex mobil szárító, ami egyszerűen kezelhető és alacsony költségű.

A szárítás mellett a tárolással kapcsolatos előnyök, hátrányok is szóba kerültek siló, és síktároló esetében.

 

GPS technológia


A műholdas sorvezetés, illetve az erőgépek automatikus kormányzása garantálja az elhagyástól, illetve felesleges átfedéstől mentes munkavégzést.

Ez üzemanyag és input megtakarítást jelent minden műveletnél, illetve hozzájárul a talajtaposás mérsékléséhez.

Az automatikus kormányzások mellé a legújabb, 3,8 cm-es csatlakozási és visszatérési pontosságot biztosító műholdas korrekciós jel (Centerpoint RTX) 3 napos ingyenes tesztelésére is lehetőséget biztosít az IKR.

 

Megújult munkagép kínálat


Az IKR munkagépkínálatából Villám Ferenc adott ízelítőt, különösen az akciós termékekre és a legújabb „ráncfelvarrásokra” helyezve a hangsúlyt.

Az árokásóiról és altalaj lazítóiról ismertté vált olasz Dondi talajművelésben is nagy sikereket ért el hazánkban is.

A Dondi lazító család tagjai többféleképpen kombinálhatóak, 85-550 LE között, 3-7 m munkaszélességig.

Az új Dondi Maxihoz pl. 6 féle kapa közül választhatunk, a kultivátor elé pedig hidraulikus szögállítású tárcsasort szerelhetünk.

Slágerterméknek számít a Dondi SpeedPlow, robosztus, hajlított késes lazító, ami 20-30 cm-es mélységig biztosítja a talaj szellőztetését, a kétsoros hullámos tárcsalevelek pedig a talajtakarást.

A Dondi egyszerű rövidtárcsái 3-6 méter munkaszélesség között rendelhetőek, lazítóval vagy nagy átmérőjű mély-tömörítő hengerrel is kombinálhatóak.

 

 

Strom (-Bednar): új névvel ismerkedünk


A Strom néven kedveltté vált termékek jövő évtől a megszokott minőségben, de új névvel jelennek meg a piacon.

A Strom Atlas tárcsa mérete szerint rövidtárcsa, tömege szerint nehéztárcsa, csökkentett menetszámú talajművelés részeként és a szántásos művelési technológia tagjaként egyaránt használható.

A 620 mm átmérőjű, csonka kúp alakú csipkés tárcsalapok akár a 18 cm munkamélység elérését is lehetővé teszik.

A tárcsák spirálrugós túlterhelés elleni védelemmel szereltek, egyedi függesztésűek.

A STROM Ecoland szántóföldi kultivátor egy univerzális négysoros talajművelő eszköz, amely sekély tarlóhántásra, intenzív lazításra és 35 cm mélységű talajlazításra alkalmas.

A 4 sorban elrendezett, 25 cm-es osztástávolságú kapákat háromféle változatból választhatjuk ki.

A kapák által fellazított talaj lezárásához pedig itt is ötféle henger közül válogathatunk.

 

Növényvédelem kicsiknek és nagyoknak


A piacvezetőnek számító Hagie önjáró permetezőgép család tagjai 2 m-ig növelhető hasmagassággal, akár 36 méteres munkaszélességgel, 20-25 km/h sebességgel is minőségi növényvédelmet biztosítanak.

Tápkultivátorrá szerelésük pedig max. 15 percet vesz igénybe.

A HARDI nevével fémjelzett, saját gyártású szivattyúk garantálják a pontos, hosszú élettartamú és egyszerű üzemeltetést.

A RANGER permetezőkben üzemelő 363-as membránszivattyúk pl. hat membránnal maximálisan 194 liter folyadék szállítására képesek percenként.

Mindkét gépcsalád egyes típusai felszerelhetőek nyomkövető- és vezérlőegységgel, szakaszvezérléssel vagy akár ultrahangos keretszabályozással is.

 

 

 

Kuhn talajművelés


Az elmúlt évben megnövekedett az igény a forgatásos talajművelés gépeire.

Ez pl. a Kuhn 120, 150 és 180 mm-es gerendely keresztmetszetű Multi Master függesztett és Kuhn Multi Leader félig függesztett ekék forgalmán is meglátszott.

Ezért az idén gyakorlati gépbemutató körutat szervez az IKR az ekék további népszerűsítésére.

A Kuhn gépcsalád további, már hazánkban is ismert tagjai az Optimer+ rövidtárcsa, a Cultimer szántóföldi kultivátor és a GMD kaszák tagjai egyaránt akciósan állnak most a vevők rendelkezésére.

Az MDS és Axis műtrágyaszórókat egyre többen keresik opciókkal (pl. műtrágyaszóró szállítókocsi).

De keresett termék a súlymérős műtrágyaszóró is, ami állandó visszacsatolással, a sebesség függvényében tudja korrigálni a kijuttatandó műtrágya mennyiségét.

 

A New Holland sikertörténetének jelenlegi kínálata


A New Holland traktorok TD5, T5, T6, T7, T8-as típusait, legújabb modelljeit az AGROmashEXPO-n is láthattuk.

A vevőtalálkozó alkalmával Illés Zoltán egy-egy előnyre és a közeljövőben várható innovációkra hívta fel figyelmünket.

Így pl. az év második felében már találkozhatunk a T5-ös széria 16/16 félcsoport PowerShift váltójával és a T8-as széria 420-as modelljének fokozatmentes váltójával.

Erőgép bemutatók leglátványosabb szereplője lehet a már nálunk is elérhető, 670 Le-s T9 széria, azaz a 42o-ban befordítható törzscsuklós New Holland traktor.

Már 4 kombájnsorozat, 19 modell, 14 különböző (175-571 Le-ig) motorteljesítmény, 4.000-12.500 literig terjedő magtartály méret, 4,5-12 méteres vágóasztal: ezzel jellemezhető a New Holland ajánlata az aratásunkhoz.

Ezek közül kiemelkedik a SmartTraxTM gumihevederes járószerkezettel szerelt CR széria.

 

Miért érdemes SCR technológiát választani?


Az ECOBlueTM technológia kombájnoknál és a 110 Le feletti traktoroknál érhető el.

A technológia a károsanyag kibocsátást és az üzemanyag fogyasztást egyaránt csökkenti.

A TLT-n történő összehasonlító mérések és a gazdák visszajelzései is igazolják, hogy 1 órás állandó maximális teljesítményű üzemeltetés mellett 10-12%-os üzemanyag megtakarítás tapasztalható (5%-os AdBlue felhasználással

Egy 16 állomásos vevőtalálkozó sem tudja részletesen bemutatni az IKR Zrt. és az IKR Agrár Kft. teljes termékpalettáját, hát még egy pár oldalas ízelítő az eseményről.

Bővebben a két cég kollégáinál és a május 22-én kezdődő Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok kiállításon tájékozódhatnak Olvasóink.

A korai időpont lehetőséget ad arra, hogy az idén a talajelőkészítésre összpontosítsanak a kiállítók.

Így a gépbemutatón a szálastakarmány technológián túl a vetés, a sorközművelés, a tápanyag-visszapótlás és a növényvédelem gépei is bemutatkoznak a gyakorlatban.