fbpx

VM: nő a juhágazat támogatási szintje, a tejtermelők 2,7 milliárd forint előleget kapnak

Írta: - 2013 december 11.

Megjelent a 2013. évi átmeneti nemzeti támogatás (ÁNT) mértékeit meghatározó és a tej előleg kifizetését lehetővé tevő vidékfejlesztési minisztériumi rendelet – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.

A tárca mintegy 18 milliárd forintot fordít a top up utódjaként bevezetett, 2013. évi átmeneti nemzeti támogatásokra.

A forrás ÁNT-re, valamint anyajuh- és anyakecske-tenyésztés csekély összegű (de minimális) támogatásaira folyósítható.

Az anyajuhok 2013. évi ÁNT lehetősége – a magyar támogatások uniós kiegyenlítődése okán – ugyan szinte minimálisra csökken, viszont ennek kompenzálására, a korábbi éveknek megfelelően a minisztérium egy, a közeljövőben megjelenő rendelet alapján emelt összegű de minimális támogatást nyújt.

 

 

VM: nő a juhágazat támogatási szintje, a tejtermelők 2,7 milliárd forint előleget kapnak

 

 

A közlemény szerint ennek mértéke anyajuhonként 600 forinttal, az egy termelő által igénybe vehető támogatás felső határa pedig 833 euróval – közel 250 ezer forinttal – magasabb, mint korábban, vagyis a kérődző szerkezetátalakítási program forrásaival együtt összességében jelentősen nő a juhtartók támogatása.

A támogatási feltételek kedvező változásaiból az anyakecske tartók is részesülnek.

Kiemelték: a VM továbbra is az Európai Bizottság által engedélyezett lehetséges legmagasabb szinten nyújtja a termeléshez kötött anyatehén támogatást, az említett támogatáskiegyenlítés miatt szűkülő lehetőségekre is figyelemmel.

A többi jogcímnél – hízott bika, szarvasmarha extenzifikáció, hátrányos helyzetű térségekben tartott anyajuh, Burley és Virginia dohány, csonthéjas gyümölcsök – az előző évivel megegyező mértéket fizeti a tárca.

A VM a tej támogatását kilogrammonként 4 forint mértékben biztosítja.

A tejtermelők pénzügyi helyzetének erősítése érdekében a tárca 2,7 milliárd forintot előleg formájában még 2013-ban kifizet a támogatásra jutó teljes összegből, ami kilogrammonként nagyjából 1,40 forintot jelent.

A fennmaradó támogatások kifizetése a jövő év első félévében várható.

A rendelet rögzíti a számításokhoz szükséges elvi támogatási felső határokat is, a moduláció miatti támogatáscsökkentés optimalizálása érdekében – közölte a tárca.

 

 

MTI 2013. december 10.