napraforgó

Augusztus végén az Euralis magyar képviselői, Farkas Ferenc cégvezető és Balogh László termékmenedzser kíséretében lehetőségünk volt...
- Jelenleg összesen 8 gépünk van a márkától, de rövidesen két újabb is munkába áll. Két 6 méteres Rapid vetőgépre alapozzuk a...
A kft. ügyvezetője, Pohárnok Pál köszöntötte a gyakorlati bemutató iránt...
Október közepén a gesztelyi Gergely Farm adott otthont a CASE IH európai képzési programjának kezdő állomásához, ahova Közép-Kelet-Európa leendő kombájnspecialistáit várták.
„Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból. Szeretem? de szeretem.”
A horvátországi székhelyű Bc Intézet 120 éves fennállásának ünneplése évében büszkén prezentálta BC hibridkukorica-kínálatát, 2017. szeptember 12-én Kocsola község határában.
Már javában zajlott a kukorica és napraforgó betakarítási szezon, így természetes, hogy a termelők kíváncsiak voltak, az idén hogyan vizsgáztak a piacvezető hibridjei, odahaza milyen szempontokat kellett volna figyelembe venni a technológiában, egyáltalán mivel készüljenek a következő szezonra.
Még több precízió innovációval – nagyszabású bemutató, magyar vonatkozásokkal.
A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. 2017. szeptember 5-én Kiszomborban tartott fajtabemutatót, ahol a kukorica, szója, takarmánycirok mellett az utóbbi évek egy jelentős fejlesztését: a napraforgó-nemesítési eredményeiket is prezentálták.
A Balatonfőkajári MG. Zrt. cégcsoportja Magyarország egyik legnagyobb P64LE25 hibridnapraforgó termelője.
Évről-évre, az aratás idején a két fontos dologgal néz szembe a gazdálkodó.
„...a borsó rettenetesen közel van a földhöz”
A dán SuperTech termékek kezdetben egy, majd két, ma pedig már 4 féle gabonanedvességmérőt tartalmaznak (Farmpoint, Farmpro, Superpoint, Superpro).
A Mikó & Mikó Kft. tulajdonosával, a szakmai berkekben méltán ismert és elismert Mikó Ferenccel enyingi otthonában ültünk le a MaxiCutról, annak üzemeltetési tapasztalatairól beszélgetni.
-Nagy várakozással töltenek el az előttünk álló feladatok.
Nagyszerű készítmény deszikkálásban!
Bevált a Huminisz technológia  napraforgó-  és Kukoricatermesztésben is!
A tavaszi vetésű kultúráknál is egyre kevesebb a lehetőség a növények életkörülményeit befolyásolni, javítani az esélyét a magasabb termésnek, a jobb minőségnek.
A forradalmian új szárzúzási módszer, melyet a dán Dal-Bo gyár a MaxiCut aprító hengerrel mutatott be.
Olajosnövényeink, így a napraforgó pozíciója több év átlagában is jónak mondható a terménypiacon.