Az ipari zöldségtermesztéshez kiváló adottságokkal rendelkezünk: mind a környezeti, mind az egyéb feltételek adottak. Ennek ellenére ebben az ágazatban is sokan küzdenek az fennmaradásukért. Szakértők szerint: – a hazai zöldségtermesztők mindig a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodva tudtak talpon maradni, nem pedig hosszú- és középtávú stratégiai elgondolások alapján fejlődni – (Deme és munkatársai). Talán ez lehet az oka annak, hogy a feldolgozásban egyre nagyobb arányt képvisel a külföldi tulajdon. Pedig világviszonylatban a csemegekukorica exportunk dobogós helyen áll.
A hazai ipari zöldségtermesztés elsősorban a feldolgozó üzemek által kialakított termeltetési rendszerekben zajlik. A termelésben a feldolgozói igények dominálnak, így ennek megfelelően kerül meghatározásra az áru elvárt minősége és a betakarítás pontos időzítése is. A feldolgozók célja az, hogy tudják biztosítani az üzemeik magas kapacitás-kihasználtságát. A termeltetés során általában az üzemektől kerül a szükséges vetőmag a gazdákhoz, valamint folyamatosan felügyelik és „szaktanácsolják” is a termelést annak érdekében, hogy ne kerüljön porszem a gépezetbe. A hazai szokások szerint a betakarítógépeket és a szállítójárműveket is a feldolgozó biztosítja. Erre azonban van ellenpélda is, amikor a termelő oldja meg magának a betakarítást és a szállítást is. A nyereséges előállításhoz nagyobb terület, intenzív technológia, szakértelemmel párosuló precíz termesztés, az öntözés feltételeinek megléte és nem utolsó sorban a feldolgozóipar közelsége is szükséges. A szállítás ugyanis nagymértékben növelheti a feldolgozási költségeket, így a konzervüzemek igyekeznek minél kisebb távolságról biztosítani a feldolgozáshoz szükséges alapanyagot.
Csemegekukorica
A világ legnagyobb csemege-előállítója és -exportálója az Egyesült Államok. Az amerikai farmerek 224 ezer hektáron mintegy 3,8-4 millió tonnát állítanak elő. A nálunk felhasznált vetőmag is a tengerentúlról érkezik.
Hazánkban közel 25-30 ezer hektáron foglalkozunk a növény termelésével, kibocsátásunk éves szinten 430-500 ezer tonna körül alakul, melynek nagy része az export piacokra kerül. A hazai termelés jórészét feldolgozzák. Közel kétharmadából konzervet, a maradékból pedig fagyasztott csöves vagy szemes árut készítenek. A hazai termelésnek alig néhány százaléka kerül a magyar családokhoz, a többit exportáljuk. Termesztési színvonalunk nemzetközi szinten versenyképes, hiszen az egy hektárra jutó produktum országosan 14-17 tonna, de vannak olyan termelők is, akik ettől jobb eredmények elérésére is képesek. A termesztési körzeteket a feldolgozóipar vonzáskörzete alakította ki, így nem meglepő, hogy az észak-alföldi régióban termelik meg a hazai csemege mennyiségének 60-70%-át. A régión belül Hajdú-Bihar megyét kell kiemelnünk, hiszen éves szinten ebben az egy megyében közel 200-250 ezer tonnát állítanak elő belőle. A feldolgozói kapacitások közelségén kívül ennek oka még a hajdúsági területek öntözhetősége és az ottani talajok jó termőképessége is.
A nyereséges termesztéshez nagy, egybefüggő területekre van szükség. Nem érdemes öntözés nélkül alig pár vagy néhány hektáron próbálkozni vele, de 10-20 hektár esetén már jövedelmező lehet az előállítás. Noha az is igaz, hogy ilyen kis méret esetén még kétséges lehet az öntözésbe fektetett tőke megtérülése. Ahhoz, hogy az eszközökbe fektetett pénzt is viszont lássuk legalább 40-50 hektáron szükséges vele foglalkoznunk.
A csemegekukorica magasabb hozzáadott értéket képvisel, mint a közel egy millió hektáron termelt árukukorica. Ennek ellenére a két növény ármozgása között van némi összefüggés. A jelenség hátterében az áll, hogy a csemegetermesztők vetésszerkezetében a csemegekukorica és az árukukorica konkurálhat egymással. Ezért a feldolgozók olyan módon alakítják ki a csemege felvásárlási árait, hogy az még jövedelmezőbb legyen, mint a takarmány tengeri. Ennek megfelelőn, ha csökken az árukukorica ára, akkor a csemegénél is csökkenésre számíthatunk. Ez annak ellenére van így, hogy egyébként a két termény piaci viszonyainak nem sok köze van egymáshoz.
A zöldborsó-előállítás helyzete
A világon FAO – OECD adatok szerint több mint két millió hektáron állítanak elő zöldborsót, a globális kibocsátás pedig meghaladja a 15-18 millió tonnát. A három legnagyobb termelő Kína, India és az Európai Unió. A kibocsátásban Kína dominál az 1,3 millió hektáros zöldborsóterületével.
1. ábra: Az EU-27 országok, EU-27 aggregált, valamint a világ zöldborsó fajlagos hozamainak alakulása 2007-2011 közötti időszak átlagában,
Forrás: FAO – OECD adatok alapján KISS L., 2013
Az EU körülbelül 140-160 ezer hektáron termel zöldborsót, ehhez 1,2-1,5 millió tonnás előállítás tartozik. Ennek a termésnek közel felét a franciák, míg harmadát a britek adják. Hazánk mindösszesen 80-95 ezer tonna zöldborsóval járul hozzá éves szinten a közösség előállításához, ami alig ötöde-hatoda a franciákénak. A KSH adatai szerint ez a szám 2013-ban csak 67 ezer tonna volt, pedig zöldborsó terület nagyságában csak körülbelül 50%-os az eltérés a két ország között. A különbség oka a termésátlagok markáns elmaradásában keresendő. A gallok egy hektáron több mint 14 tonnát állítanak elő a zöldségféléből, ezzel szemben mi átlagosan a 6 tonnához vagyunk közel területegységre vetítve. A 2013-as esztendőben például 4,7 tonna volt az egy hektárra jutó kibocsátásunk. Noha az is igaz, hogy abban az évben az időjárási körülmények még öntözés mellett sem kedveztek a zöldborsónak. Az évi 6 tonna viszont jóval elmarad a világátlagtól is, ami 7-8 tonna körüli, emellett az uniós termésátlag is a 8 tonnához közelít.
Az eltérés oka az, hogy nálunk sokan öntözés nélkül vagy alacsonyabb színvonalú technológiai fegyelem mellett foglalkoznak zöldborsótermesztéssel. A hektáronkénti 10-14 tonnás fajlagos hozam a magyar klíma mellett szinte csak öntözött körülmények között érhető el. Az itthoni termesztési körzeteket szintén a feldolgozóipar vonzáskörzete alakította ki, ugyanis a hosszú szállítás nemcsak a termelési költségeket növeli, hanem a minőséget is károsan befolyásolhatja.
Hazánkban a fajták nagyobb száma és a vetési idő lehetővé teszi a feldolgozási időszak széthúzását, ennek érdekében szakaszos vetést alkalmazunk. A zöldborsó növényvédelme ugyancsak különös odafigyelést igényel. A zöldborsótermesztés növényvédelmének egyik sarkalatos pontja lehet a gyomirtás hatékonysága. A herbicides kezelések befolyásolják a termésünk mennyiségét, ez különösen a posztemergens kezelésekre igaz. Ezen túlmenően figyelni kell a hosszú élelmezésvárakozási időkre is annak érdekében, hogy az a betakarításig biztosan elteljen. Posztemergens herbicideknél szűk az az intervallum, amikor a gyomok herbicid-érzékenysége fenn áll. Fontos még, hogy a zöldborsó levelén a megfelelő viaszréteg kialakuljon. Ezért érdemes a megelőzésre, valamint az időben végzett kezelésre helyezni a hangsúlyt. Az öntözés következtében a gombás megbetegedések is gyakoribbak lehetnek. Például a peronoszpóra vagy késői fertőzésnél a lisztharmat a termés jelentős hányadát elviheti. Ezen kívül előfordulhatnak egyéb megbetegedések is, például vírusos fertőzések. Ennek terjesztői főleg a levéltetvek és a tripszek, de akár a fertőzött vetőmag is gondot okozhat. A vírusos megbetegedések a 2014-es évben a zöldborsó termesztőknek jelentős károkat okozott, épp ezért van szükség egészséges és vírusmentes szaporítóanyagra.
A betakarítást a borsó zsengeségéhez kell igazítani. Itt nem nagyon szabad tévedni, és a betakarítógépeket érintő műszaki problémák több milliós bevétel-kiesést is eredményezhetnek.
Öntözés nélkül nem megy
Szakértők elkészítették a zöldborsó- és zöldbabágazat helyzetértékelését. Ez alapján elmondható, hogy az ipari zöldségtermesztésünk leginkább szűk keresztmetszete az öntözött területek alacsony aránya. A magyar öntözésfejlesztésnek még mindig túl sok gátja van. A tudásbeli és pénzügyi nehézségek a problémák egyik részét jelentik. Ezek viszonylag könnyen áthidalhatóak lennének, hiszen a támogatási rendszerben a fejlesztések pénzügyi oldala biztosítható. A bemutató üzemi programok, a kötelező továbbképzések és a technológiát forgalmazó cégek szaktanácsai pedig csökkenthetik a tudásbeli lemaradásunkat. Azonban az öntözési beruházások engedélyeztetése még mindig hosszadalmas folyamatot jelent, így sok beruházó elvész a bürokrácia útvesztőjében. Korábban érdekképviseleti szervek ígérték, hogy egyszerűsítik az eljárást, de a megoldási kísérlet csak a sajtónyilatkozatokig jutott, majd végül kimerült abban, hogy valóban sok jogszabályt kellene hozzá módosítani. Azonban, ahol a feltételek adottak, ott megfelelő árak mellett érdemes a termelésükkel foglalkozni.
Dr. Kiss István