Kecskemét: Somodi Ferenc | Agrárágazat

Kecskemét: Somodi Ferenc

Kiadvány, amelyben megjelent: 

„…ahol a hagyomány és a történelem új értelmet nyert”

 

Igazi időutazásban volt részünk Kecskeméten, hisz egy olyan birtokon járhattunk, ahol 1720 óta Somodi Ferenc lakik, természetesen több generáció, több rendszerben, de végig a gyümölcsfák iránti „szerelemben”. Házigazdánk tizenkilenc évvel ezelőtt, frissen végzett agrármérnökként kárpótlással tudta kiegyenesíteni azt a kanyart, amit édesapja élt meg ugyanezen a területen, szövetkezeti főkertészként dolgozva. Ugyan a nulláról indulva, de a birtok újra a régi, annyira, hogy a régi ház alapjaira épült, és ma már harminchektáros alma-, szilva- és kajszi-gyümölcsültetvény veszi körül. És az időutazásnak még nincs vége, mert a jéghálóval fedett gyümölcsös látványához még csak-csak hozzászokhatott a hazai utazók szeme, a termelők kedve/lehetősége, a meglévő és most épülő hűtőház is szakmainak és logikusnak tűnik, de a közeljövőre tervezett, teljes birtokot ellátó napelem rendszer már ritkaságszámba megy, mint ahogy az a rend és tisztaság is, amit itt tapasztaltunk (és amit még a német és osztrák importőrök is megirigyelnek).

 

 

A növényvédelemről feltett kérdésünkre pedig a válasz mindent elárult a termesztéstechnológiáról is: „hisz magunk is itt élünk, a birtok közepén”.

 

További képeket megtekintheted gallériánkban!

Szavazáshoz kattints a képre!

Kapcsolódó cikkek

  • 2017.09.22. 15:56

    Väderstad modern lézervágó, Robot segít a tehenek takarmányozásában, GMO-mentes LIDL-termékek...

  • 2017.09.22. 16:34

    Az agrárgazdálkodás igen összetett tevékenység, amely tele van a gazdálkodótól független...