Időutazás a kasza körül

Egy szín- és alakfelismerő szenzor segítségével a rendek alá is benéztünk

„Na, embör vagy már fiam!” – a szerencsésebb férfiak bezsebelhették ezt az elismerést a tapasztaltabbaktól, mikor már jól tudtak kaszálni, a kaszát fenni, sőt, ha már versenybe mertek állni a falu végi lucernásban. A Pro Vértes kaszálóján ezúttal megnézhettük a különbséget a kézi, a lovas és a traktoros kaszálás között, sőt a legújabb technológiába is bepillanthattunk.

Történelemóra ott, ahol még tudnak a fiúk kaszálni

Az állattenyésztés alapfeltétele, hogy a téli takarmányt is biztosítsuk. A téli takarmányigényt ugyanis csak úgy lehet kielégíteni, ha a legelőkről még időben betakarítjuk a tömegtakarmánynak számító réti szénát. A gyepgazdálkodás azonban a közelmúltban hatalmasat változott. Ahogy a természetet és a hagyományt is tisztelő Pro Vértes Közalapítványnál Viszló Levente is rávilágított a csákvári technológiai bemutatón: 60 év alatt pontosan 64-szeresére nőtt a kaszálás hatékonysága, a technológia sebessége, hisz a lovas kaszával egy óra alatt akkora kaszálón végeztek, mint egy gyakorlott kaszás korábban egész nap, és hamarosan a lovas alternálás ugyanígy járt a traktoros betakarítókkal szemben. Ez persze akár jó hír is lehetne. Azonban a fűben megbújó békák ugrótávolsága, a madarak repülési sebessége vagy a megriadt őzgida reakcióideje ennyit nem fejlődött ez idő alatt. Egy kaszás egy nap alatt legfeljebb fél hektárt tudott lekaszálni, és bár 8–15 fős bandák is dolgoztak, egybefüggő legelőkön a kis lépésekben haladó kézi betakarítás sokszor akár egy hónapig is eltarthatott. A mozaikossá vált tájban viszont akkoriban még voltak frissen kaszált, le nem kaszált, illetve különböző korú újrasarjadt területek, így az állatok nem vesztették el élőhelyeiket, a növények magot érlelhettek, és a gyep természetes úton megújulhatott.

A technológia fejlődésével mára viszont nemcsak a betakarítás sebessége változott meg; az egyszerre, rövid idő alatt nagy területen eltávolított vegetáció a növényzet mozaikosságát és fajtaösszetételét, valamint az állatvilág túlélési esélyét is csökkentette. Drasztikusan avatkoztunk be az élővilág alkalmazkodóképességébe, ahogy a csákvári bemutatón is elhangzott: a gólyának ugyan teljesen mindegy, hogy egészben, élve vagy elkaszálva, darabokban eszi meg a békát, valójában azonban nekünk nem mindegy, hogy a gólyának folyamatosan tudunk-e élőhelyet és táplálékot biztosítani.

Viszló Levente vezérigazgató, Pro Vértes Közalapítvány

Nem a gépesítéssel van a probléma

A Pro Vértes Közalapítvány a Zámolyi-medence részben védett gyepterületein hosszú évekig kutatta a kaszálás élővilágra gyakorolt hatását, és ezalatt kidolgozta annak gépi technológiáját is, hogy milyen beavatkozással lehet a legkisebb károkozás mellett értékelhető mennyiségű és minőségű takarmányt betakarítani. Ezt a megfelelő természetgazdálkodási megközelítést ismerte fel az AgroMax Gépkereskedelmi Kft. is, amikor ezt a helyszínt választotta a Pöttinger nemrégiben kifejlesztett SENSOSAFE rendszerének magyarországi bemutatására.

A talajszinten fészkelő madarak költési idejétől a különféle gerincesek menekülési szokásain és az évről évre máshol kaszálatlanul hagyott búvósávok optimális kialakításán át a kasza típusáig és a traktor ideális nyomvonaláig számtalan paraméterre kiterjedő kutatás szerint ugyanis gépi technológiával is megvalósítható az, ami kézzel. Minden csak a szemléleten múlik, és ez nem igényelne elvileg többet, mint a megszokottnál komplexebb gondolkodást és sok odafigyelést, így például kaszálási struktúrát vagy optimálisan minimalizált sebességet. Mindezeket Viszlóék már régen bevezették a Pro Vértes kaszálóin. A pásztázást végző optikai szenzorok alkalmazásában viszont még lát fantáziát Viszló Levente. „A láncfüggönyök alkalmazását minden AKG-s és természetvédelmi területen kötelezővé tenném, sőt az intenzív termesztést folytató gazdaságoknak is csak ajánlani tudom, bár csak alacsony sebesség mellett van értelme. 10-20 km/h-s sebességnél már a láncok zörgése sem hagy elég időt a menekülésre a vadaknak, madaraknak vagy épp békáknak. A most bemutatott szenzoros érzékelő és annak hangja viszont a vadat és a gépkezelőt is figyelmezteti. Az élővilág érdekében tett minden fejlesztést örömmel fogadunk. Kipróbáljuk”.

SENSOSAFE szenzorokkal a jobb takarmányért és a vadvilágért

Korunk intenzív állattenyésztésében a tömegtakarmányon múlik a tehenek egészsége és teljesítménye, lényegében ezen alapul az üzemi működés eredménye. A kaszálás minősége, a széna földmentes rendre rakása és veszteségmentes begyűjtése ennek alapfeltétele. A vadak védelme a széna minőségének megóvása szempontjából is kulcsfontosságú: a takarmányba keveredett tetem feletetése botulizmust okozhat a haszonállatokban. (A Clostridium botulinum baktérium által termelt toxin idegméreg, halálos izombénulásokat is okozhat – a szerk.)

A szenzorok által több hullámhosszon kibocsátott fény elektromos jellé alakul át, és azonnal utasítást tud adni a kasza kiemelésére

A kaszálón meglapuló őzgidák különösen tavasszal veszélyeztetik az első növedék biztonságos kaszálását. A gidák ráadásul vészhelyzetben nem menekülnek, így becslések szerint évente közel 10 ezer őzgida kerül a kaszapengék közé. A Pöttinger világelső volt ennek felismerésében: a 2017-es hannoveri AGRITECHNICA kiállításon mutatta be először a SENSOSAFE rendszerét. A kaszagerendelyen elhelyezett szenzorsort azonnal ezüstéremmel díjazta az akkori szakmai zsűri.

Munka közben a szenzorok által több hullámhosszon kibocsátott fény elektromos jellé alakul át, amely akadályba ütközve azonnal utasítást ad a hidraulikának a kasza kiemelésére. Ugyanekkor egy figyelmeztető hangjelzést kap a gépkezelő a lassításra. Hátsó függesztésű kaszákhoz az elülső kaszagerendelyről nyúlik ki oldalirányban egy ki-be csukható szenzorhordozó tengely. Az oldalérzékelők elegendő teret hagynak arra, hogy hangjelzés esetén a gépkezelő megállítsa a traktort, és leszállva kimenekíthesse az őzgidát a pengék útjából. Persze azt is megteheti, hogy kiemeli a hátsó kaszát, és egy kisebb kaszálatlan terület hagy maga mögött…