Növényvédelem a méhek segítségével

A mezőgazdaságban a beporzás fontos szerepet játszik a termés létrejöttében. Ez az ökológiai szolgáltatás felbecsülhetetlen, a beporzók számára a pollen és nektár létfontosságú a fejlődésükhöz, a rovarbeporzású kultúrnövények részére pedig elengedhetetlen a termés létrejöttéhez.

Számos esetben olvashattunk róla, hogy a rovarok a beporzáskor nem csupán pollent és nektárt szállítanak, hanem a beporzással egyúttal a növényeket is fertőzhetik, például a tűzelhalás esetében. Viszont ezt a beporzó tevékenységet egy hasznos mikrobiális anyag szállításával is össze lehet vonni. Ezt a viráglátogató tevékenységet használja az entomovektoros (rovarvektoros) technológia, így a beporzás során már a biológiai növényvédelem egyik formája is lehetővé válik.

A rovarvektoros technológia számos országban már kiegészítő szerepet tölt be a növényvédelmi eljárások között. A használt kifejezés Hokkanen és Menzler-Hokkanen finn kutatók nevéhez kötődik, akik már 1992 óta vizsgálják és tesztelik a technológia adta lehetőségeket. A módszer lényege, hogy virágzáskor a beporzókat használják „szállítóként” a biológiai szerek kijuttatására. Ez a megoldás nagyon praktikus, hiszen a méhek a beporzás miatt úgyis a virágra szállnak, de így egy menetben egy biológiai védekezés is megtörténik. A biológiai védekezést általában valamilyen antagonista látja el, mint például a Trichoderma fajok. A technológia használata során a méhek kaptárjára egy speciális kijárót szerelnek fel, és ebben a védekezni kívánt kórokozó vagy kártevő elleni antagonistát helyezik el, poralapú készítményként.

A kaptárból kijáró méhek ezen keresztül haladnak át a külvilág felé, így a lábukra és testükre kerül az anyag. A beporzó a virágra szállva, nektár- és pollengyűjtés közben a poralapú antagonistát lepergeti magáról, így a méhek segítségével természetesen jön létre egy megelőző biológiai védekezés. A méhek a begyűjtés végén visszarepülnek a kaptárba, a speciális kijárón keresztül.

Ez a módszer számos olyan ökológiai tényezőt kapcsol össze, amelyeknek összehangoltan kell működniük a megfelelő védekezés elérése érdekében. A három legfontosabb tényező a beporzó szervezet (mint vektor), a biokontroll ágens (az antagonista, amelyet a kijáróban helyezünk el) és a károsító, amely ellen a védelem irányul. A beporzó szervezet munkáját a szántóföldi kultúrák esetében általában mézelő méh, a zárt termesztőberendezésekben poszméh látja el. A szakirodalom szerint szarvas faliméhekkel (Osmia cornuta L.) is végeztek vizsgálatokat. A vektor megválasztása fontos szempont, hiszen ez határozza meg a biokontroll ágensek növényre jutását; a rovarnak természetesen látogatnia kell a védeni kívánt növényt. A növény-beporzó kölcsönhatás így elsődleges szempont a sikeres rovarvektoros technológia tekintetében. Emellett a kaptárra helyezendő kijárók fajtáját is meghatározza. A biokontroll ágens legtöbbször a védekezés alapján meghatározó kórokozó antagonista szervezete. A leggyakrabban résztvevő antagonisták a Trichoderma fajok, a Metharhizium anisopliae és a Gliocladium roseum.

Fontos, hogy mindenképpen poralapú, kis szemcseméretű állapotban kell a kijáróba helyezni, hiszen így tapadhat a beporzó szervezetek testfelületére. Olyan készítményt kell használni, amely hatékonyan fellép a károsító ellen, viszont nincs negatív hatással a beporzókra vagy a környezetre. A potenciális ágensek legnagyobb hátránya, hogy a legtöbb esetben nincs forgalomban olyan poralapú készítmény, amelyet a védekezés során fel lehetne használni. Csak olyan kórokozó ellen véd ez a lehetőség, amely a virágon van a beporzás idején. Fontos megemlíteni, hogy az antagonisták élő szervezetek, gombák, baktériumok; nem egy hatóanyaggal rendelkező készítményről beszélünk. Így ezek az élő szervezetek nincsenek negatív hatással a méhcsaládok életére. Ez a tényező sok esetben elveszik az információk között, és a legtöbben itt gondolják, hogy ezzel veszélyeztetik a méhcsaládok életét, miközben számos tanulmány kimutatta, hogy néhány antagonista a mézelő méhek egyik legfontosabb kártevőjére, a Varroa atkára is negatív hatással van.

Eddigi eredmények

A legismertebb kísérlet Finnországban történt, amikor Botrytis cinerea ellen védekeztek szamócaültetvényeken, a kijárókba Gliocladium catenulatum gombafaj került, 5 g/nap mennyiségben. A kísérlet során 4 kezelést alkalmaztak: csak entomovektorost, entomovektoros technológiát kémiai védekezéssel kiegészítve, csak kémiai védekezést és kontroll (kezelés nélküli) parcellát. A kezelések a kontrollhoz képest 50–78 százalékkal voltak eredményesebbek. Az entomovektoros technológia 72 százalékkal, a kémiai védekezés entomovektoros technológiával kiegészítve 78 százalékkal volt eredményesebb a kontroll parcellákhoz viszonyítva. Ezenkívül számos tanulmányban bebizonyították a rovarvektoros technológia növényvédelmi hatékonyságát.

Előnyök

A gazdálkodók számára a technológia nagy előnye, hogy a beporzás során is végbemegy egy biológiai védekezés, így kiegészítő kezelésként tekinthetünk rá. Ez a kezelés a hagyományos kijuttatáshoz képest jelentősen kevesebb készítményt kíván, hiszen a beporzók csupán a virágra helyezik azt, a környezet terhelése jelentősen kevesebb. Emellett az emberimunka-igény naponta csak a szer kihelyezése a kijárókba, a többit a méhek végzik el, így nincs eszköz- és üzemanyagköltség sem. A méhészek számára pedig egy nagyon jó lehetőség, hiszen így elkerülhetnek egyes növényvédelmi kezeléseket, amelyek a méhek szempontjából kevésbé előnyösök a beporzás során. Bár értelemszerűen méhekre nem jelölésköteles készítményekkel permeteznek, ám a permetezés során mégis számos egyed esik áldozatul, a fizikai sérülések miatt.

Hátrányok

A technológia megismerése közben szembesültem a méhészek és gazdálkodók mind az egymással, mind a biológiai növényvédelemmel szembeni ellenérzéseivel. Ez a technológia nem működik a gazdálkodók és méhészek összefogása nélkül, hiszen a méhészek helyezik fel a kijárókat a méhek kaptárjaira, majd minden reggel ki kell juttatni a kijárókba a készítményt. A gazdálkodók számára így egy védekezést biztosítanak, emiatt megkönnyítve a virágzáskori védelmet a fertőző károsítókkal szemben. Emiatt viszont előnyös lenne, ha a virágzáskori kezelések közben jelentős figyelmet fordítanánk a beporzók jelenlétére.

A virágzáskor történő kezelések nagy része kémiai készítményekkel történik, a biológiai lehetőségek általában fel sem merülnek a szerválasztás körül. Ilyenkor látható, hogy hiába van forgalomban számos készítmény, a gazdálkodók sok esetben kevésbé nyitottak a biológiai védekezés lehetőségére.

Összefoglalás

Az évnek ebben az időszakában, a virágzó növényeket látva sokan felhívják a figyelmet a beporzó rovarok hasznosságára. Mint ahogy kiderült, nem csupán a beporzásban, hanem a növényvédelemben is segítségünkre lehetnek, ami a saját védelmüket is szolgálja, hiszen ezáltal számos kezelést ki tudnánk váltani. Bízom benne, hogy a módszer bemutatása után számos gazdálkodó és méhész közösen, együttműködve meg tudja valósítani az új eljárást, hogy hazánkban is ismerjék és használják ezt a lehetőséget, megelőzve a virágzáskor fertőző kórokozók kártételét és a méhek pusztulását is.

Szabó Gréta
Fejér Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály