fbpx

Válaszd a hazait! – országos kalászos fajtabemutató

Írta: Barna Ferenc - 2023 június 13.

Mi is tudunk olyan fajtát előállítani, mely a magas terméshozam és a jó minőség mellett szárazság- és fagytűrő is

Van, aki a külföldire esküszik, de azt tudomásul kell venni, hogy a magyar nemesített vetőmagok az itthoni termelési környezethez optimalizáltak – hívta fel a figyelmet a hazai termékekre a Gabonakutató Nonprofit Kft. a június elején a Hódagro Zrt. „pihenőparkjában” rendezett Országos Kalászos Fajtabemutatón.

Kovács-tanya
Országos kalászos fajtabemutató (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Nem elég mennyiséget termelni, kulcsfogalom a minőség

A rendezvény megnyitása után köszöntőt mondott Szabó Lajos, a Hódagro Zrt. elnök-vezérigazgatója. A tavalyi év aszályára utalva kiemelte annak fontosságát, hogy az állattartók és a takarmánykészítők közös feladata új keverékek összeállítása. Szárazságtűrő növényekből kell összerakni a megfelelő tápértékű takarmányt.

Mandák Attila Dávid, a Gabonakutató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, elmondta, hogy az intézet nemesítői szinte minden évben tudnak új fajtát ajánlani a gazdáknak. Ezeknek a fajtáknak az a lényege, hogy a hazai környezethez alkalmazkodnak, a magyar tájegységeken stabil, minőségi termésmennyiséget produkálnak.

Terménypiaci kitekintést nyújtott az Agrárközgazdasági Intézettől dr. Potori Norbert kutatási igazgató, tudományos tanácsadó. Megtudhatták a termelők, hogy az unió már most rendelkezik egy 13 millió tonna búzakészlettel, a jelenlegi terméskilátások szerint a következő termelési évben is lesz 20 millió tonna. Kukorica és napraforgó kapcsán nem ilyen jó a helyzet, ugyanis a háborús helyzet miatt megfeleződik az ukrán kukoricatermés, napraforgó pedig nem fog jönni tőlük a nemzetközi piacra.

A fajtától a minőségi lisztig” címmel tartott előadást Csontos Attila, a Júlia-Malom Kft.ügyvezető igazgatója. Rámutatott arra, hogy minőségi terméket minőségi lisztből lehet készíteni, ehhez pedig az agártermelőknek a megfelelő vetőmagot kell választani, hogy a piaci igényt ki tudják elégíteni.

A szállítmányozás kihívásairól beszélt Szalma Botond, a Plimsoll Zrt. vezérigazgatója, a hazai és tengerentúli összefüggéseket, hatásmechanizmust egyaránt érintve. Elmondta, hogy poszt covid tünetek jellemzik ezt a területet is (ezt fokozta az ukrán háború): hiányzik a szakember, anyag- és eszközhiány nehezíti a működtetést. Mindez irreálisan megemelte a szállítójárművek és a szállítmányozás értékét, amit valakinek meg kell fizetnie.

Süliné Faragó Erzsébet, a Gabonakutató Nonprofit Kft. kereskedelmi vezetője „Válaszd a hazait!” című előadásában az intézet aktuális portfólióját vázolta fel. Elmondta, hogy minden termelési technológiára megvan a megfelelő fajtájuk, az intenzív termeléshez is van ajánlatuk, de az alacsony inputhoz is meg lehet találni a megfelelő vetőmagot. Felhívta a termelők figyelmét, hogy a fajták szántóföldi bemutatóján is kérjék a kutatóintézet munkatársainak konkrét ajánlásait.

Kalászos bemutató
Az itthoni gabonafajták is felveszik a versenyt a külföldi nemesítettekkel (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Kiváló magyar fajtákkal készültek a nemesítők

Szántóföldi bemutató keretében a legújabb fajtákat is megtekinthették a gazdák termesztésben, ahol Dr. Cseuz László, Dr. Mihály Róbert, Óvári Judit, a Gabonakutató Nonprofit Kft. munkatársai kalauzolták az érdeklődőket.

A különböző posztregisztrációs kísérletekre hivatkozva a nemesítők elmondták, hogy a hazai fajták minőségben és termőképességben – itthoni termelési körülmények között – tudják azt, amit a külföldi versenytársaik.

Minden évben van valami új

Piaci elvárás, hogy évente új fajták jelenjenek meg, ennek a Gabonakutató jellemzően eleget is tesz, nem hagyja cserben a gazdákat. Évente letesznek egy-egy új fajtát az asztalra, melyet kipróbálhatnak a gazdák. Ezzel lehetőséget kapnak az agrártermelők, hogy megtalálják azt a faját, mely a saját talajaikon, az általuk alkalmazott termesztési technológia mellett jó terméshozammal az elvárt minőséget hozza.

Idén a GK Déva, a GK Börzsöny, a GK Megyer és a GK Kolozs került reflektorfénybe. A legújabb minősített búzafajta pedig a GK Csanád, melyet kiváló termőképessége emel ki a többi közül. Az őszi árpák közül a jó agronómiai tulajdonságokkal bíró, kimagasló termőképességű GK Foxy-t helyezték reflektorfénybe az intézet munkatársai.

Fajtabemutató
Fontos a termőképesség mellett, hogy az adott fajta bírja a tájegység klimatikus viszonyait (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Fajtabemutató

A GK Déva a kísérletekben a kontrollok átlaga felett teljesített, hiszen termőképessége átlagos körülmények között 7,5-9 tonna/hektárra tehető. A szálkás kalászú, középérésű őszi búza minősége kiváló, nagyon jó malom- és sütőipari tulajdonságokkal rendelkezik. Betegségekkel szemben általános szántóföldi rezisztenciát mutat, szár- és sárgarozsda-ellenálló képessége kiemelkedő.

Szintén középérésű őszi búza, de tar kalászú a GK Börzsöny, hasonló termőképességgel, mint a fent bemutatott GK Déva. Bokrosodóképessége jó, állóképessége és télállósága kiváló. Betegségekkel szemben általában rezisztens, levél- és sárgarozsdával szemben toleráns.

Kiváló termőképessége (8-9,5 tonna/hektár) emeli ki a többi közül a GK Megyert. A korai érésű, szálkás kalászú őszi búzát kiváló télállósága mellett jó bokrosodóképesség és megdőléssel szembeni ellenállóság jellemzi. A levélbetegségekkel szemben azonban közepesen vagy jó szinten toleráns, így esetében az okszerű védekezés mindenkép javasolt.

Nagy termőképesség (8-9,5 tonna/hektár), kiváló télállóság jellemzi a GK Kolozs szálkás kalászú, középérésű őszi búzát. A nagy mennyiséghez intenzív termesztési technológia szükséges, de minősége ekkor is inkább csak közepes. Lisztharmatra érzékeny, de a többi levélbetegségekkel szemben toleráns.

A tar kalászú, középérésű őszi búzák közé tartozik a GK Csanád, mely mali minőséget tud kiváló termőképesség (8-9,5 tonna/hektár) mellett. Hazánkban előforduló gombabetegségekkel szemben közepes vagy jó szinten ellenálló. A legújabb minősített fajtaként bírja a telet, megdőlésre nem hajlamos.

GK Foxy
Az intézet legújabb őszi árpája (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A középérésű őszi árpák közül az egyik legnagyobb terméshozam érhető el a GK Foxy-val. Kedvező, intenzív termesztési környezetben hektáronként 9 tonnát meghaladó termést takaríthatunk be a legújabb fajtának köszönhetően, de stabilan tudja a 7-9 tonna/hektár mennyiséget. Kiemelkedő télállóság jellemzi, jó állóképességű, középmagas növény, gombabetegségekre nem érzékeny, átlagon felüli ezen a területen. Kereskedelmi elérhetősége a következő termelési évtől várható.