fbpx

Klónozás vadászatra: bizarr bűnügyek a mezőgazdaságban

Írta: Kohout Zoltán - 2024 március 30.

Egy tenyésztő óriásbirkákat nevelt lopott génekkel vadászatra. Másutt szétvernek egy napelemraktárat, gyújtógyertyát, malacok tucatjait vagy épp traktor lopnak el, hogy aztán felgyújtsák… Egyre több a bűncselekmény a mezőgazdaságban.

Nemcsak a balesetek száma nő a mezőgazdaságban. A tudatos bűncselekmények száma is gyarapszik, s ezzel az okozott kár is, hiszen a modernizált agrárium gazdaságaiban a hozzáférhető eszközök értéke is magasabb.

Tiltott klónozás – óriásjuhok vadászatra

De most először egy egészen bizarr bűntett bírósági tárgyalásáról számolunk be, ami az USA-ban folyik éppen. Az ottani Igazságügyi Minisztérium szerint börtön fenyeget egy 80 éves gazdát, aki társaival vadászati ​​céllal nagy hibrid birkákat tenyésztett a tanyáján. Az állattulajdonos egy Kirgizisztánban elejtett argali fajta óriás vadjuhának bőre és heréi formájában kapott DNS-t használta fel az embriók klónozására (az argali fajták 180 kilogrammot is nyomhatnak, és 1,5 méter hosszúak lehetnek). Ezeket az embriókat anyaállatokba helyezték, és „Montana Mountain King” néven tenyésztette őket. Célja az volt, hogy nagyobb és ezért értékesebb juhokat szerezzen, amiket kifejezetten a vadászoknak szeretett volna felajánlani. A bírósági dokumentumok szerint a Montana Mountain King genetikai állományának 25 százalékát tartalmazó juhok egyenként 15 ezer dollárba kerültek. Az állatokon kívül eladta az állatok spermáját más juhtenyésztőknek, s ezért olyan állatorvosi vizsgálati bizonyítványokat hamisított, amik a hibrid juhot legális állatfajként azonosították.

Marco Polo argali juh
Marco Polo argali juh / GmbH & Co. KG; Alamy Stock

Rakodóvilla a fejbe és körbefűrészelt fa

Egyre gyakoribbak Németországban a gyújtógyertya-lopás a biogázüzemekből. Nemrég 27 ezer eurós kár okoztak Rajna-vidék-Pfalz tartományban található létesítményben. Észak-Németországban egyébként hónapok óta egyre több a betörés. Három eset is történt idén északi településeken: vittek szerszámokat, lóterápiás felszerelést, szállítójárműveket. Egy kisvárosban ellopták a gazdaság tulajdonosa gyerekeinek kis játéktraktorát is, máshol hatalmas bikákat, megint másutt 65 malacot, amit ugyancsak a gazdaság saját járművével szállították el. Volt olyan eset – nyilván kizárólag anyagikár-okozás szándékával –, hogy egy erdészetben több tucat fát csak mélyen körbefűrészeltek, de ki nem vágták vagy el nem lopták őket. A károk 1000-től 170 ezer(!) euróig terjednek. Ausztriában védett erdőrészekből kiosonó medvehagyma-tolvajokat fogtak el 40 kilónyi „áruval”. Egy fiatal banda ellopott és felgyújtott egy 60 ezer eurós traktort.

Előfordult, hogy egy gazda – akitől egy banda ellopta a gazdaságban tárolt segédmotor-kerékpárt – rakodóval támadt a rablókra. Ezzel azonban maga is bűncselekményt követett el, mert a villával felszerelt rakodóval belehajtott a tolvajok autójába, és a villa – a rendőrségi jelentést közreadó Agrarheute szerint – csak 5-10 centire állt meg az egyik bandatag fejétől.

Kikapcsolt kamerák és birka-vonatbaleset…

Idehaza nemrég indult bírósági eljárás három férfi ellen, akik 65 sertést és több tonna takarmányt tulajdonítottak el egy túrkevei telepről – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség. A három férfi megtudta, hogy egy sertéstelep kamerarendszere mikor van kikapcsolva. A takarmányra és a sertésekre az egyikük szerzett vevőt – majd két hónap alatt összesen 65 sertést, valamint 2,5 tonna takarmányt loptak el a telephelyről autóval és utánfutóval szállították el. A vevők nem tudták, hogy az áru lopott, így őket érte az igazi kár, miután a 4 milliót érő állatot és takarmányt a nyomozás során lefoglalták, ezek értéke megtérült az eredeti tulajnak.

Egy másik ügyben is folyik bírósági eljárás: egy kisteleki vasúti átjáróban a vonat több birkát is elgázolt, miután egy helybéli gazda nem kerítette el megfelelően az állatokat, amik így kiszökhettek a sínekre. A férfi ellen vasúti közlekedés biztonsága elleni gondatlan vétség a vád.