fbpx

Nagyon gyorsan drágul az árpa, kevés van a szomszédban is

Írta: Kohout Zoltán - 2024 december 10.

Itthon egy év alatt 40, pár hét alatt bő 20 százalékot nőtt a takarmányárpa ára, Ukrajnában ugyancsak gyors emelkedést tapasztalnak az alapanyaghiány miatt.

Gyors, nagy mértékű drágulás itthon

A takarmányárpáért november végén itthon is többet fizettek, mint tavaly, a növekedés aránya eléri a 40%-ot a 2023 november végi áraihoz képest, de még a november 3. hetében mért árnál is bő 20%-kal magasabb a 73-74 ezer forintos tonnánkénti ár. (Ugyanez tehát 2023-ban az 51 ezer forintos átlagárat sem érte el.) A döntő ok nyilvánvalóan a rendelkezésre álló, megtermett alapanyag hiánya. Az idei 1,45 millió tonnás termés alatta van az utóbbi 3 év eredményeinek, ennél kevesebb csak 2021-ben (és korábban) volt a betakarított mennyiség. Igaz, a termőterület is jócskán a 2022-2023-as mérték alatt alakult: 256 ezer hektár volt, míg korábban 310-398 ezer hektáron termett ez a kalászos. Ebből eredően az árpánk külkereskedelme sem volt valami erős: a tavalyi 725 ezer tonnával szemben idén 680 ezer tonnát adtunk el külpiacokon. Korábbi körképünk is arra utalt, hogy már novemberben elváltak egymástól a gabonaár-trendek.

Kevés az áru Ukrajnában

A takarmányárpa korlátozott kínálata az ukrán piacon hozzájárult az árpa árának további emelkedéséhez. December elején az ukrán piacot a takarmányárpa szegmensében továbbra is emelkedő árdinamika jellemezte. Továbbra is támogatta az árakat a piaci kínálat szezonális csökkenése és az árpa export irányú fokozatos emelkedése. A gabona ajánlatok legtöbbször maximális és ahhoz közeli áron érkeztek. A takarmányárpa keresleti ára főként 7400-8700 hrivnyát, azaz durván a hazai árakkal azonos 70-73 ezer forintnak megfelelő összeget fizetnek.