Éles bírálatok érik az Európai Bizottság KAP-reformtervét az egymással is szembenálló körök – például a kis- és nagygazdaságok, a zöldek és a versenyképesség-pártiak – ellentétei miatt. Pedig a javaslat számos döntő előnnyel rendelkezik.
Mit akarnak ezzel?
Az Európai Bizottság radikális reformja a KAP egyszerűsítését, nagyobb nemzeti felelősségvállalás bevezetését, költségcsökkentést és hatékonyságnövelést célozza. A bírálatok zöme a támogatásmegosztás, az egyenlőtlenség, az átláthatóság és a környezetpolitikai garanciák gyengülése miatt hangzik el, miközben az EB oldalán a gazdasági versenyképesség, adminisztratív könnyítés és helyi rugalmasság húzható alá. A javaslat tehát nem csupán költségcsökkentés, hanem stratégiai újratervezés, amely a jövő agráriumát a fenntarthatóság, rugalmasság és célzott támogatás mentén formálná. A vita biztosan hosszú lesz – de az irány sokak szerint elkerülhetetlen.
Az Európai Bizottság 2025-ben bemutatott javaslata új szakaszba lépteti a Közös Agrárpolitikát (KAP): a reformterv a közvetlen kifizetések csökkentésével, a nemzeti és regionális programozás megerősítésével, valamint az adminisztratív rendszer leegyszerűsítésével kíván válaszolni a mezőgazdasági ágazat jövedelmi, éghajlati és versenyképességi kihívásaira. A tervezet évtizedes tabukat döntene le, miközben jelentős vitákat váltott ki mind politikai, mind szakmai oldalról.
Kihívás a jelenlegi rendszernek – de milyen áron?
A brüsszeli javaslat lényege, hogy a KAP 2028-tól a tagállamokra ruházná a támogatások egy részének tervezését és végrehajtását, az uniós forrásokat pedig egy új, nemzeti és regionális partnerségi rendszerbe integrálná. A közvetlen kifizetések – különösen a területalapú támogatások – szerepe visszaszorulna, a hangsúly a jövedelemtámogatás komplexebb formáira, valamint az agrár-környezeti célú intézkedésekre helyeződne át.
Ez az irányváltás azonban nem mindenki szerint üdvözlendő. A konzervatív és agrárorientált tagállamok elutasítják a központi támogatások megnyirbálását, míg a kelet- és dél-európai régiók attól tartanak, hogy a rugalmas rendszer a gazdagabb tagországok javára torzítja el az erőforráselosztást. A zöld szervezetek és liberális irányzatok pedig úgy látják: a környezeti célkitűzések háttérbe szorulhatnak, ha a végrehajtás túlságosan decentralizálttá válik.
Miért lehet mégis előrelépés?
Bár a reform ellenállásba ütközik, több szempontból is előrelépést jelenthet. A legkézzelfoghatóbb változás az adminisztrációcsökkentés: a Bizottság szerint évente több mint 1,5 milliárd euró megtakarítást eredményezhet a termelőknek és további több száz milliót a tagállami hatóságoknak. Ez különösen a kisüzemek számára lehet vonzó, mivel bevezetnék az egyszerűsített, 3000 eurós átalánytámogatást, amelyet minimális bürokráciával igényelhetnek.
Szintén fontos elem a válságállóság megerősítése. A javaslat külön pillért hozna létre a krízishelyzetek kezelésére: 6,3 milliárd eurós uniós válságalap és egy megnövelt agrártartalék állna rendelkezésre olyan esetekre, mint a piaci zavarok, áringadozások vagy geopolitikai konfliktusok.
A célzott támogatásmechanizmusok révén a fiatal gazdák, családi üzemek és ökogazdálkodók a jövőben előnyösebb elbírálásban részesülhetnek. A hektáralapú támogatások degresszívvá válnának – vagyis a kisebb üzemek arányosan több pénzhez juthatnak –, miközben támogatási plafonokat is bevezetnének, hogy az elosztás méltányosabb legyen.
Emellett a KAP egyik újdonsága a fehérjenövények stratégiai támogatása lenne, amely hosszú távon csökkentheti az EU harmadik országoktól való importkitettségét. A gyümölcs-, zöldség- és bortermelőket támogató programok, valamint az iskolai gyümölcs- és tejprogramok továbbra is fennmaradnak.
Stratégiai újratervezés a jövő agráriumáért
A reform célja, hogy a KAP ne csupán egy támogatási rendszer, hanem a fenntartható és versenyképes európai agrárium stratégiai motorja legyen. A jogszabályi keret karcsúsítása és az újratervezési lehetőségek bevezetése nagyobb rugalmasságot ad a tagállamoknak – igaz, ennek ára az átláthatóság és a közös ellenőrzés gyengülése lehet.
A tervezet tehát nem pusztán a költségvetési megszorítások logikáját követi, hanem megpróbálja új alapokra helyezni a támogatáspolitika célrendszerét is. A hangsúly a stratégiai rugalmasságra, a célzott hatékonyságra és a piaci alkalmazkodóképességre kerül.
