Dózsa György unokái és a termőföld

A médiában megjelenő érvek szerint pedig mindenki a legjobbat akarja, mégis jelentősek az eltérések az érvek között. Mi lehet ennek az oka?Jó lenne tudni a szakmai hátteret, a megvalósíthatóságot, a várható veszteségeket és nyereségeket, jó lenne látni a hatástanulmányt.

Kiknek akar jót ez a földtörvény? Ha az egész magyar társadalomnak, azon belül az egész vidéki társadalomnak, ha a közjó megvalósítása a cél, akkor üdvözlendő.

Akkor viszont a közgazdaságtan és a mezőgazdazdálkodás szabályai szerint volna köteles gazdálkodni minden gazdálkodó, aki hasznosítja a korlátozottan rendelkezésre álló nemzeti vagyont, a termőföldet.

De mit is jelent a szó: „gazdálkodó”?

A gazdálkodó szóban benne van az a feltételezés, hogy ért a gazdasági tudnivalókhoz, és a mezőgazdasági szakkérdésekhez is.

Tudja azt is, hogy mi az a tőkehatékonyság, eszközkihasználás, pénzfolyás, fizetőképesség a föld eltartó képessége, vállalkozási stratégia, termékvédelem, piacra jutás, fejlesztés, fenntarthatóság, marketingstratégia, élethosszig tartó tanulás.

Aki ezeket nem tudja és nem is akarja megtanulni, az csak ül a nemzeti vagyonon, és csökkenti a saját és mások megélhetési lehetőségeit.

Egyre inkább világossá válik, hogy nő az agrárium szerepe a vidéki lakosság körében.

Ehhez azonban szélesíteni szükséges az érték-előállítási tevékenységek köreit.

Szélesíteni kell a tanult agrárszakemberek számát.

Ehhez fontos, hogy a mezőgazdaság újra vonzó legyen a fiatalok számára. Fontos a fiatal gazdák támogatása.

Az eredményes gazdálkodók a kapitalizmusban nem feltétlenül a bejelentett lakcímük és helyi gazdaságuk alapján választódnak ki, hanem szakmai tudásuk, céltudatos, szervezett és tervezett munkájuk, iránymutató technológiájuk alapján, ami egyúttal mások megélhetését is szolgálja.

A teljes termelési lánc sokkal hosszabb annál, mint azt sokan gondolnák.

Nem csupán a földeken végzett munka tartozik ide, nagyon sok anyagi és szellemi „beszállító” munkája szükséges.

A termőföld szükséges, de nem elégséges feltétel!

A történelem során sokszor volt harc érte. Mindig el lehetett venni valakitől és mindig oda lehetett adni másnak.

Majd megint elvenni és megint odaadni valamilyen politikai nyereség reményében.

A politikai nyereség olykor elmaradt vagy rövidtávúnak bizonyult.

Ha új földtörvényről beszélünk, beszélnünk kell a termőföld kárpótlási földárverezéséről is.

A többségnek a legkedvezőtlenebb privatizációs mód a termőföld kárpótlási árverezése volt.

Általában a gyengébb minőségű, rossz fekvésű földeket lehetett árverezni, nagyon sok kárpótlási jegy ellenében.

A legkevesebb kárpótlást az államosított földek után kapott a volt tulajdonos, vagy utódja.

Aranykoronáként egy ezer forint címértékű kárpótlási jegyet (1eFt/Ak).

Ezzel szemben a licit felmehetett 2.500.000 forintra is.

Bár nem hallottunk arról, hogy a földek elvételekor is lett volna licit!

A kárpótlási eljárás során a kárpótlási földből 40% kizárólagos tulajdonba (1/1) került, 60% osztatlan közös tulajdonba.

Magyarországon több mint tizenötmillió hektár a kényszerközösségek tulajdonában van.

Igen ezek kényszerközösségek, mert a tulajdontársak között semmilyen rokoni vagy baráti kapcsolat sem áll fenn.

Ezek a kis földrészletek jogilag ugyan forgalomképesek, de gyakorlatilag eladhatatlanok, még kimenekülni sem könnyű belőlük.

Unalomig hallhattuk már, hogy nagy tőkekivonást, értékvesztést viselt el a magyar agrárium és vele együtt a magyar vidék az utóbbi három évtizedben.

Ezzel szemben sok beruházásra volt és lenne szükség az alaptevékenységhez, illetve a hozzáadott érték növeléséhez (pl.: tárolás, feldolgozás).

Nem beszélve a forgatóeszközökről, a piacok megszerzéséről stb.

A fejlődésnek csak a kitermelhető jövedelem lehet az alapja!

Mert, ha nem, akkor jönnek a kényszerlépések. Az eladósodott, megélni is nehezen tudó gazda rákényszerülhet a földje eladására.

De kinek adja el, ha pénzügyileg megszorul, megöregedett, és nincs, aki átvegye a gazdaságát?

Hogyan jusson tőkeinjekcióhoz, ha már régen eladósodott és a bank számára hitelképtelen?

Marad a teljes csőd a gazdaságban és a magánéletben is?

Jó lenne, ha jönne valahonnan valaki, aki pénzt tudna fizetni a nélkülözhető termőföldért, s ezáltal hozzásegítene a túléléshez!

De a közelben nincs ilyen. Banktól nemigen lehet földvásárlásra hitelt kapni.

A nem helyben lakó és nem helyben gazdálkodó magyar állampolgárokat, akik bármilyen megfontolásból szeretnének földet venni, a jogszabályok távol tartják a földtulajdontól.

Miközben tudjuk, hogy elöregedett a gazdatársadalom, és sürgősen kockázatmentes külső pénzforrásokra lenne szüksége a vidéki családoknak, gazdálkodóknak.

Azt is tudjuk, hogy 2014. május 1-től az EU állampolgárok is szabadon vehetik a magyar termőföldet.

E naptól az uniós gazda ugyanolyan feltételekkel szerezhet Magyarországon termőföldet, mint a hazai gazdák.

Az Európai Unió alapelve ugyanis: az emberek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgásának biztosítása.

A termőföld pedig tőke. Ha Magyarország EU-tag akar maradni, az uniós állampolgárokat nem lehet egyértelműen kizárni a magyar földpiacról.

Talán másfél évünk van még a birtokrendezésre, a magyar állampolgárok közötti adás-vételre.

Ha korlátozzák a föld forgalmát, lecsökken az értéke, csak alacsony áron cserélhet gazdát.

S ennél nagyobb szívességet senki nem tett még az ismeretlen külföldi befektetőknek!

Egy magyar ember számára a hazája termőföldjének nagy az eszmei értéke, génjeiben van a termőföld szeretete, ezért nem csupán a gazdasági értéket nézi.

Régen a földek elvételekor kényszerből a városokba költöztek a földműves szakemberek, parasztok.

Most pedig többen visszaköltöznének vidékre a városokban megélhetésüket vesztett utódaik.

Már, ha nem ütköznek adminisztratív akadályokba!

Mások a vidéki élet szépségei miatt, vagy nosztalgiából választanák a vidéki életet.

Megint mások tudást, kapcsolatokat, hitelképességet, más területen megszerzett tőkét, életet vinnének az elhaláshoz közeledő vidéki településekre.

Csak nem akarjuk elzárni a lehetőséget a magyar elől, hogy „szabadon áramoljon” a saját hazájában?!

Azt sem akarhatja senki felelősen, hogy kényszerből mégis megtörténjen az eladás a külföldieknek, némi késleltetéssel, amikor már a vásárolni akaró magyar versenyképtelen lesz.

Meggyőződésünk, hogy most a legsürgetőbb feladatok egyike lenne a birtokrendezés, a birtokrendeződés!

A magyar állampolgárok termőföldvásárlásainak minden lehetséges eszközzel való támogatása.

Ne zárjuk ki a gazdálkodni akaró „külsős” magyarokat!

Ez nem fosztja meg a helyben lakókat a mezőgazdasági munkától, hanem inkább magyar tőkét vinne be, új munkahelyeket teremtene.

A nem helyben lakó földvásárlónak munkaerőre lesz szüksége. Különben értelmetlen lesz a befektetése.

A gazdálkodóknak mindig optimalizálni kellett, még ha nem is ismerték ezt a szakkifejezést.

Az idők folyamán valamilyen üzemméretre, termelési- és termékszerkezetre optimalizáltak.

Ehhez igazították a gazdaság stratégiáját, eszközrendszerét, üzletpolitikáját, pénzügyeit.

Ugyanabban az időben, amikor Magyarországon nagyüzemek voltak, Franciaországban, Dániában, Ausztriában más üzemméretekre optimalizáltak.

Valahogyan ők is elboldogultak.

Régi vita tárgya ma is, hogy mi a mezőgazdaság gazdasági, társadalom- és szociálpolitikai szerepe.

Vita az önellátó kisgazdaság és a korszerű mezőgazdasági nagyüzem fontossága.

Az árutermelő mezőgazdasági tevékenység a nagyobb léptékű gazdaságokban látja a megoldást.

De az agrártermelőknek azt a csoportját is segíteni kell, amelyek kisebb léptékben, szerényebb keretek között gazdálkodnak.

A családi gazdaságokat is.

Nem zárják ki egymást.

Ami a legfontosabb:

Tartós növekedési pályára állítani a magyar mezőgazdaságot!

Jó stratégiákkal, jó földtörvénnyel.