Éhezés kontra mezőgazdaság?

A Párizs, egykori külső peremén lévő boulogne-i erdő, azaz a „Bois de Boulogne”, szélén gyökeret vert OECD, bevonva az ENSZ Mezőgazdasági Szervezetét (FAO) évről évre Globál Fórumot szervez az élelmezés és élelmezésbiztonság legégetőbb kérdéseiről és a jövő nagy kihívásairól. Az eseményen, a 34 OECD tagországon kívül valamennyi, az élelmiszerpiacot befolyásolni képes, illetve nettó importőr ország és integráció rendszeresen képviselteti magát.

A jelenlegi helyzet meglehetősen drámai, legalábbis erre utalnak a FAO becslései és számos más nemzetközi szervezet prognózisai is.

Jellemző a kincstári optimizmus mechanizmusának működésére, hogy Henry Kissinger, egykori amerikai külügyminiszter 1974-ben a Rómában rendezett első Élelmezési Világkonferencián úgy nyilatkozott, hogy tíz év múlva már nem lesz gyermek, aki éhesen bújik az ágyba.

Sugallva ezáltal azt a reményt, hogy a mezőgazdaság képessé válik a növekvő emberiség élelmiszerszükségletét kielégíteni, így egy dekádon belül megszűnik az éhezés.

Most, 37-38 évvel később egy másik római élelmezési világfórumon kiderült, hogy immár 1 milliárdra duzzadt az éhező, alultáplált emberek tömege, és Európán belül is több százezerre tehető az élelmet nélkülözők száma.

A helyzet egyre rosszabb, a tendencia elborzasztó.

A nélkülözők elképzelhetetlenül magas száma ellenére sem mondható ugyanakkor, hogy a mezőgazdaság nem képes a szükségletek alakulásával lépést tartani.

Nem elsősorban a mezőgazdaság termelési potenciáljában keresendő a hiba.

Az alultápláltság berobbanása ugyanis szoros összefüggést mutat a 2007-2008-as, majd az ezt követő második (2010-es) és harmadik(2011-es) élelmiszerár robbanással, hogy ne is tegyünk említést a 2012 derekán kialakult újabb árhullámról, a súlyos regionális aszályok okozta terméskiesésről és az annak nyomán elszabaduló terményárakról.

Az éhezés, az alultápláltság valójában az utóbbi három-öt évben szabadult el igazán.

Ismeretes, hogy a Föld lakossága 2050-re a mostani helyzethez képest egyharmaddal bővül.

Az élelmiszerek iránti kereslet ennél lényegesen gyorsabban, a FAO számításai szerint mintegy 70%-kal növekszik.

Nagyobb gond ugyanakkor a belső szerkezet, ugyanis az élelmiszerkeresleten belül a hús iránti kereslet megduplázódásával kell számolnunk.

Ez az extra keresletnövekedés egyrészt az életszínvonal és a jólét szintjének, szegény és fejlődő országokbeli növekedéséből, másrészt az emberiség létszámának erőteljes növekedéséből adódik.

Tudatában kell azonban lennünk annak is, hogy számottevő szabad, eddig mezőgazdasági termelés alá nem vont területtel már nem számolhat az emberiség.

A városiasodás és a vonalas infrastruktúra kiépítése rendkívül jelentős mezőgazdasági területkieséssel jár, de az öntözésre fordítható édesvíz készlet is egyre fogy.

A klímaváltozás ugyanakkor egyre sürgetőbbé teszi az érdemi alkalmazkodást, melyre mind a genetikának, mind a termesztés technológiának fel kell készülni.

Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás, aszályok és özönvíz szerű esőzések emlékeztetnek erre.

A termelési körülményeket nehezítő, a várható termést csökkentő negatív hatásokkal is meg kell tehát küzdeni a mezőgazdaságnak.

Az élelmezés biztonság megteremthetőségének kérdései 2012 novemberében is napirendre kerültek az OECD-ben.

Az apropót az adta, hogy 2012 derekától ismét drasztikus élelmiszerár emelkedés kezdődött.

Az elmúlt öt évben pedig szinte törvényszerűvé vált az élelmiszerárak szélsőséges kilengése, az élelmiszerár robbanás jelensége.

A szegénység terjedése politikai bizonytalanságot szült, hiszen tüntetéshullám söpört végig 2008-ban a világban éppúgy, mint az „arab tavasz” idején.

Európa sem maradhatott ki ebből a folyamatból, hiszen gazdasági menekültek meg-megújuló rohama irányult a gazdaságilag fejlettebb gazdaságú országok felé.

Ha visszatekintünk az elmúlt néhány évre, szinte egy-másfél évente újabb és újabb krízishelyzetek követték egymást, és ha nem is mindig ugyanazon okokra visszavezethetően.

Rendszeresen bekövetkeztek kisebb-nagyobb élelmiszerár robbanások, gyarapítva tovább az éhezők, nélkülözők elképzelhetetlenül nagyra duzzadt táborát.

Alultápláltság, krónikus élelmiszerhiány az egyik oldalon, szív és érrendszeri betegségeket, cukorbetegséget maga után vonó kóros túltápláltság, elhízottság a másik oldalon.

Mi ez, ha nem látlelete az egyensúlyát vesztett, alapvető változást igénylő világnak.

Az éhezők, nélkülözők azonnali segítségre és nem hosszú távú vigaszokra, reményteli, de jövőbeli megoldásokra várnak.

Jóllehet a nemzetközi élelmiszersegélyek, élelmiszerbankok készleteinek minél hatékonyabb, eredményesebb célba juttatása, nélkülözőkhöz való közvetítése ma is alapvető feladat.

Nem veszthető szem elől az a közép és hosszú távú kihívás sem, ami abból adódik, hogy az emberiség létszáma szélsebesen nő.

A FAO becslése szerint 2050-re a Föld népessége elérheti, illetve meg is haladhatja a 9 milliárd főt .

Kérdés, hogy a világ mezőgazdasága, a jelenlegi termelési kondíciók mellett képes lesz-e egyáltalán lépést tartani a népességnövekedésből és az életminőség javulásából származó keresleti többlettel, az élelmiszerigény, népesség gyarapodásnál gyorsabb ütemű növekedésével.

Rövid és hosszú távú kihívásoknak kell tehát paralel megfelelni.

Az agrárpolitikának a kínálat alakításával, a növekvő szükségletekhez igazított kibocsátás biztosításával kell megfelelő válaszokat adni úgy, hogy a termelés fenntartható módon folyjék.

Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy mindez kevés, a kérdés sokkal komplexebb válaszokat igényel., hiszen nem elégséges a szükséglet vezérelte termelés feltételeinek megteremtése, a keresleti oldalon is van teendő.

Programba kell venni egyrészt az előállított élelmiszerek elérhetőségének, az élelemhez való jutás feltételeinek javítását.

Másrészt tudatosítani kell a fogyasztóban, hogy a túlfogyasztás nem csak egészségügyi kockázattal, hanem élelmiszer pazarlással is jár.

Az elpazarolt élelmiszer pedig a nélkülöző százmilliókon segítene, ad abszurdum az elpazarolt élelmiszerek sokasága elegendő lehetne az éhezés megszüntetéséhez.

Cél tehát, hogy ez a túlfogyasztáshoz és pazarláshoz vezető élelmiszer felesleg a nélkülözőkhöz eljusson, és azokat képessé tegyük a feleslegek hasznosításában.

Az agrár-, illetve élelmiszergazdaság éppen ezért kulcsfontosságú szektor az emberiség számára, különösen az a világ szegényei és nélkülözői számára és fontos azoknak a százmillióknak, illetve milliárdnyi munkavállalónak is, akiknek az egzisztenciája és családjaik megélhetése függ ettől az ágazattól.

Az élelemhez való hozzáférés biztosítása nem tűr halasztást.

Már ma is fontos, de a közeljövőben még inkább azzá válik, ami az ellátási lánc felértékelődését vonja maga után.

Ebből következik, hogy javítani kell a mezőgazdaság termelékenységét és növelni kell a kibocsátást.

A meglévő erőforrások mozgósítása mellett új erőforrások termelésbe történő bevonására is törekedni kell.

Mindemellett, technológiai fejlesztések révén mérsékelni kellene a betakarítás utáni fázisok veszteségeit, a feldolgozás és a felhasználás során tapasztalható pazarlást.

A receptúrák módosításával, a feldolgozási veszteségek minimalizálásával, következésképp az élelmiszer pazarlás visszaszorításával, másrészt a túlfogyasztás, a szükségleteken felüli élelmiszer-bevitel redukálásával javítani kell az élelmiszermérlegen.

Gondolva itt elsősorban a kevesebb hús felhasználását eredményező élelmiszer készítményekre, az alacsonyabb húsbevitelt biztosító biotechnológiai és konyhatechnikai eljárások széles körű elterjesztésére, népszerűvé tételére.

A termőföld és az édesvíz, mint a két leginkább szűkében lévő, kemény termelési korlátot képező termelési tényező egyre inkább az erőforrások racionálisabb használatát igényli.

A Globál Fórum konklúziójaként is megfogalmazódott, hogy a szűkében lévő erőforrások racionálisabb használatát elősegítő megoldások terjedésének elősegítése mellett, a klímaváltozás miatt a nem élelmiszer célú növénytermesztés termékeinek a felhasználását, nevezetesen a bioüzemanyagok nyersanyagának számító mezőgazdasági termények felhasználását is redukálni kell a jövőben.

Az élelmezés biztonságának javítása kapcsán olyan álláspont is körvonalazódott, mely szerint a rászorulók számára az esetek többségében az élelmiszerek megvételéhez szükséges anyagi források állnak legkevésbé a rendelkezésre.

Ebből következik, hogy elsősorban pénzügyi és életszínvonalbeli okai vannak annak, hogy egyre csak gyarapszik a világban a nélkülözök száma.

Az éhezők zöme ma a szegénységük miatt nem jut elegendő élelemhez és nem azért, mert a mezőgazdaság nem képes azt megtermelni.

Sajnálatos tény ugyanakkor, hogy a nélkülözők túlnyomó többsége –kiváltképp a fejlődő országokban – nem a városi szegénységből, hanem a vidéken élőkből kerül ki.

Holott elvileg a kistermelői lét és gazdálkodási forma adná a megélhetés alapját.

Ennek hátterében az OECD elemzői szerint az alacsony termelékenység, az elégtelen eszközellátottság, a gazdálkodási ismeretek hiánya és a jövedelemhiány húzódik meg.

Ergo növelni kellene a termelékenységet és a jövedelmezőséget, de ezen túlmenően a probléma speciális kezelést is igényel.

A mezőgazdaságban foglalkoztatott nők helyzete alapvetően befolyásolja a szektor eredményességét.

Ők alkotják ugyanis világméretekben a kistermelői kör túlnyomó hányadát.

Javítani kellene egyúttal az együttműködés színvonalán és az agrárpolitika koherenciáján, a fejlett és fejlődő, valamint a feltörekvő gazdaságú országok kooperációs hajlandóságán.

A fejlődő országokban elő kell segíteni azt, hogy a kormányok nagyobb figyelmet szenteljenek a kistermelők sorsának, helyzetének javítására.

Törekedni kell ugyanakkor arra is, hogy a donor országok adakozási hajlandósága ne lankadjon.

Vállalkozni kell saját élelmezésbiztonsági stratégia kidolgozására.

Mobilizálva a rendelkezésre álló forrásokat és a koordinációt szolgáló eszköztárat.

A fejlett országokban pedig nagyobb figyelmet kell fordítani az ún. ODA programok finanszírozására (ODA= Official Development Assistance), és az élelmezés biztonságot javító politikák kidolgozására, az éhezés és nélkülözés megfékezésére.

A Globál Fórum feladata éppen ezért a dialógus bátorítása, az OECD országok politikacsinálói és a fejlődő, vagy feltörekvők közötti párbeszéd beindítása.

Kétségtelen tény, hogy egy egynapos megbeszélés nem térhet ki az élelmezésbiztonság valamennyi lényeges kérdésének megvitatására.

De rávilágíthat azokra az összefüggésekre, melyek a termelés és az élelmezésbiztonság között működik.

Az OECD, egy jövőbeli programot vázolt fel a fejlett ország számára és célul tűzte ki, hogy azonosítsák azokat a területeket, ahol reális esély kínálkozik egy eredményes politikai reform elindítására és javaslat fogalmazható meg a reform hatékonyságának növelésére.

Végezetül szükségesnek tűnik megemlíteni, hogy számtalan egyéb gazdasági, illetve tevékenységi terület, OECD szintű átvilágítására, értékelésére is sor kerüli már eddig, többnyire a naptári év végéhez közeledve.

Érintve néhány témakört, érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az utóbbi években a Tudásalapú Gazdaságról, az adóegyezmények megvalósulási gyakorlatáról, a környezetvédelemről, a környezeti kilátások hosszú távú alakulásáról, a vízgazdálkodás szabályozásának reform folyamatairól, az élelmezés és a mezőgazdasági termelés között feszülő ellentmondások feloldási lehetőségeiről szervezett Globál Fórumot az OECD.