Hígtrágya kezelés és hasznosítás továbbra is napirenden

Állattartó telepeinknek az utóbbi években számos kihívással kellett megküzdeni, s ez a kijelentés jelen időben is igaznak bizonyul. Általánosságban elmondható, hogy az esetek többségében a stagnálás, a válság jellemzi a hazai termelést, amit az állatállomány fokozatos csökkenése is jelez.

Pedig vannak jól teljesítő, jó példát szolgáltató állattartó gazdaságaink is, melyek termelési szintet és minőséget tekintve mindenféleképpen megállják a helyüket az európai versenytársaikkal szemben. Az állattartás számos gazdasági és jogi körülménye között az utóbbi egy-két évtized egyik slágertémája a környezetvédelem. Nem azért, mert korábban ne lett volna tudomás az állati termék előállítás környezeti hatásairól, hanem sokkal inkább azért mert az intő jelek, káros környezeti hatások miatt jogszabályokba foglaltan jelentek meg a környezetterhelést csökkentő előírások, követelmények.

Az állattartás környezet-terhelése és a jogi szabályozás

Az állattartás műszaki, technológiai hátterét tekintve a gépesítésnek egyidejűleg több célt kell szolgálnia, több terület eltérő követelményeinek kell megfelelnie. Ezen területek a gazdaságosság, a hatékony tartástechnológia, állatjólét valamint a környezetvédelem. Sok esetben e területek közötti összhangot csupán kompromisszumok árán lehet megtalálni. Állatfajtól függetlenül elmondható, hogy tendencia az egyes állatok számára biztosított egyre nagyobb méretű férőhely, továbbá a fizikai munkaerő szükséglet csökkentésének igénye. Az előzőek miatt trágyázás tekintetében kifejezetten elmondható a gépesítés jelentőségének megnövekedése, az összetett trágyaeltávolítási és trágyakezelési megoldások megjelenése. Fontos megjegyezni, hogy bár egyes termeléshez kapcsolódó veszélyes hulladékokkal, pl. gyógyszer maradványokkal, elhullott állatok tetemeivel szintén terheljük a környezetet, az állattartásban – jelentőségét és volumenét tekintve – a keletkező trágya, ezen belül is a hígtrágya jelenti a legnagyobb problémát, ill. veszélyforrást.

Az első probléma, amely a trágyával kapcsolatban felmerül, hogy hová helyezzük el, hogyan hasznosítsuk károkozás nélkül. Nem véletlen, hogy az első trágyával kapcsolatos – és a felszíni valamint a felszín alatti vizek szennyeződés elleni védelmét szolgáló – konkrét környezetvédelmi előírás a kijuttatható trágya mennyiségére vonatkozik, a nitrogén hatóanyag mennyiség korlátozásával. Ugyanis, mint ahogy azt az 1. ábrán láthatjuk, itt kulcstényező a nitrogén és annak különböző vegyületekben megjelenő formái. A vízvédelemmel párhuzamosan a légkör védelme is előtérbe került a fő ammónia-emissziós források, a trágyatárolók és a trágya kijuttató gépek átalakítási igényével.

A trágya bomlása, átalakulása, már az istállóban elkezdődik, ezért a légtérbe irányuló gázemisszió már itt megjelenik. Elmondható, hogy a trágya bomlásából származó gázkibocsátás a trágya keletkezésétől egészen a trágya kijuttatásig (talajba forgatásáig) végigkíséri a trágyaelhelyezés, hasznosítás folyamatát. Megjegyezzük, hogy a trágya talaj- és vízbázis irányú környezetterhelése csupán a trágya kijuttatásnál léphet fel (helyi-, vagy táblaszintű túladagolás esetén), ha a trágya elhelyezésére szolgáló építmények, műszaki berendezések megfelelően tervezettek, kivitelezettek valamint szivárgásmentes állapotúak.

A kormányrendelet a trágya környezeti hatásaihoz kapcsolódó fejezetei, a termelődő trágya mennyiségi csökkentését és a gázemisszió fékezését szolgáló, legjobbnak tartott technikai megoldásokat javasolnak. Ez a rendelet kifejezetten a nagy létszámú, intenzíven tartott baromfi és sertéstelepekre vonatkozik, a szarvasmarhatartás bevonása az érintett körbe csupán a tervek szintjén valósult meg ez idáig. Kifejezetten a légtérbe jutó káros gázok túlzott mennyiségének kíván határt szabni „az 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, … Göteborgban aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről” szóló 195/2006. sz. Korm. rendelethez kötődő ECE/EB.AIR/WG.5/2007/13 számú útmutató, az ammónia emisszió megelőzésére és csökkentésére szolgáló kontroll technikákról. Alapvetően e felsorolt jogszabályok határozzák meg, ill. szabnak keretet az intenzív állattartást folytató gazdaságok trágyával kapcsolatos környezetvédelmi teendőinek.

Hígtrágya termelődés az egyes állatfajoknál

A tartástechnológián belül állatfajonként más és más rendszerek alakultak ki a hígtrágyát termelő tartásmódok esetén. Baromfitartásban a tojótyúkok ketreces tartásánál keletkezhet hígtrágya a trágyaszalagokról lehulló trágya vízzel történő eltávolítása esetén. Az ilyen rendszereket fokozatosan felváltják a félnedves vagy szárított trágyát kibocsátó új típusú tojótyúktartó rendszerek. Ezt a folyamatot mozdítja elő az állatjóléti rendeletekben megfogalmazott új, feljavított ketreces és madárház típusú rendszerek alkalmazásának követelménye.

Sertéstartásra egyértelműen jellemző a hígtrágyás tartás, bár hazánkban az almos tartás is kedvelt megoldás. A sertéstartásban végzett új beruházásoknál, valamint a korszerűsítéseknél manapság döntően hígtrágyás rendszerek kerülnek alkalmazásra. Az állatok bármely korcsoportban, ill. szaporítási fázisban rácspadlón tartózkodhatnak, amely alatt trágyagyűjtő tér található. A trágyapincés és sekély lagúnás trágyagyűjtő- és leürítő rendszerek (4. ábra) minimális élőmunkát igényelnek, helyes méretezés esetén üzembiztosan működnek, és – elsősorban a trágyapincés rendszerek – többlet tárolókapacitást is biztosítanak.

A rácspadlón áthulló ürülék valamint az elcsorgó és tisztításhoz felhasznált technológiai víz keveréke alkotja a keletkező hígtrágyát, melynek szárazanyag tartalma átlagosan 6 %-ra tehető. A higiéniai viszonyok javítására – különösen nagy trágyarács felületek esetén – lehetőség van a tisztítását végző letoló- és víztakarékos lemosó kistraktor adapterek, valamit önjáró tisztító robotok alkalmazására is.

A szarvasmarhatartó telepi istálló-technológiák többségénél, az istállóban képződő trágya környezetbarát istállói tárolása (pl. rácspadozat alatti, beton trágyapincés gyűjtő és tárolótér kialakításával, vagy mélyalmos technológiához süllyesztett betonpadozat kialakításával), az istállón belüli környezetterhelés-csökkentés (pl. istállói öblítéses trágyaeltávolítás kialakításával), csak rossz tőkemegtérülésű, úgynevezett improduktív beruházásokkal látszik megvalósíthatónak.

Az öblítéses istállói trágyaeltávolítás (5. ábra) az istállón belüli környezetterhelés-csökkentés igen hatékony módja. A kellő gyakoriságú öblítéses trágyaeltávolítás ugyanis tisztább (főként a nyári hónapokban szárazabb) padozatot és tisztább bokszfelületet eredményez, amely következményesen tisztább tehenekhez vezet. A megfelelően működtetett öblítési rendszer csökkenti a szaghatást és a káros gázkibocsátást, így az ammóniát, a kénhidrogént, amely miatt kedvezőbb a környezeti levegő minősége. Valamennyi trágyaeltávolítási módnál így az öblítésnél is cél, hogy az öblítés hatékony eszköz lehessen a menedzsment kezében azon erőfeszítése megvalósításában, hogy a trágyaeltávolítás jobbítsa az állomány egészségét.

Trágyahasznosítás környezetvédelmi szempontú megközelítése

A trágya hasznosításának legegyszerűbb és legelterjedtebb módja a trágyaérlelést követő szántóföldi kiszórás. Megvalósíthatósága azonban függvénye az elhelyező terület rendelkezésre állásának, ill. méretének. A szigorodó környezetvédelmi elvárások mellett bizonyos esetekben a trágya feldolgozását, célirányos átalakítását végző megoldások is alkalmazhatók telepeinken. Jó példa erre a trágyák anaerob vagy aerob feldolgozása. A trágyák anaerob fermentációja (biogáztermelés) számos környezetvédelmi, mezőgazdasági és társadalmi- gazdasági hasznot kínál a tápanyagminőség fejlesztése, szaghatás (bűz) és a patogének kontrollja valamint a megújuló energiaforrások mennyiségének növelése révén. A tojótelepeken keletkező trágya aerob fermentálását majd szárítását végző technológia szintén megemlíthető, melynek végterméke száraz, zsákolható talajerő utánpótló anyag. Mindkét említett eljárásról tudni kell, hogy ezek az eljárások nem elhasználják, hanem más, nemesebb formába hozzák a keletkezett trágyát, amelynek elhelyezéséről továbbra is gondoskodni kell, tehát elhelyező területre változatlanul szükség van.

A csúszócsöves (csőfüggönyös) és talajba injektálós technikákkal szabad hígtrágyát kijuttatni, a tápanyagok egyenletes térbeli elterítése és a kismértékű ammónia emisszió érdekében. Irodalmi források alapján a gyors talajtakarás és a talajba injektálás a szántóföldön több mint 80%-kal csökkentheti az ammónia emissziót. A trágyakijuttatás új műszaki megoldásainál a környezetvédelmi előírásokat igyekeznek gazdaságos, alacsony energiaigényű technikákkal teljesíteni. Ezért egyre inkább elterjednek a nagy tároló-térfogatú, mégis alacsony talajterhelést jelentő, nagy ballonos „Terra” abronccsal szerelt járószerkezettel rendelkező, kijuttató pótkocsik és magajáró gépek. A gépekre szerelhető kijuttató adapterek, (6. ábra) pedig a vevő igényének, a talajviszonyoknak és művelési ágaknak megfelelően cserélhetőek.

Pazsiczki Imre – Dr. Bak János – Mészáros György

VM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet