fbpx

1495 milliárdnyi pályázat az agráriumnak

Írta: Szerkesztőség - 2021 február 11.

Megközelítőleg 1500 milliárd forint az összértéke azoknak a pályázatoknak, melyeket a mezőgazdasági termelőknek és az élelmiszeriparnak írnak ki ebben az évben – mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatorna Magyar Gazda című, hétfői műsorában.

A gazdaság-újraindítási akcióterv harmadik ütemében az agrárium kerül a fókuszba. 2021-ben és 2022-ben rendkívüli mértékű forrást biztosítanak a megújuló vidékfejlesztéshez, remélve, hogy az újraindításnak hosszú távon érezhető lesz a hatása.

 

mezőgazdaság
Az állattenyésztés is támogatott (Fotó: Nagy István, Facebook)

 

Az akcióterv céljai:

  • a vidék megerősítése;
  • az agrárszektor versenyképességének növelése;
  • a foglalkoztatás bővítése.

 

Áprilisban várhatók a döntések

A 2020-ban meghirdetett fejlesztési pályázatok kapcsán közel 400 milliárd forintnyi forrást ítélnek oda: ebből közel 300 milliárd forint az állattenyésztési ágazathoz kapcsolódó tevékenységeket fogja támogatni; az üveg- és hűtőház fejlesztésekre pedig 80 milliárd forint juthat.

Ezzel párhuzamosan most is futnak az öntözési, erdészeti és a mezőgazdasági kisüzemeket segítő pályázatok.

 

mezőgazdaság

 

A pandémia mellett több irányból érte támadás az agráriumot

Az ágazatban nem voltak jellemzőek az elbocsátások, a beruházási kedv töretlen, még új piaci lehetőségeket is kerestek az agrárium résztvevői a koronavírus okozta nehéz helyzetben. „Tehát jókor, jó időben jött az a támogatás, amely kifejezetten célzott is volt, és célba is talált” – mondta a miniszter.

Az agrárium „ütésállóvá” vált, hiszen nemcsak a koronavírus-járvánnyal kell megküzdenie, hanem más betegségekkel is, például a madárinfluenzával, sertéspestissel, sőt a pánikvásárlással is, de sikeresen helyt tudott állni.

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc