A nagy zuhanásban mindegyik gabonaféle érintett volt, de leginkább a kukorica ára esett, összesen 21 százalékot. Decemberben átlagosan 38.706 forinton forgott tonnája. A másik, árában nagyot eső növény az árpa volt, ami mintegy 16 százalékkal lett olcsóbb egy év alatt. A tavalyi év utolsó hónapjában 39.693 forint volt a termelői átlagára. A búzapiac sokkal kisebb ármozgásokkal vészelte át az elmúlt évet és mindössze 0,5 százalékkal lett olcsóbb. Ez azt eredményezte, hogy a malmi búzáért átlagosan 49.050 forintot, a takarmánybúzáért 43.600 forintot adtak tonnánként decemberben.
A kukorica ára ugyan 2014 első negyedében növekvő pályára állt, de júniustól drasztikusan csökkent, ahogy egyre biztosabban megbecsülhető lett a várható termés mennyisége. Mint ismert, nagyon sok kukorica termett Magyarországon és globálisan is 2014-ben. Az időjárás szinte a vegetációs időszak teljes hosszában nagyon kedvezően alakult az országban. Nyáron sem volt nagy a hőség, ráadásul sok csapadék hullott. Az áresés így az erős kínálati piacnak volt a következménye. A legutolsó adatok szerint csaknem 9,2 millió tonna termett hazánkban, ami történelmi rekord. Eddig csak 2005-ben takarítottak be ezt megközelítő mennyiséget.
Búzából, ezzel szemben, csak jó átlagos eredmény született, mert ami optimális a kukoricának, nem feltétlenül előnyös a búzának. A betakarított 5,2 millió tonna nagy része pont a sok nyári csapadéknak köszönhetően csak gyenge takarmány minőségű lett. A búza ára tavaly az aratásig erősödött, majd jelentősen csökkent és most az új évben indult el egy drágulási folyamat.
A továbbiakban a viszonylag alacsony árak miatt mindegyik gabonaféle esetében egy lassú drágulási folyamatra van a legnagyobb esély. Az első félév végére a malmi búza 54 ezer forint, a takarmánybúza pedig 48 ezer forint lehet. A kukorica ára ugyanakkor elérheti a 45 ezer forintot is a mostani piaci várakozások alapján.
További adatok megtekinthetők: http://www.magro.hu
Valamint a Magro Gabonaindex részletes adatai: http://www.magro.hu/magro-gabona-index/
A Magro.hu-ról: A Magro.hu egy speciálisan a mezőgazdaságra tervezett online piactér, amely gabonafélék, egyéb szántóföldi- és takarmánynövények, állatok, zöldség-gyümölcs és mezőgazdasági gépek nagy tételben történő kereskedelmét segíti. A piactér lényege, hogy aggregálja a keresletet és a kínálatot, különlegessége pedig, hogy automatizálja az adásvételt, és 100% fizetési garanciát nyújt a kereskedéshez. A Magro.hu piacteret havonta átlagosan 55.000 őstermelő, családi gazdaság, kereskedő, feldolgozó és gyártó keresi fel, és 7600 regisztrált tagja van. A rendszerben az elmúlt két évben 3,5 millió tonna gabona fordult meg, több mint 1 millió tonna zöldséget-gyümölcsöt és 50 ezer darab haszonállatot kínáltak eladásra és megvételre. A piactér kiegészítő tevékenységei közé tartoznak a gazdák internetes ismereteinek bővítése, és az online marketing tudás elterjesztése az agráriumban. |