fbpx

2017 február – Havi Mezőgazdasági Árelemző

Írta: - 2017 február 17.

Hírek:

Műtrágya

Megválasztották és cikkünk leadásának időpontjáig be is iktatták hivatalába az új amerikai elnököt, aki azonnal hozott néhány intézkedést, többek között kiléptette az USA-t a Kína ellen létrehozott csendes-óceáni kereskedelmi megállapodásból. Mint már elemeztük, új kormányának iránya egyértelműen a régi, fosszilis energiaforrások felhasználásának irányába halad majd, ezt egyrészt kommunikálták is, másrészt a kormányzati tárcákba kinevezett vezetők háttere is ezt mutatja előre. Ezzel az olaj, az energiahordozók árának emelkedését várják a gazdasági elemzők. Mint ismeretes, az olaj árának emelkedése magával vonzza a többi energiatermék és a csatolt árutermékek árának emelkedését is. A gáz ára pedig egy az egyben szabályozza a nitrogénét, hiszen az ammónia alapanyaga a földgáz. A Brent nyersolaj ára a decemberi nagy kiugrás óta ugyan nem hozott nagy erősödést, de stabilizálódni látszik a szintje az 55 dolláros szinteken. A földgáz ára szinten korrigált januárban a decemberi erős emelkedés után, de a fizikai földgázszerződések jelentős részében az árazás az olaj árához kötött. Mindezek mellett januárban tovább erősödött a nitrogén nemzetközi ára is. Január végére érezhető volt egy kisebb megtorpanás az árak terén, a vevői oldal kivárni látszik, míg a kínálati oldalon meg extra eladatlan mennyiség van. A karbamidárak a fekete-tengeri kikötőkben január második felére 245-250 dolláros szintekig erősödtek tonnánként, míg a horvát, vagy román kikötőkben már akár 265 dollár felett is kereskedtek. A balti-tengeri árak 235-240 dolláros szinteken mozogtak, míg a granulált áruért 10 dollárral többet is hajlandóak a vevők fizetni. Az ammóniumszulfát ára Nyugat-Európában 135 dolláros szinteken mozgott, míg a granulált AS akár 170 dollár felett is gazdát cserélhetett. A Fekete-tengernél a caprolaktamalapú ammóniumszulfát ára 10 dollárral magasabb volt. Az ammóniumnitrát fekete-tengeri kikötőkben 205 dolláros szinten mozgott január második felére.

A piaci résztvevők egyelőre nem szeretnék, hogy az áremelkedés megálljon, további emeléseket jelentettek be. Azonban kérdés, hogy meddig lehet még emelni, a szezon előttünk van, a gabonaárak is meghatározó szerepet fognak betölteni ebben.

A nemzetközi foszforárak, illetve a gyártók minden bizonnyal továbbra is irigykedve követik a nitrogén árának mozgását, de egyelőre nem tudtak nagy ütemben az emelkedés irányában elmozdulni. Azonban a tavaszi, illetve a déli féltekén őszi szezon kis mértékben segítheti az árak stabilizálódását, erősödését. A hírek szerint a világ legnagyobb termelője, a marokkói OCP csoport a termelés visszafogásával is próbálja a kínálatot szabályozni. Általánosságban csapongó volt az árak alakulása, legtöbb helyen stabil, Európában inkább stabil, enyhe 5 dolláros erősödést lehetett megfigyelni. Az orosz MAP/DAP ára a tengeri kikötőkben 320-325-os szintekig emelkedett. A legnagyobb mértékű emelkedésről Indiában, illetve Kínában lehetett hallani, ahol január folyamán 15 dolláros erősödésről beszélhetünk tonnánként. Az árak azonban még így is elmaradnak nem csupán az egy évvel ezelőtti áraktól, de az elmúlt egy év átlagáraitól is. Összehasonlításképpen egy évvel ezelőtt, 2016 januárjában a marokkói áruért FOB 440 dollárt is elkértek, szemben a mostani 350 dollár alatti szintekkel, azaz egy évvel ezelőtt 100 dollárral tudtak többért értékesíteni Marokkóból, mint idén januárban. Nem csoda ezek után, ha az OCP csökkenteni kívánja a kitermelését és ezzel a kínálatot gyengíteni.

A nemzetközi, köztük az európai káliumárak továbbra is változatlanok voltak januárban. Az egyetlen hely, ahol enyhe erősödést lehetett látni, az Egyesült Államok volt. Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában sem volt ármozgás januárban. Ez utóbbi helyen azonban január végén fejeződik be egy nemzetközi konferencia, ahol minden bizonnyal több üzletet is köthetnek, és esetleg megindulhat akár egy enyhe erősödés is. A piaci szereplők nyilvánvalóan itt is szeretnék az árak erősödését elérni, így a kínálat esetleges csökkentése szűkítése ebben segítségükre lehet. Van olyan amerikai termelő, amelyik már bejelentette, hogy a teljes első negyedévre értékesítette eladható készleteit. Az amerikaiakon kívül a többi gyártó is hasonló kommunikációt ütött még a piacon, igaz volt közöttük, aki azt nyilatkozta, hogy talán meg el tud adni, amennyiben az értékesítési ár megfelel a kínálati árnak. A gyártók most kivárnak a kínai egyezségre, aminek mértéke meghatározó lehet az irányt illetően. Amennyiben a kereslet nő, úgy szinte bizonyos, hogy az emelkedés megindulhat. Amennyiben az összes többi, globális piaci fejleményt is figyelembe vesszük, az erősödés irányában nagyobb esélyt lehet kimutatni, mint hogy az árak csökkennének, így feltehetően nem érdemes sokáig várni az áregyezségekkel a tavaszi hónapokra.

Gabona

Január hónapban több elemzés is napvilágot látott, melyek egyrészről korrigálták az előző szezon zárókészleteinek adatait, illetve az idei termés nagyságát is átszámolták. Mindemellett természetesen az USA is kiadta január havi hivatalos elemzését. Ebben búzafronton az Egyesült Államok várható készleteivel kapcsolatban igen pozitív adat jött ki. A 2016/17-es évre a zárókészlet nagyságát olyan magasra tették, mint az a 80-as években volt. Az átlagos árra is számítottak egy értéket, melyet kis mértékben ugyan felfelé korrigáltak januárban, de még mindig a legalacsonyabb számmal számolhatunk 2005 óta. Globális szinten 1,3 millió tonnával emelte meg a jelentés a várható termés nagyságát az idei évre. A legnagyobb mértékű emelést Argentínában számították, majd ami már Európára is fontos: az oroszoknál és az EU-ban. Oroszország idei várható termésnagyságát fél millió tonnával emelték meg, míg az Unióét 350 ezerrel. Ezzel egy ütemben azonban a várható export nagysága fél millió tonnával nőhet, így a zárókészlet gyakorlatilag változatlan maradt, kis mértékben csökkent. Mint ismeretes, az Európai Unió a világ legnagyobb búzatermelőjének számit, illetve a legnagyobb felhasználójának is. Termelés szempontjából a második helyen Kína követi. Amennyiben azonban potenciálról beszélünk, a volt Szovjetunió területe a lehetőségek területe, ahol folyamatosan nő a termelés mértéke. Gyakorlatilag ha egyben számoljuk az összes volt tagországot, akkor már most is megelőzik Kínát, és az Unió mögött a másodikok lennének több mint 130 milliós termeléssel. Az Unióban idén várhatóan közel 145 millió tonna lesz a termés nagysága. Export szempontjából azonban az Uniót már egymaga Oroszország is megelőzi, a volt tagországokkal együtt pedig több mint kétszerese a kivitel mértéke abból a térségből, mint az Unióból. Miután mindkét térség exportőrnek számít, így fontos az exportáló országok piacainak összehasonlítása és az egymásra gyakorolt hatásuk elemzése. Amíg egy ausztrál búzát, amely ország exportmennyisége nagyjából megegyezik az Unió kiviteli mennyiségével, várhatóan nem szállítanak majd Észak-Afrikába, addig az uniós búza ott minden bizonnyal versenyre kel az orosz áruval.

Az Európában irányadónak számító Párizsi Árutőzsdén a malmibúza-jegyzések árai januárban oldalaztak egy kisebb áremelkedés után (lásd 1. ábra). Decemberhez képest átlagosan egy 5 euróval került többe a búza az év első hónapjában. Az árak emelkedéséhez segített most az erősödő orosz valuta is. A rubel erősödésének hatására, illetve ezzel egy ütemben a dollár gyengülése feljebb tornászta az orosz kikötői árakat. Január második felére a fekete-tengeri kikötőkben a 12,5%-os búza 185 dollárba került tonnánként FOB-os paritáson. Január közepéig az orosz export nagysága változatlan volt az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Összesen 16,7 millió tonna búzát szállítottak külföldre. Az összes gabonaexport nagysága 21,3 millió tonna volt. Az orosz minisztérium elvárásai június végéig 35-37 millió tonnás gabonakivitel.

Kukoricafronton az Unió már inkább importőrnek számít világviszonylatban. A legnagyobb exportőr a világon továbbra is az Egyesült Államok, azonban már rég elveszítette 60%-os részesedését, hiszen a dél-amerikai országok egyre inkább teret nyernek, illetve Ukrajna is 12-13%-os részesedést hasít ki magának a globális piacon. A várható készleteket tekintve nagy változás nem történt januárban, Kína várhatóan továbbra is a világ készleteinek a felét tárolta be magához. Januárban a kínálat-keresleti elemzésekben változásokat hozott a várható etanol-felhasználás, ami az erősödő energiaáraknak köszönhetően kiszámítható volt. A 2. ábrán látható a globalis piacon irányadó Chicago-i Árutőzsde ármozgása, míg a 3. ábra a legnagyobb európai árutőzsdét mutatja, a Párizsi Árutőzsde ármozgásait. Itt látszanak a különbségek, hogy nem feltétlenül egyszerre mozognak, de azért a trend is észrevehető, ami szerint januárban kisebb erősödés zajlott le a kukorica árában. A különbségek természetesen a valuták árváltozásaiból is adódhatnak, illetve annak mivoltából, hogy az USA piacát az export, míg az Unió piacát az import szabályozza.

A hazai kukoricatermés nagysága a hivatalos minisztériumi adatok alapján igen jó lett az elmúlt aratás végeztével. 1 millió 23 ezer hektárról takarítottak be árut, az átlagos hektáronkénti termés nagysága pedig 8,6 tonna lett. Így összesen 8,8 millió tonna lett a betakarított kukorica mennyisége. Annak ellenére tehát, hogy csökkent ugyan a termésterület nagysága, a kitűnő átlagtermésnek köszönhetően jók lettek az eredmények.

1. ábra: A márciui lejáratú malmi búza jegyzésének alakulása a Párizsi Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

1. ábra: A márciui lejáratú malmi búza jegyzésének alakulása a Párizsi Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

2. ábra: A márciusi lejáratú kukorica árutőzsdei kötéseinek alakulása a Chicago-i Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

2. ábra: A márciusi lejáratú kukorica árutőzsdei kötéseinek alakulása a Chicago-i Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

3. ábra: A márciusi lejáratú kukorica áralakulása a Párizsi Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

3. ábra: A márciusi lejáratú kukorica áralakulása a Párizsi Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

Takarmány

A hazai fehérjepiacon a szójadaraárak január folyamán 10 eurós emelkedést éltek meg. A koperi árak január végére, cikkünk leadásának határidejéig 400 dolláros tonnánkénti áron mozogtak. Az évet 370 eurós szinten lehetett kötni, ami január elején még tonnánként 360 euróért is megtehető volt. A 4. ábra mutatja a szójadara árának kiugrását a Chicago-i Árutőzsdén. Mint már említettük, az amerikai árutőzsde általában az Egyesült Államok helyzetét tükrözi, de irányadó a világ más országai felé is, miután a globális exportból az USA is kiveszi a részét, ráadásul a szójababtermelésben is meghatározó szerepe van még mindig, annak ellenére, hogy az elmúlt években szép lassan Dél-Amerika átvette a vezető pozíciót. Brazília lassan egymaga többet termel, mint az USA, már csak 10%-kal van lemaradva. Januárban az USA-ban korrigálták a termelési adatokat, és csökkentették mind a termőterület, mind az átlagtermés adatait, ami természetesen magával vonta a termelt mennyiség csökkentését is. Ennek ellenére még mindig rekord évről beszélünk. Az USA-ban az export nagysága magasabb az elvártnál, ami szintén árfelhajtó tényező, de mindettől függetlenül sok elemző most korrekciót vár a piacon. Ez köszönhető annak is, hogy a dél-amerikai időjárásban pozitív változásokat várnak a megfigyelők. A technikai elemzések alapján azonban a szójabab- és szójadaraárak egyelőre még emelkedő szinten vannak, azaz a korrekciókat egyelőre párnaposra várják csupán. A szójaolaj esetében azonban már akár csökkenéssel is számolnak. A dél-amerikai időjárás most várhatóan száraz lesz, ami egyrészt jó hír, másreszt nem. Az északi részeken már várták a szárazabb időjárást, ez segíthet a talajvizek ellen, de a délebbi részeken eddig is száraz volt az idő, ami miatt a nedvesség lényegesen elmarad az éves átlagoktól.

A hivatalos adatok alapján tavaly rekordévet zárt hazánk mind napraforgó, mind repce tekintetében. Előbbiből 1,893 millió tonnás lett a termés nagysága, ami 22%-kal magasabb, mint az egy évvel korábbi eredmény. Az átlagtermés 2,95 tonna lett hektáronként. A repcéből 882 ezer tonnát takarítottak be. A termésátlag nagysága 3,44 tonna volt hektáronként, ami 28,4%-kal jobb eredmény az egy évvel korábbihoz képest.

A német kikötőkben a halliszt ára nem változott január második felében, a 64%-os perui, vagy 65%-os chile-i árukat 1450-1500 euróért értékesítették Németország északi részén leszállítva. A dán halliszt ára 1540 euró körül mozgott, ami gyakorlatilag fehérjealapon olcsóbbnak számított, mivel 72%-os szintekről beszélünk. Az izlandi 70%-os áru ára pedig 1520 eurós szinten mozgott tonnánként.

4. ábra: A márciusi lejáratú szójadara árutőzsdei kötéseinek alakulása, Forrás: barchart.com

4. ábra: A márciusi lejáratú szójadara árutőzsdei kötéseinek alakulása, Forrás: barchart.com

Végtermék

Sajnos nem lehet baromfifronton jó hírekkel szolgálni a H5N8 vírus tekintetében. A betegség tovább terjedt Európában, és egyelőre hazánkban sem sikerült felszámolni. A magyar fél az Uniótól akar segítséget kérni az extra kárpótlásokért. A hivatalos adatok alapján 2,5 milliós állomány felszámolásáról beszél most a minisztérium. Ez európai szinten is számottevő adat, hiszen Franciaországban 800 ezer baromfiról beszélhetünk cikkünk leadásának időpontjáig. Természetesen a többi európai ország is próbálja a károkat enyhíteni. Példának okáért Bulgáriában közel 10 millió levát, ami nagyjából 5 millió eurónak felel meg, áldoznak a vírus megállítására. Ott eddig 450 ezer állatot számoltak fel, 60 gazdaság volt érintett december óta. A bolgárok a világ második legnagyobb kacsamájtermelőjévé nőtték ki magukat Franciaország mögött az elmúlt években. A hivatalos források szerint a tavalyi 2700 tonnás májtermelés idénre 2000 tonnára redukálódhat a vírus hatásainak következményeként. Egyelőre azzal számolnak, hogy áprilisra vissza fogják tudni állítani a termelést a megszokott ütemben. Megjegyzendő, hogy hazánk a második legnagyobb libamájtermelő Franciaország mögött a világon. A H5N8 vírus után Németországban január második felében egy pulykafarmon H5N5-ös törzset is találtak. Ez az első alkalom, hogy Németországban a H5N5 vírust megtalálták.

Valuta

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2017. január 24-i kamat-meghatározó ülésén változatlanul hagyta a jegybanki kamatlábak nagyságát. Változatlanul 0,9%-on maradt a jegybanki alapkamat mértéke mellett az egynapos fedezett hitel kamatlába és az egyhetes fedezett hitel kamatlába is. Emellett szintén változatlanul -0,05%-on hagyta az egynapos jegybanki betét kamatlábát, azaz gyakorlatilag pénzbe kerül a pénzt a jegybanknak kölcsönadni. A tanács döntésének indoklásaként megemlíti, hogy az inflációs elvárások megfelelően alakulnak, és kis mértékben emelkedtek az elmúlt hónap (december) során. A dezinflációs hatások várhatóan fokozatosan megszűnnek majd. Sokszor hangoztatta már korábban is a jegybank, hogy az elsődleges célja az infláció megfelelő mértékű, gazdaságélénkítő mértékének beállítása. Egyelőre a mostani kamatszintekkel ezt a célt továbbra is szolgálni tudják. Megemlítették, hogy a bérek emelkedésének üteme és a minimálbér emelése szintén segítheti majd kis mértékben az infláció emelkedését. Előreláthatóan a célként megfogalmazott 3%-os szintet a 2018-as év első felében sikerül elérni.

Egyes amerikai elemzők arra hívtak fel korábban a figyelmet, hogy az amerikai gazdaság erősödése, a dollár erősödése, illetve a FED alapkamatszintjének növelése gyorsabban fogja éreztetni az inflációs hatásait Európára, mint azt itt gondolnák. Az elmúlt időszakban az Unió központi jegybankja, az EKB továbbra is eszközvásárlásról döntött, azaz továbbra is laza monetáris politikát folytat, erősíteni, stimulálni próbálja a gazdaságot. Amennyiben ez az inflációs folyamat korábban indulna el, és esetleg erőteljesebben, mint ahogy most Európában vagy hazánkban számolnak vele, akkor az megálljt szabhat majd a további kamatcsökkentéseknek, és akár meg is fordíthatja a folyamatot. Érdemes ezeket a jeleket figyelni, és az esetleges hiteleink kamat-megállapodásait nyitva hagyni, hogy a 3 havi kamatszinteket akár hosszabb időre is fixálni lehessen. Néhány évvel ezelőtt a „svájci frankos hitelidőszakban” nagyobb volt az árfolyamkockázat, mint a kamatkockázat. Mostanában úgy tűnik, a piaci résztvevők elkezdték elfelejteni, hogy bizony kamatkockázatokrol is lehet beszélni, azaz a forintalapú hitelek törlesztőrészletei egy esetleges kamatemelkedés után szintén tudnak emelkedni és meglepetéseket okozni, ha nem kalkulálunk velük előre. Jól látható, hogy a trend az USA-ban már megváltozott, a kérdés az, hogy mikor következik be ez az ugrás Európában, és mikor fordul meg a mostani gazdaságélénkítő programok miatti „kamatszint-kényeztetés”, azaz meddig lehet előremenni az olcsó hitelek terén.

A hazai fizetőeszköz értéke az euró ellenében január hónapban sem okozott nagy meglepetéseket, gyakorlatilag az utóbbi hónapokban beékelődött a 310 forintos szint köre. Néha erősödik egy picit, néha gyengül egy picit, de nagy kiugrásra nem lehetett eddig számítani, mintha egy intervenciós sávban mozogna a forint. Az érdekesség inkább az euró, dollár fronton, illetve egyéb valuták frontján követhető jobban. Míg a dollár nagy elvárásokkal nyitott az euró ellenében, és az elemzők nagy része mind a zöldhasú erősödését várta, gyakorlatilag eddig ennek ellenkezője volt igaz az idei évre. Cikkünk leadásának időpontjáig az amerikai fizetőeszköz már az 1,08-as eurószinteket teszteli, azaz gyengül az euró ellen. Mindemellett egyelőre nem érdemes temetni az idei évre szánt prognózist. Sok elemző továbbra is úgy véli, ez csak egy lélegzetvétel az újabb erősödés előtt. Mindenesetre az új amerikai elnöknek köszönhetően most egyelőre a kiszámíthatatlanság veszi majd kezdetét. Ez a kiszámíthatatlanság inkább csak spekulációkhoz vezethet, amiből az egyértelmű következtetés az, hogy a magyar termelőknek nem érdemes kockáztatni, nem érdemes valutaspekulációk miatt az üzletüket kockára tenni, amint az árrés elfogadható, érdemes lekötni a szinteket, és felelősségteljesen dönteni. A mostani hazai monetáris politika mellett már többször elemeztük, hogy a forint erősödésére sem érdemes játszani most, úgyhogy amíg érezhető változás nem következik be, addig eurófronton továbbra is a 310 forintos szint körül várható a forint mozgása.

Tömösi Attila