fbpx

2,5 milliárd a legkisebbeknek

Írta: Barna Ferenc - 2020 november 13.

Őstermelők, mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók vagy szociális szövetkezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet a VP2-6.3.1-20 kódszámú, „Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” című felhívás keretében- adtuk hírül októberben.

 

Az első benyújtási szakasz közepén vagyunk, a legfontosabb ismérvek újra:

Az Agrárminisztérium a legkisebb mezőgazdasági termelők számára, tevékenységük támogatása és lehetőségeik bővítése érdekében a Vidékfejlesztési Program keretében 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű átalány támogatást biztosít.

 

 

A program keretösszege 2,5 milliárd forint.

Fontos kritérium, hogy az életvitelszerű tartózkodási hely/székhely, már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségekben (10 ezer fő alatti települések, tanyás térségekben pedig a 10 ezer fő feletti települések külterületei is) legyen.

 

A támogatás igényelhető:

  • eszközvásárlásra;
  • gépbeszerzésre;
  • ültevénytelepítésre;
  • állatvásárlásra;
  • kézműves élelmiszerelőállító tevékenységükhöz kapcsolódó üzemfejlesztésre.

A projektek megvalósítására kizárólag vidéki térségekben van lehetőség, azonban a megvalósítási hely eltérhet pl. a székhelytől, de nem lehet vidéki térségen kívüli terület.

 

A támogatást igénylőnek igazolnia kell,

…hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 3000 euró STÉ (Standard Termelési Érték), de legfeljebb 6000 euró STÉ értékű termelési potenciállal (üzemmérettel) kizárólagosan rendelkezett, vagy ezzel megegyező nettó árbevételt ért el mezőgazdasági termelésből vagy mezőgazdasági termelésből és termékfeldolgozásból.

 

 

A támogatást igénylőnek az üzleti tervében vállalnia kell,

…hogy legkésőbb a Támogatói Okirat hatálybalépésétől számított 4. év végére a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó üzemmérete meghaladja a 6000 euró STÉ üzemnagyságot, vagy a mezőgazdasági termelésből és feldolgozási tevékenységből származó értékesítés nettó árbevétele meghaladja a 6000 eurót.

 

Pályázható 15.000 eurónak megfelelő forintösszeg,

…mely 5 évre nyújtott egyösszegű átalány támogatás, azt két részletben folyósítják. A támogatási kérelem egyben kifizetési kérelem is, így a Támogatói Okirat után a kifizető ügynökség automatikusan utalja a támogatási összeg 75%-át. A fennmaradó összeg 25%-ot pedig az üzleti tervben vállalt kötelezettségek teljesítése esetén benyújtott kifizetési kérelemre kapja meg a pályázó.

A kötelező képzésen való részvételt a záró kifizetési kérelem benyújtásáig teljesíteni kell, amely a kedvezményezett számára térítésmentes.

A felhívásra beérkező támogatási kérelmeket egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján bírálják el.

 

Előnyben részesülnek azon projektek:

  • cél a magasabb élőmunka igényű termékszerkezet kialakítása;
  • a megvalósítási hely valamely elmaradottabb, hátrányos helyzetű térségben helyezkedik el.

A támogatási kérelmek benyújtására 2020. november 6.-tól, előreláthatólag 2021. december 17.-ig lesz lehetőség hét szakaszban, melyek egyenként kettő hetes időszakot foglalnak magukba.

 

 

A benyújtásra nyitva álló első szakasz 2020. november 20-áig tart.

A részleteket tartalmazó pályázati felhívás és annak mellékletei a kormányzati portálról letölthetők.

A támogatási kérelmet kizárólag ügyfél-azonosítóval rendelkező nyújthat be a Magyar Államkincstár elektronikus felületén.

Fotó: Barna Ferenc