fbpx

4 százalékkal nőtt az élelmiszerek bolti eladása

Írta: Szerkesztőség - 2016 január 11.

Az élelmiszerek bolti eladása értékben és mennyiségben is 4 százalékkal emelkedett 2014. decembere és 2015. novembere között a Nielsen által mért kilencven termék kategóriában – közölte a cég az MTI-vel. A vizsgált időszakban mintegy 1540 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme.

A forgalom korábban a nagy eladóterű üzletekre koncentrálódott, ám ez a folyamat megállt. A 400 négyzetméternél nagyobb üzletek piaci részesedése élelmiszerből értékben ugyanúgy 66 százalék volt, mint egy évvel korábban – idézi a tájékoztatás Szűcs-Villányi Ágnest, a Nielsen osztályvezetőjét.

A 200 négyzetméteres és kisebb egységek tartják ugyanakkor erős pozícióikat több termék esetében is, például a szeletes csokoládénál, a szénsavas üdítőitalnál és a sörnél. A régiók közül 6 százalékkal nőtt az eladás a Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrumban – tartalmazza az összegzés.