fbpx

A 20. születésnap margójára

Írta: Szerkesztőség - 2011 április 26.

Egy születésnapi élménybeszámolót osztanék meg Önökkel, de nem egyszerű a feladatom. Mivel a „buliban” legalább 14.000-en voltunk, már nagy titkot nem fogok Olvasóinknak elárulni. Kerek számok, gépek, szolgáltatások, jó ebéd, hazai borok és pálinkák valamint show-műsor, szó szerint minden, ami a szakmának és szem-szájnak ingere.

lni, hogy a 20 éves Axiál Kft. bajai telephelyén jártam többed magammal, a 10. alkalommal megrendezett Axiál Szakmai Napokon. Maradva számoknál: a 16 mezőgazdasági és 6 építőipari gépmárka több mint 200 kiállított új gépe, a használtgép kínálat legjava, valamint az országban élőben először látható 22 gépújdonság mutatkozott be közel 33.000 m2-nyi területen.

Az első húsz év számadása röviden: A magyar vállalkozások számára szállított több százezer tonna alkatrész, a mintegy 21 ezer új, és közel 10 ezer használtgép, a több ezer megjavított vagy felújított gép és a közel 1 millió bérmunkához vagy bérgép szolgáltatáshoz kapcsolódó munkaóra alapján mintegy 21 ezer olyan mezőgazdasági és építőipari cég tevékenykedik ma Magyarországon, amely tartósan és visszatérően vásárol gépet, vagy ahhoz kapcsolódó műszaki szolgáltatást az Axiál Kft-től.

Bár az elmúlt két év során a géppiac jelentős csökkenése volt Európa-szerte tapasztalható, a gépértékesítést követő szolgáltatás és alkatrészellátás ebben a helyzetben is stabilitást tudott adni a cégnek. Az Alkatrész- és Szervizüzletág folyamatos jelentősége (50%-os részesedése) mellett a használtgép értékesítés is húzóágazat lett. Ez a három üzletág komoly stabilitást tudott adni egy olyan évben is, amikor az új gépek forgalma az előző évinek nagyjából a 30%-ára esett vissza. Ez az eredmény pedig valahol leképezi a magyarországi piac alakulását is, hiszen a mezőgazdasági szektor 2009-es 130 milliárdos gép és eszköz beszerzések értéke 2010-re 40 milliárd forintra csökkent. Ennek illusztrálására ismét néhány adat:

– míg a kombájn értékesítés hazánkban 2000 óta nem esett 180 db/év alá (sőt 2002-03-ban 700 db körüli volt), 2010-re drasztikusan lecsökkent 66 darabra (amiből 27 CLAAS)

– traktor értékesítésben ugyanez a tendencia: nyugati relációjú traktorok esetén a 2000 db feletti darabszám helyett csak 519 új traktor lelt gazdára (amiből 134 volt Axiál értékesítés).

Szerint a jelenlegi TIER 3-asok árának duplája lesz. A fejlesztéseknek másik iránya is szembetűnő: a GPS és komputertechnika elterjedése már elkerülhetetlenné fog válni, a kérdés csak az lesz, hogy ehhez ki mikor fog csatlakozni a hatékonyságának, versenyképességének és legfőképpen költségmegtakarításának érdekében. Harsányi Zsolt ügyvezető-tulajdonos szerint mindehhez elengedhetetlen a folyamatos oktatás és hosszú távon a fiatal generáció bevonása, képzése.

Az újdonságok mellett további 200 új gépet, valamint veterángépeket láthattunk, a szervizműhelyben szerelési folyamatokról, az Alkatrész Logisztikai Központban SOLO és Makita kertészeti- és alkatrész újdonságokról, Budissa silótömlő innovatív technológiáról, Agleader sorkövetőről és GPS technológiáról, Bosch kéziszerszámokról, Michelin kínálatról és Walterscheid hajtástechnikáról gyűjthettünk új információt. Idén is nagy sikerrel zárultak a fedett csarnokban bemutatott Gépshowk és a szabadtéri Építőgépes Gépshowk, amelyeken látványos zenei és bűvészelemekkel a legújabb Axiál-gépek vonultak fel. Aki elfáradt és megéhezett a nézelődésben, végigkóstolhatta az itt kiállító, gasztronómiához kapcsolódó cégek kínálatát, valamint a Manax csarnok melletti téren felsorakoztatott lacipecsenyések, borászok és pálinkakészítők ételeit és italait. (Biztos, hogy nemcsak én tértem haza rengeteg prospektussal és finomabbnál finomabb sajtokkal a táskámban.)

A rendezvény teljes bevételét, és a Manax Kft. „béremelés” akciójából befolyó összeget 1.000.000 Ft-ra kiegészítve idén is karitatív célra, a Bajai Kórház Kardiológiai Szakambulancia osztályának ajánlottak fel a tulajdonosok.

A jelen után a jövőről

Most áprilisban nyitja meg az Axiál Kft. 15. telephelyét Békéscsabán, Csornán irodahelyiségeket épít, Miskolcon a raktár területét másfélszeresére növeli és a szervizműhelyt modernizálja, Pécsett és Dombóváron zöld mezős beruházással egy-egy új komplett telephely építését kezdi meg, Szolnokon és Zalaegerszegen pedig hasonló céllal első lépésben új telephelyet vásárol. Ezeket a beruházásokat 2012 végéig tervezik lezárni az Axiál tulajdonosai.

Ennyi esemény, pedig hol van még a következő kerek születésnap…

A 10. Axiál Szakmai Napokon bemutatásra kerülő 22 gépújdonság:

– Grégoire-Besson Eurotill szántóföldi kultivátor

– Grégoire-Besson Combimix félig függesztett tárcsa

– Fendt 939 Vario 390 LE teljesítménnyel

– Grégoire-Besson RW8 függesztett 5+1 fejes eke

– Horsch Sprinter 9 SW kompakt vetőkultivátor

– Landini 5-100H univerzális traktor sorozat

– Landini Rex restyling széria: az év traktora 2011.

– Manitou MLT 625-75 H teleszkópos rakodógép

– Monosem NG+6 vontatott vetőgép

– Sulky Polyvrac XT100 vontatott műtrágyaszóró

– Sulky X36 WPB stop and go függesztett műtrágyaszóró

– Supertino SD 4 bálabontó

– CLAAS LEXION 600-as kombájn sorozat

– CLAAS VARIANT PRO bálázó állítható fenéklemezzel

– Budissa Bag szenázs és szilázs tartósítási technológiák

– Gehl SL7810 gumihevederes csúszó kormányzású rakodógép

– Hyundai 110D-7E homlokvillás dízel üzemű targonca

– Hyundai R140W-9/2pc új 9-es gumikerekes kotró sorozat

– Hyundai ÚJ 9-es homlokrakodó sorozat

– Manitou MT625 kompakt méretű építőipari teleszkópos rakodó

– Manitou MRT 1840 EASY forgóvázas teleszkópos rakodógép

– Hyundai R27Z-9 minikotró

CÍMKÉK