fbpx

A 3965 AMTC-től a P9415-ig, 50 év a Pioneerral

Írta: Szerkesztőség - 2018 november 20.

Beszélgetés Bak Ferenc növénytermesztővel

Gyapay Gábor: Először is szeretném megköszönni, hogy nyugdíjas éveidben is kapható vagy egy ilyen beszélgetésre.

Bak Ferenc: Aktívan élek nyugdíjasként. Jövőre is elvállaltam a Kun-Farm Kft. kísérleteinek koordinálását és folyamatosan figyelem a betakarítási eredményeket is. Szóval, még mindig naprakész vagyok.

GyG: Nem is vártam mást tőled. Emlékszel még, mikor találkoztál először a Pioneer névvel?

BF: Még az iskolában láttam egy táblát 1969-ben, amire fel volt írva. A hangzása alapján olasz cégnek gondoltam, és arra is emlékszem, hogy nem értettem, minek érkezik hozzánk olasz nemesítésű kukorica, mikor rosszabbak, mint a magyarok.

GyG: Ezek szerint jóval korábbra nyúlik az ismeretséged a hibridjeinkkel, mint a Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. 1993-as megalapítása?

BF: Ó, persze! Az 1970-es években már a Kiskun MgTSZ-ben dolgoztam, agronómusként. A feladataim közé tartozott takarmánnyal ellátni az állattenyésztést. A KSZE szállította az inputanyagokat, és náluk már ekkor is voltak Pioneer hibridek. Az első, amire emlékszem, a 3965 AMTC nevű, 270-es FAO számú silóhibrid. Egészen magas, piros szemű kukoricaként emlékszem rá, ami jó években akár 22 soros csövet tudott nevelni.

GyG: Itt álljunk meg egy percre! Manapság már szemesként sem nagyon termelünk FAO 200-as kukoricát. Ti hogy használtátok silónak?

BF: Akkoriban minden sokkal több szervezést igényelt. Ma, ha kimegy két Jaguár, 3 nap alatt levágják a fél határt. Mi 6 héten keresztül silóztunk, így szét kellett húznunk a tenyészidőszakot. FAO 200-asokkal kezdtük, és 500-asokkal fejeztük be, azért, hogy jó minőségű szilázst tudjunk biztosítani. Már a vetéskor meg kellett tervezni a silózás pontos menetrendjét.

GyG: Így már érthető. A 70-es évek után milyen emlékeid vannak a Pioneerról?

BF: Kifejezetten jók. A 80-as években 3967-est használtuk, aztán jött a 90es években a Florencia és a Coralba, majd később Resedát és Riberát is sokat termeltünk. Ezek mind kiemelkedő hibridek voltak.

GyG: Már akkor is kísérletek alapján választottátok ki a megfelelő hibrideket?

BF: 2006-ban állítottam be az első kísérleti soromat. Előtte nem volt ennyire nehéz eligazodni a hibridek között. A 90-es években a Pioneer hibridek uralták a piacot, tudtuk, hogy rosszat nem tudunk választani. Akkoriban még 50 kg-os zsákokban hozták a vetőmagot, és a magmérettől függően kaptunk hozzá utasítást, hogy állítsuk be a vetőgépet. Aztán jöttek a többiek, nekik is voltak jó kukoricáik, és egyre nagyobb szükségét éreztem, hogy a saját szememmel lássam, hogy szerepelnek a mi termelési körülményeink között.

GyG: Az elmúlt években a saját szememmel is láttam, mennyire komolyan veszed ezt.

BF: Igen, a leghosszabb kukorica kísérleti sor, amit beállítottam 124 szemes, és 36 silóhibridet tartalmazott. De 2010 után jöttem bele igazán. Állást vállaltam a Kun-Farm Kft-nél, és itt már a kukorica mellett napraforgóval, őszi búzával, majd később repcével és hibridbúzával folytattunk kísérleteket. Volt olyan év, hogy 400 kísérleti parcellát állítottunk be.

GyG: Gondolom, voltak olyan tapasztalatok a kísérletek során, amit a termelésben is tudtál kamatoztatni.

BF: Természetesen voltak ilyenek. Az egyik legemlékezetesebb pont a
 Pioneer-hoz kapcsolódik. A régi munkahelyemen engem meggyőzött a PR37N01 teljesítménye, és üzemi körülmények között is sokat termeltem. Amikor átkerültem a Kun-Farmhoz, ragaszkodtam ehhez a hibridhez, pedig addig ők az Y12-t preferálták. Az idő engem igazolt, és a PR37N01 hosszú ideig az egyik legnagyobb mennyiségben termesztett kukorica lett a cégben. Egészen addig, amíg pár éve a P9241 fel nem keltette a figyelmemet a 14 t/ha-os termésével. Ekkor váltottam, és a nyugdíjba vonulásomig ezzel a hibriddel dolgoztam.

GyG: Az idei évet jobbnak ítéled meg mint 2016-ot?

BF: A kukorica szempontjából mindenképp. Nálunk, Kiskunlacháza térségében mind üzemi, mind kísérleti körülmények között jobb eredményeket értünk el. Elég csak a Pioneer sorra ránézni. Például a P9415 eredménye –ami meghaladta a 15 t/ha-t– elég impozánsnak tűnik, de az egész sor átlaga is túl van a 13 tonnás termésszinten.

GyG: Köszönöm szépen a beszélgetést. Jövőre találkozunk újra a kísérleteknél!

Gyapay Gábor
Pioneer területi agronómus
Nyugat – Pest megye
+36 70 2043 067
[email protected]