fbpx

A biodinamikus gazdálkodás

Írta: Szerkesztőség - 2017 január 26.

Organikus összhangban a csillagokkal, az élő környezettel

A biológiai gazdálkodás mellett elköteleződöttek egy csoportja által folytatott, úgynevezett biodinamikus gazdálkodás hátterében komplex, holisztikus szemléletmód áll, melynek alapfeltevése, hogy a teljes gazdaság egységes egészet képez. Az egységet nem csupán a háziállatok és a termesztett növények alkotják, de a táj elemein túl (rétek, erdőfoltok, legelők, a vadon élő állatok) beletartozik a tágabb környezet is, egészen a csillagokig: a gazdálkodó a növénytermesztési és állattenyésztési munkálatok megtervezése során figyelembe veszi a kozmikus ritmusokat is. Bár sokak számára talán kissé elvontnak, ezoterikusnak tűnik ez a megközelítés, mégis tagadhatatlan, hogy a Demeter International a világ 50 országából mintegy 5000 gazdaságot tömörítő, hivatalosan bejegyzett világszervezetté vált. A Demeter-minőség nagy múltra tekinthet vissza, hiszen alapelveit 1928-ban hozták létre, mikor megfogalmazták első irányelveit.

Csaknem egy évszázada minősít

Az ilyen termelésből származó termékek tanúsítását szolgáló védjegy az egyik legrégebbi tanúsítvány, mely szintén 1928 óta szolgál a speciális ökológiai gazdálkodásból származó termékek megjelölésére. A Demeter-védjeggyel akkor látható el a termék, amennyiben megfelel a Demeter feldolgozási irányelveknek; az összetevők legalább 95%-a ökológiai minősítésű; valamint megfelel az adott ország szövetségi irányelveinek és a Tanács 834/2007/EK és a Bizottság 889/2008/EK rendeletének vagy azzal egyenértékű jogszabályoknak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Demeter-védjeggyel ellátott termékek nem csak az ökológiai gazdálkodás során alkalmazott szigorú szabályrendszernek felelnek meg, hanem ezen felül a Nemzetközi Demeter Termelési és Feldolgozási Irányelvekben megfogalmazott követelményeknek is. A biodinamikus irányelveket a Demeter minősítési rendszer határozza meg, ezek a gazdálkodás minden területét szabályozzák.

Hazánkban mintegy 30 éve vannak követői a biodinamikus gazdaság elveinek, közel 2500 hektáron folyik napjainkban ilyen gazdálkodás az ország területén, többek közt Iváncsa, Galgahévíz és Tamási településeken. A Biodinamikus Közhasznú Egyesület (www.biodin.hu) 2000-ben alakult, 2007 óta a Demeter International vendégstátuszú tagja.

Gazdagabb termés, ellenállóbb növény

A biodinamikus gazdálkodás egyik különlegessége, hogy úgynevezett preparátumokat használ a talaj kapacitásának növelésére. E készítmények alkalmazása kötelező feltétele a Demeter minősítési rendszernek. Ezek a preparátumok fokozzák a talaj termőképességét és mikrobiális aktivitását, ezzel hozzájárulnak a hatékonyabb tápanyagellátáshoz, jobb gyökérfejlődéshez, így végső soron gazdagabb, ellenállóbb termést eredményeznek. Nyolc különböző preparátumot alkalmaznak, ebből kettő komposztáló és hat ún. permetező készítmény. Előállításuk során fontos szabály, hogy a hozzávaló növények, illetve állati eredetű burkok szintén biodinamikus gazdaságból származzanak. A preparátumokat lehetőleg a saját gazdaságban kell elkészíteni, illetve hasonló elven működő gazdaságból beszerezni. Mind a nyolcféle készítményt javasolt minden évben használni.

A preparátumokhoz szükséges szubsztanciák és burkok a Demeter International gazdálkodási irányelvek alapján, 2015

Preparátum Anyag Állati szerv Évi szükséges tömeg
Permetező-preparátumok:
Humuszpreparátum marhatrágya tehénszarv 1 szarv / ha
Kvarcpreparátum kvarcliszt tehénszarv 1 szarv / 25
Komposztáló (trágyaoltó) preparátumok:
Kamilla virágzat marhabél BSE mentes országból 30 cm / 100 h
Tölgykéreg kéreg háziállat koponyacsont zárt része, sertés, ló vagy marhából 1 koponya / 300 ha
Pitypang virágzat hashártya marhából 30 x 30cm/100 ha
Cickafark virágzat szarvasbika húgyhólyag 1 hólyag/250 ha
Csalán földfeletti növény nincsen
Macskagyökér virágkivonat nincsen

Kamillapreparátum készítése, vino-pucara.com

Permetező preparátum tehénszarvban, vino-pucara.com

Csak tiszta forrásból

Az állattartás körülményeit is szabályozzák a Demeter-irányelvek. Alapvető elvárás a saját állatállomány, ennek hiányában a gazdaság csak kivételes esetekben kaphat Demeter-minősítést. Az állatállomány kialakítása során mérlegelni kell a terület egyedi viszonyait, és szem előtt kell tartani a talajtermékenység megtartásának és fejlesztésének érdekeit. A maximális állatszám mindenkor 2 állategység/ha-ban van meghatározva. A tartási rendszernek biztosítania kell az állat szabad kapcsolatát a természetes környezettel, lehetőség szerint legeltetés révén, de legalább kifutó biztosításával. Az állatok takarmánya lehetőség szerint a saját gazdaságból származzon, ennek hiányában csak tanúsított ökológiai származású takarmányt szabad vásárolni. A vásárolt takarmány átlagos adagra számított szárazanyagának 50%-áig származhat még nem teljesen minősített biodinamikus területről, 20% pedig ökológiai termelést folytató gazdaság területéről. A saját gazdaság átálló területéről maximálisan a napi adag 50%-a származhat. Konvencionális, ökológiai tanúsítvánnyal nem rendelkező gazdaságból takarmány vásárlása nem megengedett.

Legeltető állattartás, parasites.vet

Mivel az állattartás alapvető elvárás, így lehetőség szerint a gazdálkodáshoz szükséges trágyamennyiséget is a gazdaságon belül szükséges megtermelni. Amennyiben mégis szükséges külső forrás behozatala, azt különös figyelemmel kell végezni, hogy a Demeter-minőség megmaradjon, és ajánlott preparátumokkal kezelni. Használhatóak Demeter- és minősített ökológiai gazdaságból származó trágya- és talajjavító anyagok (komposzt, istállótrágya, hígtrágya, húgylé, szerves hulladék, szalma), ásványitrágya- és talajjavító anyagok, vízben oldható algakivonatok, egyéb növényi vizes kivonatok, valamint mikrobiológiai vagy más növényi komposztaktivátorok.

Összehasonlítás-ok

Egy, a Biodynamic method című szaklapban 2013-ban megjelent tanulmány komplex összehasonlító elemzéseket végzett a biodinamikus, organikus valamint konvencionális gazdálkodás környezetre gyakorolt hatásairól. A tanulmányban a különböző módon megművelt szőlészetek esetében vizsgálták, hogy 1 kg szőlő előállítása milyen ráfordítást igényel. A vizsgált gazdaságok közötti legjelentősebb különbség a hagyományos gazdálkodás során a terület megművelésében a környezetre leginkább a motorizált eszközök felhasználása volt: mivel itt hagyományos növényvédő szereket alkalmaznak, ennek kijuttatása, a permetezés során használt gépek hatása jelentős. Természetesen emellett a szintetikus növényvédő szerek hatásáról sem szabad elfeledkezni, melyeket az organikus és biodinamikus művelés során nem alkalmaznak. Vizsgálták egy adott mennyiségű szőlő előállításához szükséges területeket és a ráfordítandó munkaórákat is, e tekintetben a biodinamikus gazdaságban szükséges a legnagyobb földterületet biztosítani a termény kitermeléséhez, és a munkaórák is mintegy 12%-kal megnövekedtek a konvencionális gazdaságban mérthez képest.

Bokán Katalin