fbpx

A Gabonakutató őszi búza eredményei 2019-ből

Írta: Szerkesztőség - 2020 július 11.

A Gabonakutató már évtizedek óta különböző kísérletekben teszteli az új és a már köztermesztésben levő őszi búza fajtáit. Ezen kísérletek közül az egyik hiteles eredményeket nyilvánosságra hozó a GOSZ-VSZT-NAK posztregisztrációs kísérletsorozata.

Napjainkban, ha csak a magyarországi számokat vesszük figyelembe, több mint 160 db búzafajta van forgalomban, így a közel 1 millió hektárnyi búza vetésterületet véve alapul, a termesztőknek nem könnyű eldönteni, hogy melyik fajtát válasszák. Ezért az új fajták megismerése, megismertetése elengedhetetlen.

Ismert, hogy már 12 éve folynak a Gabonatermesztők Országos Szövetsége – Vetőmag Szövetség és Terméktanács – Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának kisparcellás, jól értékelhető un. Posztregisztrációs Fajtakísérletei az ország számos (6-10 db) helyén, eltérő ökológiai és ökonómiai környezetben. Ez a kísérlet ma már ajánlati listának is nevezhető, hiszen 2008-ban való indításakor ez volt az alapelgondolás. Ebben a kísérletben való szereplés önkéntes, de meg kell felelni egyes elvárásoknak. Feltételek között van az, hogy a fajta új elismerés legyen, ha pedig már elismert, akkor a hivatalos szaporításokban évről évre területileg az elsők között legyen, illetve terméshozamai és minőségi mutatói alapján stabil és kiemelkedő legyen évről-évre (lásd: GK Csillag, GK Békés).

 

GK Arató már többször kiérdemelte, hogy a kísérletbe kerüljön

 

Ebben a „hivatalos”, Posztregisztrációs kísérletben a kezdetektől napjainkig a Gabonakutató, illetve jogelődjei 23 fajtát delegált. Az 1. számú táblázat mutatja azon GK fajták átlagos eredményeit, amelyek többször kiérdemelték, hogy a kísérletbe kerüljenek. A táblázat több hely kísérleti átlagát (t/ha) és az egyes évjáratokban elért kiemelkedő hozamaikat foglalja magába. Az adatok tényadatok és csak a szegedi érdekeltségű fajták átlagait tünteti fel évjáratonként és fajtaösszesítésben is. A táblázatban láthatjuk, hogy a GK Csillag és GK Békés mellett több fajtánk – hozamaik, elterjedtségük vagy egyes minőségi bélyegük alapján – 3-4 évig is szerepelt a kísérletben. A gazdasági mutatóik alapján, feltételezhető és bízunk benne, hogy az újabbak közül a GK Szilárd, GK Arató és a GK Bagó is több éven keresztül tagja lesz majd ennek a kísérletsorozatnak, amely ma már széles körben ismert, és fontos tájékoztatást ad a hazai termelőknek.

 

Gazdasági mutatói alapján a GK Szilárd is ígéretes tagja a kísérletsorozatnak

 

Az 1. sz. táblázat a szegedi GK fajták termésátlag adatait állítja egymás mellé, és évjáratonként mutat köztük különbségeket kiegyenlítettségben vagy kiemelkedő terméshozamokban. Ezekből az adatokból a fajták közelítő potenciális teljesítményei is látszanak, akár 9-10-11 t/ha termést is adhatnak optimális termőhelyi, környezeti tényezők esetén. Bízunk benne, hogy függetlenül az áprilisi, májusi komoly csapadékhiánytól 2020-ban is hasonló, relatíve jó eredményekkel szerepelnek fajtáink, és partnereink is hasonló jó eredményekkel zárják az évet.

 

Beke Béla
www.gabonakutato.hu
A Gabonakutató kalászos katalógusa letölthető ide kattintva.