fbpx

A hazai és külföldi értékesítés elősegítése érdekében

Írta: Szerkesztőség - 2013 február 08.

 

A piac érdeklődése elsősorban az étkezési alma irányában jelentkezik, jóllehet időnként piaci zavarok lépnek fel az értékesítésében.

Erre nyújt megoldást a Szabolcsi Kereskedőház, ami Magyarországon példaértékű lehet, s amely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – és akár a környező hazai térségekben is – megtermelt mezőgazdasági termékek, termények, tenyésztett állatok felvásárlását, feldolgozását, tárolását, és bel-, illetve külföldi értékesítését hivatott összehangolni.

Céljai között szerepel a megyei agrárstruktúra nemzetközi igények figyelembe vételével történő átalakítása, kiszámítható, kiegyensúlyozott felvásárlási árszintképzés, a feketegazdaság visszaszorítása és a példamutató kereskedelmi magatartás.

 

 

A burgonya néhány évtizeddel ezelőtt a megye egyik meghatározó növénye volt, az utóbbi években viszont jelentősen lecsökkent vetésterülete, annak ellenére, hogy a térség homoktalajainak nagy része kiválóan alkalmas a termesztésére.

Az eseményen dr. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy a szaktárca üdvözli a kereskedelmi tevékenységet összehangoló, a piacszerzést erősítő Szabolcsi Kereskedőház megalakítását, amely jelentős szerepet kaphat a kormány által kezdeményezett keleti nyitás kibontakoztatásában is.

A megye több mint negyvenezer őstermelőjének és háromezer családi gazdaságának nyújt majd segítséget a mezőgazdasági termékek szervezett értékesítéséhez a nyíregyházi központtal működő kereskedőház – tájékoztatott dr. Vinnai Győző kormánymegbízott, a megyei kormányhivatal vezetője, ami azért is nagyon fontos, mert az érintetteket együttesen véve közel százezer ember él itt a mezőgazdaságból.

 

A kereskedőház kizárólag hazai termelésű agrártermékek felvásárlására és értékesítésére szakosodik.

A közgyűlés engedélye és hozzájárulása nélkül sem az unióból, sem harmadik országból nyers, vagy feldolgozott terméket nem vásárolhat, és nem forgalmazhat – folytatta a működés ismertetését Wachal Kálmán.

Bel- és külföldi piacra egyaránt közvetíti majd a Szabolcsban megtermelt mezőgazdasági árut a kereskedelmi centrum és mindig tisztességes árréssel dolgozik.

Mivel szövetkezet típusú lesz, a keletkezett profitjából biztosítják a működését, a fennmaradó összeg egy részét pedig visszafordítják a gazdák piaci pozícióinak a javítása érdekében – emelte ki.

 

 

dr. Kardeván Endre (b), dr. Vinnai Győző és Wachal Kálmán a Sajtótájékoztatón

A kereskedőház tevékenysége január közepétől, a hűtőházakban betárolt alma exportálásával kezdődik majd.

Az első évben, 2013-ban főként gyümölcsöt és zöldségfélét, azt követően pedig valamennyi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termék értékesítését szervezi majd a létrehozott központ.

A weblapja rövidesen mindenki számára elérhető lesz, ahol a gazdák megtehetik az árualap felajánlásaikat.

Wachal Kálmán jelezte még, hogy a Szabolcsi Kereskedőház működéséhez uniós forrásokat is szeretnének majd bevonni.