A hazai gyümölcstermesztés jelene és jövője

„A hazai gyümölcstermesztés 2-3 évtizede erőteljes lejtmenetben van, melynek szemléletes példája az alma és a málna. A 30 évvel ezelőtt világhírű magyar málna mára gyakorlatilag teljesen eltűnt a hazai gyümölcspalettáról, az alma pedig elvesztette termelési volumene felét. A teljes gyümölcságazatunk termelési volumene – az elsődleges teljesítmény szintjén – semmilyen érdemi növekedést nem mutatott az elmúlt másfél évtizedben, a termelési színvonal pedig katasztrofálisan rossz”, mondja interjúnkban Dr. Apáti Ferenc, a FruitVeb Gyümölcs főbizottságának elnöke.

Hogyan jellemezné az agráriumon belül a gyümölcstermesztő ágazat elmúlt egy évét?

– A hazai gyümölcstermesztés éves termelési értéke 100-140 milliárd forint, termelési volumene pedig átlagosan 800-900 ezer tonna, mely évjárattól függően nagyon jelentős, évek közötti kilengéseket mutat. A legnagyobb gyümölcstermést az elmúlt tíz évben 2014-ben takarítottuk be: elérte az 1,3 millió tonnát, míg legrosszabbnak a 2007. év bizonyult, amikor – döntően a tavaszi fagyok miatt – valamivel 500 ezer tonna alatt maradt a termés. Meghatározó gyümölcsfaj az alma: a teljes gyümölcstermés 2/3-át (átlagosan 550-600 ezer tonna) adja.

Ebben az évben valamivel az átlag alá, 700-800 ezer tonna közöttire becsüljük a hazai gyümölcstermést, melyet nagyjából predesztinál a gyenge közepes, 520-530 ezer tonna magasságában várt almatermés. Mennyiségben jó termés igazából csak a kajszibarack és az őszibarack esetében volt tapasztalható, mely fajoknál jó volt a virágzás, a virágzáskori időjárás is kedvezett a jó kötődésnek, és fő termesztőkörzeteiket nagyobbrészt a fagy is megkímélte. Viszont a nagy termés – és a csapadékhiány – sok esetben a minőség rovására ment: ahol nem végeztek termésritkítást, ott apró maradt a gyümölcs. Gyenge közepes termés volt az alma és a meggy esetében, míg viszonylag gyenge termést szüreteltünk körtéből, cseresznyéből és szilvából is. Az átlagosnál gyengébb termés döntően az időjárási hatásoknak tulajdonítható: téli fagykárok, tavaszi fagykárok, a virágzáskor részben hűvös és csapadékos időjárás, valamint számos termesztőkörzetben a nyári csapadékhiány. A termelői értékesítési árak azonban nagyobbrészt magasan alakultak a legtöbb gyümölcsfaj esetében, köszönhetően annak, hogy a teljes Európai Unió szintjén is nagy volt a tavaszi fagyok miatti terméskiesés (fajtól függően 20-50%), így erős keresleti piac alakult ki. Kivételt ez alól igazából csak a kajszibarack és az őszibarack képezett, amelyeknél jó volt az európai és a hazai termés, így átlagos vagy egyes időszakokban átlag alatti árak tudtak csak kialakulni. A magas árszint nem kezelhető tendenciaként, mindössze egy akkut állapot volt.

Az elmúlt időszakban egyre többen kongatják a vészharangot bizonyos gyümölcsök jövőjét illetően. Sokan azzal riogatják a gyümölcskedvelőket, hogy számos gyümölcs (pl. a málna) eltűnhet az üzletek polcairól. Véleménye szerint milyen gyümölcsök kerülhetnek a „veszélyeztetett” státuszba és mi ennek az oka?

– A választ rögtön azzal kell kezdeni, hogy a gyümölcskedvelőknek nem kell félniük, a boltok polcáról nem fog eltűnni egyetlen gyümölcs sem, mert a kereskedelem pótolja importból azt, amit belföldön nem tud megvenni. Tehát nem annak áll fent a veszélye, hogy a boltok polcairól tűnnek el egyes gyümölcsök, hanem annak, hogy a magyar termelésből, a magyar kertészetből. Tehát félni valója a termelőknek van, ők tűnhetnek el a szektorból, ezzel együtt viszont a magyar emberek külföldi, import gyümölcsöt fognak fogyasztani a hazai helyett. A hazai gyümölcstermesztés 2-3 évtizede erőteljes lejtmenetben van, melynek „szemléletes” példája az alma és a málna. A 30 évvel ezelőtt világhírű magyar málna mára gyakorlatilag teljesen eltűnt a hazai gyümölcspalettáról, az alma pedig elvesztette termelési volumene felét. A teljes gyümölcságazatunk termelési volumene – az elsődleges teljesítmény szintjén – semmilyen érdemi növekedést nem mutatott az elmúlt másfél évtizedben, a termelési színvonal pedig katasztrofálisan rossz. A termelési volumen enyhén csökkenő tendenciájú, de e mögött egy-két ágazat növekedése vagy stagnálása, illetve számos ágazat jelentős vagy kritikus mértékű visszaesése áll. Minimális növekedésre vagy stagnálásra csak az alacsony tőke-, munkaerő- és „szaktudásigényű” fajok (pl. bodza, dió, meggy) voltak képesek. Tőke-, munkaerő- és szaktudásigény tekintetében legigényesebb szakágazatok jelentősen visszaestek (pl. málna, szeder, alma). Ez egyértelműen arra utal, hogy az ágazatban a három legfontosabb termelési erőforrásból (szaktudás, tőke, munkaerő) egyik sem áll kielégítő mértékben rendelkezésre. A terméshozamok évek közötti ingadozása jelentős, ami az időjárási hatásokkal szembeni érzékenységre, azaz védtelenségre is rávilágít. Az alacsony termelési színvonal – a fejlesztések elmaradása mellett – arra is felhívja a figyelmet, hogy az ágazatban nem játszódott le a piaci letisztulás, vagyis az alacsony színvonalon termelő vállalkozások kihullása, jóllehet ez a piacgazdaságban egy teljesen törvényszerű, a versenyképesség növekedése irányába ható folyamat. Az is nagyon negatív jelenség, hogy hazánkban – a piacgazdaság és versenyképesség törvényszerűségeivel ellentétben – nem a magas jövedelmezőségű és jövedelemtermelő képességű szakágazatok, illetve termelési módok fejlődtek, hanem az alacsony szaktudás-, tőke- és munkaerő-igényű, extenzív fajok, illetve termelési módok.

A gyümölcságazat fejlődéséhez és versenyképességének növeléséhez a termékeink iránti piaci igény a legtöbb termék tekintetében rendelkezésre áll. Nem a piaci igények hiánya miatt nem tudtuk a termelést bővíteni, hanem versenyképes méretű árualapok hiányában nem tudtuk piacra juttatni és/vagy a termelés gyenge hatékonysága miatt nem voltunk képesek versenyképes önköltségen előállítani termékeinket. A probléma gyökere tehát, hogy a legalapvetőbb termelési erőforrások (tőke, munkaerő, szaktudás, időjárási hatások elleni védelem) hiányoznak a hazai kertészetből már mintegy 15-20 éve. Ennek az állapotnak, illetve folyamatnak az egyik állomása, hogy a leginkább tőke-, szaktudás- és munkaerő-igényes, valamint a klimatikus viszonyok változására legérzékenyebb ágazatok (málna, szeder) mára eltűntek a termesztésből. Amennyiben ez az idült állapot a hazai gazdasági környezetben továbbra is fent marad, akkor annak törvényszerű és egyenes következménye lesz, hogy a jövőben jelentősen zsugorodnak vagy eltűnnek a tőke-, munkaerő- és szaktudásigény tekintetében a sorban következő, érzékeny ágazatok, mint például az alma is.

A hazai gyümölcsök árának alacsonyan tartásában a legfontosabb tényező az olcsó munkaerő: minél kevesebb fizetésért tud egy termelő a szürethez munkásokat szerezni, annál olcsóbban tudja továbbadni az árut. Viszont kevesebb béréért nehezebb megbízható munkaerőt találni. Véleménye szerint mi a kiút ebből a „róka fogta csuka”-helyzetből?

– Magyarországon sem mennyiségében, sem minőségében nem áll rendelkezésre elegendő munkaerő a technológiai műveletek és a betakarítás megfelelő biológiai határidőben történő elvégzéséhez. Ez tény, és vitán felül áll. Közelítsünk meg onnan ezt a kérdést, hogy a munkaerőhiány három különböző módon okoz kárt a gyümölcstermesztés számára a betakarítás előtti, illetve betakarítási munkák során, valamint hosszú távon!

Egyrészt nem lehet megfelelő biológiai határidőben elvégezni a különböző fitotechnikai, állománykezelési, termésszabályozási és zöldmunkákat, ezért a termés mennyisége és/vagy minősége kárt szenved, vagyis a tervezettnél alacsonyabb hozamot és szerényebb minőséget, mindezzel együtt alacsonyabb árbevételt, illetve eredményt lehet realizálni. Másrészt: a kialakult termést nem lehet megfelelő időben betakarítani, melynek következménye egyszerűen „csak” minőségvesztés lesz, de előfordulhat, hogy a termés egy része betakarítatlanul marad, ami mennyiségi kiesést, illetve árbevétel-csökkenést jelent. És végül a harmadik tényező: hosszú távon nagyon sok fejlesztés marad el amiatt, hogy a gazdálkodók nem látják a nagyobb üzemméret, illetve a plusz termésmennyiség mögötti biztos munkaerő-hátteret, így bele sem mernek kezdeni bizonyos beruházásokba, még akkor sem, ha egyébként ehhez minden más adottsággal (tőke, szaktudás, piac, stb.) rendelkeznének. Így lassan már ott tartunk, hogy nem az a drága, hogy egyre többe kerül a munkaerő, hanem az, hogy nincs. Vagyis nem alapvetően a munkabérek növekedése a fő probléma, hanem a munkák elvégzetlensége, a termés betakarítatlansága. Ez nagyobb gazdasági kárt okoz, mintha a munkaerő mennyiségi és minőségi megléte mellett szimplán csak a bérek növekednének. Összességében: nem nagyon van kiút ebből a helyzetből, folyamatos fejlődéssel és fejlesztésekkel is csak tompítani lehet a problémát, megszüntetni a jelenséget nem!

Ha már a munkaerőről beszélünk, akkor megkerülhetetlen a kérdés: hogyan biztosítható az agrárium számára szükséges munkaerő állomány úgy, hogy a dolgozók harmada-negyede eltűnt a szektorból az elmúlt három év alatt?

– A munkaerő-hiány egy komplex nemzetgazdasági, illetve európai probléma, mely messze a kertészeten vagy az agráriumon felül áll. A munkaerő-hiány legfőbb okai: a gazdasági kivándorlás, a társadalom elöregedése, a felsőoktatás túlduzzasztása (a középfokú szakoktatás „elsorvadása” mellett) és a közmunkaprogram. A helyzet érdemi javulására rövid távon azért nem számítunk, mert – megítélésünk szerint – a munkaerőhiányt kiváltó ezen fő okok rövid távon nem kezelhetők. A jóval magasabb bérszínvonal miatt Nyugat-Európába kivándorolt 500600 ezer főt és a közmunka programban lekötött 200-300 ezer főt nem lehet rövid távon „visszahozni” a hazai reálgazdaságba, amit tovább súlyosbít a társadalom elöregedésének idült problematikája. Középtávon van némi tartalék a közmunkaprogram átalakításában (vagy akár teljes megszüntetésében), mely egész évben vagy legalább a csúcsidőszakokban hozzáférhetővé teszi az ott lekötött munkaerőt a mezőgazdaság számára. Amiben még van némi tartalék, az a külföldi munkavállalók foglalkoztatási szabályainak tágítása és lazítása, de nem látjuk tisztán a megvalósulás esélyeit. Annyi bizonyos, hogy radikális intézkedések nélkül nem látunk érdemi lehetőséget a munkaerő-helyzet számottevő javítására.

Minden esetre a gazdálkodóknak fel kell készülniük arra, hogy a munkaerőhiány egy tartós és idült probléma marad, a munkaerő ára pedig folyamatosan növekedni fog. Ennél fogva sok olyan fejlesztést kell végezni (gépesítés, automatizálás), illetve módosítást kell eszközölni a termeléstechnológiában és a munkaszervezésben, mely az élőmunka hatékonyságát nagyon jelentős növeli. Tehát ugyanannyi munkaerővel végzünk több munkát, takarítunk be több gyümölcsöt. Más érdemi megoldás az üzemi szintű fejlesztéseken kívül nem marad, mert munkaerő nem lesz több, ebben a gazdasági környezetben kell megoldani a termelést.

Hogyan látja a hazai gyümölcstermesztés jövőjét egy ötéves időintervallumot szemlélve?

– Az ágazat növekedése a következő 5-8 évben nem fog megvalósulni, mert a növekedéshez szükséges eszköz- és feltételrendszernek csak nagyon kis része fog fennállni. A realitás az, hogy a következő 5 évben a gyümölcságazat tovább stagnál, 2020. után pedig – a támogatások esetleges megszűnésével vagy mérséklődésével – akár további 10-20%-os területi és 5-10%-os mennyiségi visszaesést szenved el. Jóllehet – néhány ágazattól eltekintve – bármelyik ágazat lehetne versenyképes az európai piacon, ha ehhez a belső gazdasági környezetünkben megteremtenénk azokat az elemeket, amelyek a fejlődéshez nélkülözhetetlenek. A jelenleg belátható gazdasági környezetben viszont nem lesz képes érdemi növekedésre az ágazat. Az, hogy a gyümölcságazatban csak az extenzív, kevésbé tőke- és munkaerő-igényes ágazatok voltak képesek (kis mértékben) növekedni a múltban, a versenyképesség és a piacgazdaság törvényszerűségeivel tökéletesen ellentétes folyamat!

Czékus Mihály