fbpx

A legnagyobb Manitou-tól a legaprólékosabb kezelői precizitásig – Axiál

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 22.

Június 1-én a bajai Petőfi szigeten gyűltek össze az ország legjobb Manitou és Gehl kezelői, hogy a mindennapi feladataik során megszerzett ügyességüket és rutinjukat mérjék össze a csöppet sem szokványos versenypályákon.

 

Manitou bemutató

 

A közel nyolc órás versenyen az idei évben 129 Manitou és 28 Gehl versenyző mérettette meg magát.

Manitou kezelők idén is nyolc egyforma pályán, míg a Gehl kezelők két különálló, de szintén hasonló pályán mutathatták meg tudásukat.

A szervezők az idei évben sem feledkeztek meg a látogatók szórakoztatásáról.

Minden órában három versenyszámot indítottak, majd a kísérő rendezvények negyed órája következett.

A rendezvény méltán viselte az idei évben is a Technikai sportok napja nevet, hiszen volt ott minden, ami az extrém sportokat kedvelők szemének szájának ingere.

A veterán autóktól egészen a mai technikai csodákig, mindent megnézhettek az arra járók.

Hintázhattak Manitou-n, Piroch Gábor csapata látványos kaszkadőrshow-val szórakoztatta őket, illetve megtekinthettek egy 16500 cm3-es terep rally kamiont is, ami a Dakart is megjárta.

Sőt a világ egyik legnagyobb Manitou teleszkópos rakodóját is elhozták a szervezők kizárólag erre a napra, aminek maximális emelési magassága 10 méter, teherbírása pedig 22 tonna, ahogyan fogalmaztak, akár három hímelefánttal is elbír.

De hogy a kellemes mellett a hasznos része se maradjon el, az Egészséges Baja Városért Közalapítvány segítői egészségügyi méréseket végeztek az érdeklődök számára.

 

Az Axiál Gépkezelői Olimpia története

2002

Az Axiál Kft. a világon elsőként rendezte meg a Manitou Kezelői Olimpiát. Az esemény helyszíne 2004-ig Baja volt, az az akkor még üres terület, amelyen ma már a cég Alkatrész Logisztikai Központja található.

2006

Egy év kihagyás után új helyszínre, Hódmezővásárhelyre helyezték át a rendezvényt. Ebben az évben indítottak először női, valamint úgynevezett buli futamot, lehetőséget adva a hölgyeknek és nem hivatásos kezelőknek is a versenyzésre.

2008

A mogyoródi HUNGARORING Adventure Park adott helyet az eseménynek, egyúttal ekkor ünnepelték az Axiál és a Manitou 10 éves forgalmazói kapcsolatát is.

2009

A verseny visszatért eredeti helyére, az Axiál Kft. központi telephelyének városába, Bajára, de már a város kedvelt üdülőterületén, szabadtéri programjainak helyszínén szervezték meg, a Petőfi-szigeten.

Új feladatok, új pályák, más-más típusú gépek. Eddig csak a kiállítás részét képezték a Manitou építőiparban használatos gépei, 2009-ben a verseny központi szereplőivé váltak.

2010

A Gehl gépek kezelőit is harcba küldték, akik önálló versenypályán mérhették össze erejüket.

Ekkor történt az esemény nevének megváltoztatása is, már nem csupán Manitou Kezelői Olimpia szerepelt a plakátokon, pólókon, szóróanyagokon, hanem a ma használatos Axiál Gépkezelői Olimpia nevet vette fel a rendezvény.

A Technikai sportok napja alcímet a kísérőprogramok jellege miatt kapta, hiszen bemutatkoztak az Axiál által szponzorált autó-, motor-, és motorcsónak versenyzők.

Megrendezték a celeb futamot is, amelyen ismert személyiségek mérték össze erejüket.

2012

A hagyomány évről évre folytatódott, a 2012-es évben ünnepelte 10 éves jubileumát.

A délután most sem múlhatott el, a TV 2 sztárjainak részvételével rendezett Celeb Futam nélkül.

Idén Gaál Noémi, Demcsák Zsuzsa, Gombos Edina, Tatár Csilla és Vámos Erika mutatták meg a közönségnek, hogy hogyan kezel egy igazi tévés személyiség egy Manitou teleszkópos rakodót.

Az olimpia döntőire a rendezvény végén került sor. Megfeszített figyelem övezte a legjobb versenyzőket, akik között eldőlt, ki lesz az idei év legjobbja.

 

A MANITOU verseny dobogósai

 

Helyezettek:

MANITOU

1. helyezett

Csajka Zoltán, Jászkíséri Aranykorona Kft.

2. helyezett

Fazekas Gábor, Recrea Kft.

3. helyezett

Borsodi Zoltán, Kalocsai Mg. Zrt.

 

GEHL

1. helyezett

Gulyás Tibor, egyéni vállalakozó

2. helyezett

Balog István, Ár-La Kft.

3. helyezett

Csala Károly, Murányi Károly, egyéni vállalkozó

 

Celeb futam

1. helyezett

Demcsák Zsuzsa

2. helyezett

Vámos Erika

3.helyezett

Gál Noémi