fbpx

Väderstad kiválósága a precíz Spirit

Írta: Szerkesztőség - 2013 november 14.

 

 

Ha jól tudom az előző vetőgépe is Väderstad volt. Mondana erről pár szót?

Igen a Spirit előtt egy Väderstad Rapid 300-as vetőgépünk volt, amivel tökéletesen meg voltunk elégedve.

Ám a munkafolyamatok során azt a következtetést vontuk le édesapámmal, hogy ez a 3 méter már nem bizonyul elégnek a gazdaságunkban, így elkezdtünk gondolkodni egy nagyobb vetőgépben.

Egyet mindketten tudtunk, nem volt kérdéses, hogy maradunk a Väderstad márkánál.

Miután elérkezett az idő felkerestük a céget és a sors úgy hozta, hogy demo gépnek egy Spirit 600 vetőgépet vihettünk haza, mellyel 200 hektárnyi búzát vetettünk el.

Akkor a Väderstad Spirit 600-as házi tesztje jól sikerült? Megosztaná a tapasztalatait?

Igen, olyannyira, hogy minden kételyt félretéve 3 éve vásároltunk is egyet a gazdaságunk fejlődése érdekében.

Örömmel mondhatom, hogy a három vetési szezon alapján bizonyosságot nyert, hogy több szempontból is jól döntöttünk.

Nagy pozitívuma a Väderstad Spirit 600-nak, hogy a robusztus külső ellenére, igen könnyedén vontatható, a művelő tárcsája tökéletesen keveri a talajt, nagyobb sebesség mellett is precíz minőségben vet, teljesítménye kifogástalan.

A Spirit használatával egyforma sortávolságokat tudunk létrehozni, ami a tábla kelésekor egy tetszetős összképet eredményez.

A pontos maglehelyezés ennél a típusnál nem kérdés, ennek eredménye a homogén egységes kelés.

A saját vetőgépünkben összesen 2000 hektár van, ami alatt mindössze egy meghibásodást tapasztaltunk.

Egyetlen darab szenzorunk hibásodott meg a használat során, ami az összecsukást érzékeli.

Véleményem szerint ez elenyésző probléma. Vonóerő igénye minimum 200 LE, de ez még sebesség szempontjából talán kevésnek is bizonyulhat ahhoz, hogy termelékeny, tökéletes munkát hagyjon maga után.

12-13km/h azért szükséges lenne az eredményes vetéshez, ehhez pedig a 240-250LE lenne az ideális, de természetesen a 4 méteres változatához elég kevesebb is.

Számításaim szerint a leggazdaságosabban üzemeltethető vetőgép, nyilván itt most nem 10 literekről van szó, hanem fél-1 liter hektáronként.

Egyetlen negatívuma, hogy sáros talajon nehéz vele vetni, de hangsúlyoznám, hogy ez nem típushiba, hiszen sok ismerősöm, gazda barátom egyéb vetőgépek esetén is tapasztalja ezt.

 

Kiknek ajánlaná a Väderstad Spirit 600-as vetőgépet?

Elsősorban olyan gazdaságokba ajánlanám, ahol a talajtípusok kettős tömörítést igényelnek.

Az egyenletes és intenzív kelés érdekében, a talaj visszatömörítése a maglehelyezést megelőzően és utána is fontos.

A mellső művelőeszközök hatékony munkájának köszönhetően, a menetszám csökkenthető, ezáltal üzemanyagot takaríthatunk meg, és megőrizhető a talaj nedvességtartalma.

Használ-e GPS navigációt?

Eddig még csak egy önjáró permetező van ellátva a gazdaságunkban navigációval, de idővel, ha majd a teljes gazdaságot átveszem édesapámtól, mindenképp további korszerűsítéseket vezetek be.

A szándék már megvan, hiszen a permetezésnél bebizonyosodott, hogy igencsak takarékoskodni tudtunk a vegyszerrel. Gyakorlatilag deciliterre pontosan meg lehet határozni a felmerülő igényt.

Ez nagy segítséget jelent a gazdaságnak.

 

 

 

 

Ön is bekerült a Väderstad Award legjobb 12 díjazott csapatába. Mit jelent ez a díj Önnek?

Egy óriási lehetőség volt ez a pályázat minden fiatal gazda számára.

Nagy megtiszteltetés, hogy a több mint 60 pályázó közül bekerültem a legjobb 12-be.

Nem tagadom, hogy a Svéd tanulmányút megmozgatta a fantáziámat, de az első helyezettnek járó 1 évig ingyenes Väderstad géphasználat volt a fő cél, ugyanis az 5 méteres Väderstad Carrier rövid tárcsánkat előbb-utóbb le szeretnénk cserélni egy nagyobbra.

Így jól jött volna egy újabb demo géphasználat, amit ráadásul kedvezményesen meg is lehetett volna majd vásárolni.

A tapasztalatom az, hogy van még hová fejlődni a gazdaságunknak, egyszer remélhetőleg mi is a precíziós vonalat tudjuk majd alkalmazni.

Ami nagyon tetszett a pályázattal kapcsolatban, hogy nem a márka istenítéséről szólt a kiírás, hanem a gazdák kreatív ötleteire, innovációs megoldásaira, a munkához való hozzáállásukra, a valódi énjükre voltak kíváncsiak.

Milyen a kapcsolata a forgalmazóval?

Igazán jó kapcsolatban vagyok a Väderstad-nál mindenkivel, ez annak köszönhető, hogy közvetlen, lehetőségekkel teli forgalmazó.

A normál keretek között mindenre nyitottak, és megpróbálják személyre szabottan a legjobb megoldást nyújtani az üzlet megköttetése érdekében.