A rozs és tritikálé termesztési lehetőségeiről

Növekszik a rozs iránti kereslet

Már az előző évben is nagyobb érdeklődés mutatkozott az étkezési rozs iránt a malomipar részéről, amely ebben az évben még tovább fokozódott -, sőt már felvásárlási ára is a búzával azonos!

Érdemes lesz hosszabb távon a termelőknek ezzel számolni, mert aszályos években – a tritikáléval együtt – a gyengébb termékenységű talajokon is biztos árbevételt jelenthet.

Keletkezési helye (elsődleges géncentruma) a búzáéval azonos, másodlagos géncentruma a Rajnától keletre van, ahol az éghajlati viszonyok a búza számára már kevéssé voltak kedvezőek.

Ide mintegy 6.000 évvel ezelőtt, mint a tönkebúza gyomja jutott.

Észak-Európában az ökológiai tényezők jobban kedveztek a rozs termesztésének, ezért a gyomnövény rozsból Észak- és ÉK-Európa legfontosabb kenyérgabonája lett.

Magyarország kenyérgabona termesztésében a XX. század első felében jelentős volt a rozs.

A 600-700 ezer ha-on megtermelt mintegy 700-720 ezer tonna rozs napjainkra kb. 35 ezer ha-ra és 100 ezer tonnára csökkent.

Ezen időszak alatt a termésátlagok – a világtendenciához hasonlóan – megduplázódtak és jelenleg 2,5 t/ha körüliek.

A rozst hagyományosan a szélsőséges talajadottságú területeken termesztik, mivel képes kiválóan alkalmazkodni a kedvezőtlen talaj- és éghajlati feltételekhez.

Hazánkban a homokhasznosításban a rozstermesztés igen fontos szerepet játszik.

Termesztésük így jelenleg elsősorban a 0,7-0,8% szerves anyag tartalom alatti homokterületeken és erodált dombvidéki területeken folyik.

Rozs termőtájaink a Nyírségben, a Duna-Tisza közén, a somogyi homokháton, Zala, Vas, Győr és Veszprém megyék kavicsos altalajú tájain helyezkednek el.

Az ország egyéb részein kevés rozst termesztünk.

A rozstermesztés színvonala Magyarországon a gabonafélék közül a legalacsonyabb.

A fajták potenciális termőképessége lehetővé tenné a termések növelését.

Hazánkban az évente megtermelt kb. 100 ezer tonna rozs a 15 millió tonna körüli összes hazai gabonatermelés 0,7%-át adja.

A világon a rozs 94%-át Európában (Oroszországgal együtt) termesztik, 2%-ot Észak-Amerikában (Kanada) és a maradékot a többi kontinensen (Kína).

A világ rozstermesztése csökkenő tendenciájú.

A rozst évszázadok óta főleg az európai kontinens északi részén termesztik és még ma is fontos szerepet tölt be ennek a régiónak a kenyérgabona termesztésében.

A legnagyobb rozs termesztők: Oroszország (3,6 millió tonna), Lengyelország (3,4 millió tonna), Németország (2,8 millió tonna) Belorusszia (1,2 millió tonna) és Ukrajna (1,1 millió tonna), amelyek a világ összes rozstermelésének 90%-át adják.

Ebből látható, hogy a fő rozstermesztő övezet a Rajnától az Urál hegységig húzódik.

Magyarországon a megtermelt rozs több mint 80%-át az állatok takarmányozására (abrak) használják.

A rozs felhasználása a táplálkozásban elsősorban kenyérgabonaként jöhet számításba.

A rozs kenyérgabonakénti felhasználása kb. 20 ezer tonna, ami 20,0%-a a megtermelt rozsnak.

Kívánatos lenne – az egészségesebb táplálkozás érdekében – növelni a hazai 2,5 kg/fő/év körüli rozskenyér fogyasztást – ami szerencsére növekedni látszik.

Európában – a tőlünk északabbra fekvő területeken és Oroszországban a tiszta rozskenyér, vagy búzaliszttel vegyesen sütött rozskenyér fogyasztása általánosan elterjedt.

Az étkezési, vagy takarmány célú felhasználású rozsnak meg kell felelni a szabványokban és rendeletekben előírt követelményeknek, tehát a jó minőségű rozs termesztéséhez – Magyarországon is – nagyobb odafigyelésre, és magasabb színvonalú agrotechnikára lenne szükség.

A rozs olyan növény, amely a legkevesebb kémiai kezelést – mint például műtrágyát, növényvédő szert igényli, ami lehetővé teszi öko – (bio)termékként történő felhasználását mind a kenyérgyártásban, mind pedig az állati termékek előállításában.

A rozs legfőbb anti-nutritív összetevője a gyorsan növekvő állatok (broiler csirke, malac) esetében kedvezőtlen hatású, míg a szív és érrendszeri betegségek által veszélyeztetett felnőtt népesség számára viszont az egészséges táplálkozás részeként fogyasztott rozskenyerek egyik leghasznosabb összetevője.

A kenyérnek alkalmas rozs – az alacsonyabb metabolikus energia és a magasabb oldható rost frakció miatt – élénkíti az anyagcserét, melynek következtében alacsonyabb zsír felszívódás miatt csökken a koleszterin szint a vérszérumban, csökken a nátrium felvétel és szorulás gátló (laxáns) hatása van.

A rozskenyérben ugyanis 10-12% fel nem szívódó, emészthetetlen szénhidrát található, amely a zsírsavak mellett a cukrok felszívódását is gátolja.

A rozs- és barna kenyerek – ilyen a Hungaro durumrozs (Triticum turgidocereale) is – nagy rosttartalmuknál fogva jelentős szerepet játszanak a diétás rosthiány okozta gyomor-bélrendszeri megbetegedések, valamint ugyancsak a rosthiánnyal összefüggő egyéb rendellenességek, illetve betegségek megelőzésében (pl. fogszuvasodás, elhízás, cukorbetegség, magas vérkoleszterin szint, érelmeszesedés, szívkoszorú- elváltozás).

Az érelmeszesedés és a szívinfarktus kifejlődését gátló magnéziumból és káliumból kétszer annyi van a rozskenyérben, mint a fehér kenyérben.

A rozskenyér B₁– és B₂– vitamintartalma is nagyobb, mint a fehér kenyéré, fehérjetartalma ugyan kisebb, de lizinben jóval gazdagabb, mint a búzakenyér.

Takarmányozásra a nagyobb fehérjetartalmú fajták, míg sütőipari célra a kicsírázásra kevésbé hajlamos, magasabb esésszámú rozs alkalmas.

Az EU-ban étkezési célú rozs a max. 14,5% nedvességtartalmú és 12% alatti nem egészséges szemet tartalmazó, továbbá min. 70 kg hektoliter tömegű és 120 (s) Hagberg-féle esésszámú rozs lehet.

A rozs vetése a gyenge termékenységű homoktalajokon szeptember közepe és vége között javasolható.

Az őszi bokrosodás miatt a korai vetés biztonságot jelent.

A rozs fejlődése, állománysűrűsége, állóképessége és ezekből adódóan termésének mennyisége és minősége is jelentősen függ vetésidejétől és az elvetett csíraszámtól.

A rozs vetési paramétereit az 1. táblázat tartalmazza

A zárójelben lévő alacsonyabb csíra értékek jobb termékenységű talajra és/vagy korábbi vetésre, a magasabb csíraszámok gyengébb termékenységű talajra és/vagy későbbi vetésre vonatkoznak.

1. táblázat. A rozs vetési paraméterei

A tritikálé jelentősége, felhasználása, vetése

A tritikálé egy mesterségesen előállított fajhibrid, amelyet azért hoztak létre, hogy egyesítsék a búza és rozs legjobb tulajdonságait.

Jelentősége – a rozshoz hasonlóan – egyre inkább növekszik, amelyet az idei évhez hasonló rendkívül aszályos évek még tovább fokoznak. Felvásárlási ár tekintetében megegyezik a takarmány búzával.

Európában Lengyelország, Németország, Franciaország és Ukrajna tritikálé termesztése jelentős, de számottevő Anglia, Bulgária, Románia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Ausztria, Svájc, Svédország, Belgium, Hollandia, Jugoszlávia, Horvátország, Szlovénia, Csehország, Szlovákia és Magyarország területe is.

A világon nagy termőterülettel és jelentős kutatási eredményekkel Európán kívül Ausztrália, USA, Mexikó, Oroszország, Kína, Brazília, Argentína, Kanada, Chile, Marokkó és Dél-Afrika rendelkezik.

Ma az első igazi tritikálé fajta megjelenése után kb. 40 évvel több mint 3 millió ha-on 8 millió tonnát meghaladó tritikálét termesztenek évente.

Nagy előnye a tritikálénak a többi gabonaféléhez képest, hogy gazdaságosan és egyben környezet kímélően termeszthető kedvezőtlen ökológiai körülmények között is.

Termesztése tekintetében ezért elmondható, hogy a sarkvidékek kivételével az összes földrészen elterjedt.

Magyarországon a lengyel Presto fajta honosítása után a ’90-es években kezdett intenzíven növekedni a vetésterülete és 1996-tól meghaladja a 100 ezer hektárt, jelenleg 120 ezer ha körül van.

Termesztése elsősorban búza, kukorica, árpa számára már kevésbé alkalmas, gyengébb termőképességű un. „átmeneti” talajokon folyik.

Ezeken a talajokon versenyképes a fent említett növényfajokkal és a rozzsal is.

A tritikálé alkalmazkodóképessége kitűnő. Szárazság- és hidegtűrő képessége jobb, mint az őszi búzának.

Termesztésének előnyei a termés mennyiség és termésbiztonság, jövedelmezőség tekintetében – a többi gabonafélékhez képest – elsősorban a szárazabb, melegebb és hidegebb klímájú térségekben egyaránt megfigyelhetők.

A ma termesztett fajták igénytelenebbek a búzánál, jók a rezisztencia tulajdonságaik, jól tűrik a szélsőséges ökológiai körülményeket is (sótűrés, túl alacsony és túl magas pH-tűrés, hideg-meleg klíma tűrés) és takarmányozási értékük is kiváló.

Magyarországon a tritikálé – a rozshoz hasonlóan – a gyenge termékenységű talajok kalászos gabonanövénye, amelyet elsősorban takarmányozásra használnak.

Az étkezési célú tritikálé termesztésnek eddig akadálya volt a fajták alacsony, vagy hiányzó sikértartalma, gyenge lisztminősége és kedvezőtlen sütőipari tulajdonságai, illetve az, hogy ismeretlen a malomipar és sütőipar számára.

Eddig a tritikálé elsősorban, mint takarmány gabonanövény jött számításba, azonban ahogy egyre szélesebb körben kezdik vizsgálni és használni, úgy válik egyre inkább kenyérgabonaként számításba vehető gabonafélévé is.

Magyarországon az első étkezési célra is elismert tritikálé (durumrozs) fajta a Hungaro, amely rekombinációs hexaploid tritikálé.

A tulajdonságok rekombinálódása miatt hagyományos nemesítési módszerekkel is eredményes lehet a tritikálé lisztminőségének, sütőipari tulajdonságainak a javítása, mivel a szekunder hexaploid tritikálék tartalmazhatnak a hexaploid (étkezési) búza D genomjából származó géneket is – amelyek meghatározzák a sütőipari értékét.

Összetételét a búzával megegyező, vagy annál magasabb fehérjetartalom jellemzi és ezen fehérjetartalomban az esszenciális aminosavak mennyisége, különösen a lizin, a metionin és a cisztein magasabb.

Ez a magasabb érték a tritikálé lisztre is jellemző. Az ásványianyag-tartalom tekintetében jellemző a búzánál magasabb P, K, Ca, Cu, Mg és Zn-tartalom, amelyek segíthetnek a szervezet mikroelem bevitelének növelésében.

A vitaminok közül az E, B₁, B₂ és B₆ vitamin tekintetében a liszt kétszeres mennyiséget tartalmaz, mint a búzaliszt.

Táplálkozás-élettani jelentőségét fokozza, hogy nyersrost és élelmi rost tartalma több mint kétszerese a búzalisztének, összes szénhidrát tartalma közel 10%-kal alacsonyabb, így energiatartalma is ezzel arányosan alacsonyabb.

A tritikálé elterjedése a humán táplálkozásban új egészséges élelmiszer alternatívát jelenthet a hagyományos gabonafélék mellett.

A tritikálé vetése hamarosan elkezdődik.

A gyenge termékenységű talajokon szeptember vége és október eleje között javasolható. Jó termékenységű (búza) talajokon október eleje-közepe.

A tritikálé bokrosodása ősszel nagyrészt befejeződik, ezért az optimális időben történő vetés és az őszi fejlődéshez szükséges N-ellátás nagyobb jelentőségű, mint a többi őszi kalászosnál.

A tritikálé vetési paramétereit az 2. táblázat tartalmazza.

Mivel ebben az évben hiány mutatkozik nemcsak rozs, hanem tritikálé vetőmagból is, ezért célszerű minél korábban beszerezni!

2. táblázat. A tritikálé vetési paraméterei

Dr. Kruppa József Ph.D

tiszteletbeli egyetemi docens,

címzetes főiskolai tanár

ifj. Kruppa József MSc

agrármérnök