A tápanyag-utánpótlás időszerű kérdései a tömegtakarmányok táplálóanyag-tartalma szempontjából

A tápanyag-utánpótlás hatása a szilázsok táplálóanyag-tartalmára és erjedőképességére

Jelen cikk célja, hogy egy-két érdekes és tanulságos táblázat kiemelésével ráirányítsuk a figyelmet a tápanyag-utánpótlás módjára, hatékonyságára és jelentőségére a tömegtakarmányok minősége szempontjából, mivel a téma meglehetősen időszerű.

A megfelelően végrehajtott N-műtrágyázás általános hatása a fűféle- és gabonaszilázsokban (Buxton és mtsai, 2003) az alábbiakban foglalható össze:

• pozitív hatás

1. növeli a hozamot,
2. növeli a nyersfehérje-tartalmat,

• negatív hatás

1. növeli a nitráttartalmat (1. és 2. táblázat),
2. károsan hat a pufferkapacitásra (növeli a lúgosító hatást: mérsékli a pH-csökkenés mértékét a szilázsban),
3. csökkenti a szárazanyag-tartalmat (növeli mind a szöveti vizet, mind a felületen ’kötött’ harmatot és esővizet),
4. csökkenti a vízoldható (cukorszerű) szénhidrátok mennyiségét,
5. összességében rontja az erjedő képességet.

Nitrogénpótlás hatására az NPN (nem fehérje természetű N) koncentrációja gyorsabban nő, mint a fehérjetartalom. A nitrogénnek a növényi fehérjébe történő beépüléséhez időre van szükség. Ezért hazai körülmények között a betakarítás előtt 4 héttel be kellene fejezni a műtrágyázást (ekkor azt is figyelembe vettük, hogy száraz időjárási viszonyok között a műtrágya csak késleltetve oldódik be a talajba). Érdekesség, hogy bár a szár kevesebb nitrogént tartalmaz, nitrogéntartalmán belül nagyobb a nitrát-N aránya, mint a levélben (Wilman és Wright, 1986).

A pillangósokat és fűféléket tartalmazó keverékek esetében a nitrogén-utánpótlás a fűfélék dominanciáját erősíti és csökkenti a pillangósok részarányát a keverékben. A pillangósok (lucerna és herefélék) fehérjetartalmát a nitrogénpótlás pedig nem növeli olyan mértékben, mint gabona- vagy fűfélék esetében (Frame és mtsai, 1976, Chesnutt, 1972).

A P- és K-pótlásnak nincs számottevő hatása a szilázsok táplálóanyag-tartalmára. Habár a P növeli a fűszilázs szárazanyag- és vízoldékony szénhidráttartalmát, míg a K csökkenti azokat, a hatás mértéke nem jelentős. Extrém esetben a nagy K-koncentráció hathat a pufferkapacitásra, ezáltal mérsékelheti a pH-csökkenés mértékét (kukorica-, fű és gabonaszilázsokban).

A 3. táblázatban az egyes fontosabb takarmánynövények táplálóanyag-tartalmát mutatjuk be, különös tekintettel a káliumtartalomra! A kálium koncentrációjának emelkedése a késő vemhes tehén takarmányadagjában (előkészítő csoport) kalciumhiányt okozhat az ellést követően (különösen 1,5% sza. felett). A kalciumhiány enyhébb esetben étvágycsökkenést és a NEB (energiahiány) elmélyülését eredményezi, súlyosabb esetben magzatburok-visszatartást és ellés utáni elfekvést okozhat. A táblázatban látható továbbá az egyes növényeknek a talajból történő tápanyagfelvétele (tápanyag-szükséglete).

A tápanyagpótlás hatása a tejtermelés gazdaságosságára

A nitrogénpótlásnak indirekt hatása van a tejtermelés gazdasági hatékonyságára. Erre vonatkozóan közlünk egy nemzetközi adatokon alapuló számítást.

A hektáronként betakarítható (intenzív korszerű) fű mennyisége az első kaszálásra, megfelelő csapadékellátású ősz-tél-tavasz esetében minimum 15 tonna (szilázsértékben kifejezve). Egy átlagos termelésű tejelő tehénnel (35 liter/nap) a 17,3% nyersfehérje-tartalmú fűszilázsból (1. táblázat) minimum 5 kg etethető naponta (ennél többet is lehet etetni, ha van elegendő készlet és az önköltség lehetővé teszi). Amennyiben a fonnyasztással elértük a 30% szárazanyag-tartalmat, úgy az 5 kg szilázsból ez 1,5 kg/nap szárazanyag-felvételt jelent. A két kezelés között (0 és 120 kg N/ha, 1 táblázat) napi 63 g nyersfehérje-felvétel a különbség tehenenként (1,5 kg sza/nap és nyersfehérje-különbözet: 42 g/kg sza.), ami 150 g/nap/tehén extrahált szójadarával egyenértékű (90% sza., 500 g/kg sza nyersfehérje), ha kompenzálni akarjuk a hiányzó fehérjét. Ez a mennyiség 300 tehénre (fogadó és nagytejű csoport), 1 évre vetítve +16,5 tonna extrahált szójadara megvásárlását jelenti az állattenyésztőnek (300 tehénre, 1 évre betárolt fűszilázs tétel: 55 vagon fűszilázs, kb. 2 fóliatömlő, terület: kb. 37-40 ha). A műtrágya-szükséglet 14 tonna (4,8 tonna hatóanyag = 40 ha x 120 kg/ha nitrogén, 34% hatóanyag-tartalommal). A tejtermelés fenntartása érdekében etetett +16,5 tonna extrahált szójadara többletköltsége kb. 1,65 mFt. A műtrágya költsége: kb. 0,8-1 mFt. Melyik megoldás tehát a drágább? Ebben az esetben a fűszilázs hozamtöbbletével és a fajlagos önköltség csökkenésével nem is számoltunk még!

Az istállótrágya és a hígtrágya

Az érett istállótrágya és a hígtrágya értékes tápanyag-forrás, de felhasználása szigorú szabályokhoz kötött.

A 4/2004. (I. 13.) FVM rendelet a szerves trágya kijuttatásának idejét korlátozza, ennek alapján tilos a trágya kijuttatása december 1. és február 15. között, valamint nem juttatható ki trágya fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra Magyarország területén. Nitrátérzékeny területeken (59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet) még szigorúbb a szabályozás, ennek alapján tilos a trágya kijuttatása október 31. és február 15. között, kivéve őszi kalászosok fejtrágyázása, mely február 1. után megengedett.

A 4. táblázatban a tejelő tehén hígtrágya és szilárd istállótrágya összetétele látható. Normál csapadékviszonyok között a szervetlen N gyorsabban fejti ki hatását, mint a hígtrágya. Ennek oka, hogy a hígtrágya nitrogéntartalmának egy része elillan, amikor nem megfelelő műszaki eszközt használunk kijuttatáskor (’locsolás’), továbbá a nitrogén szerves kötésben van és ezért lassabban fér hozzá a növény, valamint feltapadhat a növény felületére (Whitehead, 1995, Eghball és Power, 1999). Ráadásul a tehén hígtrágya jobban ’felragad’ a növényre, mint a sertés hígtrágya. Így hosszabb időintervallumot kell hagyni a tehén hígtrágya N-hasznosulására. Különösen pillangósok esetében, ahol a levél vízszintesen ’fekszik’ el, a függőleges levelű fűfélékhez képest (Wightmann és mtsai, 1996).

Hazai körülmények között 1 tonna közepes minőségű istállótrágya hatóanyagtartalma megközelítőleg: 6 kg N; 3,5 kg P2O5 és 6 kg K2O-nak. Nitrátérzékeny területen az ilyen összetételű istállótrágyából kb. 28-30 t/ha adható ki.

A 5. táblázatban a tejelő tehén éves ’produktivitása’ látható a trágya elemtartalmának és a termelt mennyiségnek a vonatkozásában.

A szilárd szerves trágya és a hígtrágya hatása a növény mikroflórájára

Hígtrágyázást követően a növény mikrobaszáma mindig magasabb! A ’fertőzöttség’ akár hetekig is megmaradhat (különösen a spórás Clostridiumok esetében). A bacillusok is jobban meg tudnak tapadni a növény felületén (hirdofób felületű spórákkal rendelkeznek, melyek ’hozzáragadnak’ a növény viaszos levélfelületéhez), ezért hosszabb ideig kimutathatóak, mint a tejsavtermelők és az enterobakteriumok a hígtrágya kijuttatását követően (Rammer, 1996). A 6. táblázatban a tehén hígtrágya és az istállótrágya mikroflórája látható.

A szilárd szerves trágya nincs jelentős hatással a mikroflórára, ha

• nincs fizikai szennyeződés a növény felületén,
• a tarlómagasság megfelelő (min. 8 cm),
• elegendő idő áll rendelkezésre a lebomlásra (őszi kijuttatás),
• a műszaki megoldás injektálással vagy azonnali sekély bedolgozással működik.

A mikrobiális fertőzöttség mértéke és kockázata jelentősen csökkenthető hígtrágya kiadagolásakor:

• az időfaktor betartásával (minimum 5-6 hét betakarítás előtt),
• a tarlómagasság beállításával (min. 8 cm) és
• egyes műszaki megoldásokkal (pl. injektálás).

A tápanyagpótlás egyes műszaki megoldásai és azok hatékonysága

A 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet, amely a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szól, 170 kg/ha-ban korlátozza a szerves trágyával egy hektárra kiadható nitrogén hatóanyag mennyiségét. Ez azt jelenti, hogy egy számosállat után, durván becsülve 0,7-1,3 hektár elhelyező területre van szükség.

Az istállótrágya, a hígtrágya és a műtrágya kijuttatásának módja különösen fontos a tápanyagveszteség, a tápanyagok hasznosulása és a környezetvédelmi szempontok vonatkozásában. Számos technikai megoldás létezik.

• istállótrágya: a szórószerkezet kialakítása szerint függőleges dobos, csigás és fogas kombinált, vagy dobos-röpítőtárcsás szerkezet.

• hígtrágya:

1. ütközőtányér vagy vízszintes, illetve függőleges tengelyű szórókerék,
2. fúvókában végződő stabil vagy lengő szórócső,
3. csúszó csőfüggönyös megoldás,
4. sávművelő injektorok a növényekre jellemző sortávolságban
5. talajhasító kultivátorkésekkel vagy
6. tárcsás injektorok.

A teljesség igénye nélkül emelünk ki egy-két érdekességet a nemzetközi szakirodalomból.

A közölt adatok adott szerzők által leírt körülményekre, termőhelyre és évre vonatkoznak, más körülmények között csak tájékoztató adatnak tekinthetőek.

A cikkben szereplő információk hivatkozásai a szerzőnél teljes terjedelemben elérhetőek.

dr. Orosz Szilvia

Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft.

dr. Hoffmann Richárd

Kaposvári Egyetem