fbpx

A tavalyinál jobb gabonatermés várható Csongrád megyében

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 05.

Az idei év időjárása kedvezőbb a mezőgazdaságból élők számára az aszály sújtotta tavalyinál, így nagyobb mennyiségű termésre számítanak a Csongrád megyei gazdálkodók – tájékoztatta a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága az MTI-t csütörtökön.

Futó Tamás igazgató közölte, az őszi árpa betakarítása rövidesen befejeződik, a búza aratása pedig a napokban megkezdődött: bár a vetett területnek még csak az 1 százalékán vannak túl, ezekről a helyekről jó eredmények érkeztek.

Hozzátette: a kalászosoknál 15 százalék körüli vagy azt meghaladó termésátlag-növekedéssel lehet számolni.

 

 

A tavalyinál jobb gabonatermés várható Csongrád megyében

 

A szakember szerint elsősorban az elhúzódó ősz és a csapadékos tavasz hatására jeleztek a termésbecslések kedvező eredményeket a gabonaféléknél.

A már jórészt betakarított, 17 ezer hektáron vetett árpa esetében az előrejelzés igazolódni látszik: a haszonnövény átlagtermése hektáronként 4,15 tonna, szemben a tavalyi 3,52 tonnás átlaggal.

Az idei árak visszafogottabbak az elmúlt évihez képest, az árpát 42-44 ezer forintos tonnánkénti nettó ár körül keresik.

Búzát az idén 7 ezer hektárral nagyobb területen vetettek a megyében, mint tavaly, a 75 ezer hektárról átlagosan 4,3 tonna/hektár termésre számítanak.

Az értékesítés jelentősen függ majd a minőségtől. Előzetesen 40-55 ezer forintos tonnánkénti nettó ár várható – tudatta az igazgató.

 

 

MTI 2013. július 4.