fbpx

A tizenévesek saját botjával verték agyon a pásztort

Írta: Szerkesztőség - 2020 augusztus 12.

Közösen berúgtak, aztán a három fiatalkorú egyszerűen rátámadt a pásztorra, és addig verték-rúgták, míg már az orvosi segítség sem menthette volna meg.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt három fiatalkorú férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás miatt. A vádlottak közül a legidősebb, aki elmúlt már 16, gyermekvédelmi lakásotthonban volt elhelyezve, ahonnan rendszeresen megszökött, így a cselekmény napján, 2018. augusztus végén is. A két másik vádlott 12. életévét betöltötte, de 14. életévét egyikük sem. A vádlottak aznap délutáni Ózd külterületén felkeresték a szarvasmarhák terelésével foglalkozó férfit egy lakókocsinál, ahol a sértett adott nekik 1000 forintot, és elküldte őket borért. A gyerekek és a férfi együtt ittak, a sértett lerészegedett, aztán közösen elhajtották a szarvasmarhákat a közelben lévő domboldalra. Ott azonban a legidősebb vádlott a pásztor 1,5 méteres, vastag botjával, illetve a két másik fiú a náluk lévő botokkal – némi vita után – a csordásra támadtak, verni, aztán rugdosni és ütni kezdték. Végül a még életben lévő, de vérző és nyöszörgő áldozat zsebéből kivették a maradék pénzt, aztán kifosztották a lakókocsit is, ahonnan párezer forintot és ételt vettek el.

 

 

Az ügyészség hozzátette: a vádlottak az est további részét mulatozással töltötték egy rokonnál. Időközben az áldozat a verésbe belehalt: az életét szakszerű orvosi segítség akkor sem tudta volna megmenteni, ha időben érkezik. Az ügyészség a napokban a 16 éves vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kért, míg a fiatalabb gyerekeket javítóintézeti nevelésre kötelezné.

 

(Képek: illusztráció)