fbpx

A zöldhatóság szerint nincs jelentős hatása a fürgedi szélerőműparknak

Írta: Szerkesztőség - 2013 február 14.

Szekszárd, 2013. február 13., szerda (MTI) – Nincs jelentős környezeti hatása a Tolna megyei Fürged, Magyarkeszi és Felsőnyék térségében tervezett szélerőmű parknak a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szerint.

 

 

A zöldhatóság honlapján közzétett, nem jogerős határozatban ugyanakkor több, a madárvilágot érintő természetvédelmi szempont figyelembe vételét írja elő a beruházó Fürged Szélerőmű Kft.-nek.

Az eredetileg 33, jelenleg 16 szélerőművet tartalmazó szélpark első környezetvédelmi engedélye ellen korábban több fellebbezés érkezett zaj-, örökség- és természetvédelmi aggályok miatt.

A kifogások között szerepelt többek közt, hogy az egyik szélerőmű a felsőnyéki, avar kori földvár helyén épülne fel, valamint zavarná a környéken fészkelő gyurgyalagokat.

A felügyelőség megismételt eljárásban ezeket a Baranya Megyei Kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Irodája és a Duna-Dráva Nemzeti Park véleményének ismeretében nem találta megalapozottnak.

A felügyelőség ugyanakkor felhívta a cég figyelmét arra, hogy a vonuló madarak ütközését villogó fénnyel előzze meg, és folyamatosan kövesse a szélerőműveknek az élővilágra gyakorolt hatását.

Ennek részeként három havonta kell jelentést készítenie a madarak repülési útjának változásáról, az esetleges madárütközésekről.

A tervek szerint a 2014. második negyedévében induló, mintegy 40-45 millió eurós beruházással egy – a szélerőművek típusától függően – 28,8-36,8 összteljesítményű szélpark épül fel a három település határában, amely 2014. szeptemberben kezdi meg működését.

 

MTI 2013. február 13.