Ha nincs könyvelője, adóbevallás a NAV-val

2020-ra vonatkozóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 5,4 milliót meghaladó számban készített adóbevallást. Ezek elérhetők, ellenőrizhetők és jóváhagyhatók elektronikusan. Azonban aki nem rendelkezik a szükséges azonosítóval, kérheti április 15.-ig a tervezet postázását.

 

Adóbevallás és mezőgazdaság
A NAV támogatja a mezőgazdaságban tevékenykedőket is az adóbevallás elkészítésében (Fotó: Barna Ferenc)

 

Az adóbevalláshoz segítséget kapnak a mezőgazdaság szereplői is

A NAV közlemény szerint, akinek nincs KAÜ-azonosítója (ügyfélkapuja, elektronikus személyi igazolványa, telefonos azonosítója) annak április 30-ig postázzák a tervezetét, az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot és a válaszborítékot együtt, de ezt kérni kell.

Mára a személyi jövedelemadózás rendszere jelentősen átalakult. Elsődleges cél, hogy a magánembereknek a lehető legegyszerűbben készüljön el az adóbevallása. A rendszer évek óta egyszerűsíti az SZJA-bevallást, ebben a digitalizációnak is nagy szerepe van.

A NAV információi szerint jelenleg már több mint 4,2 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel.

 

A tervezetek már elérhetőek

A NAV honlapjáról már most elérhetők a bevallási tervezetek. Az eSZJA-portálon keresztül a KAÜ-azonosítóval rendelkezők számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik azt. Amennyiben szeretnék kiegészíteni, javítani, szerkeszthetik is az adóbevallás tervezetét.

Aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 20-ai hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes SZJA-bevallássá válik – áll a közleményben.

 

Adóbevallás és mezőgazdaság
A mezőgazdasági szektor őstermelőinek is készült tervezet, de nekik ki kell egészíteni (Fotó: Barna Ferenc)

A mezőgazdaságban tevékenykedő őstermelőknek van még feladatuk a bevallással

Az SZJA szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket.

Nekik továbbra is önállóan kell benyújtaniuk a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de alapjául szolgálnak annak elkészítéséhez.

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc