fbpx

A víz drámája három felvonásban

Írta: Barna Ferenc - 2023 március 21.

A mezőgazdaság, az ipar szempontjából is gondot jelent majd, ha a világ népességének fele, azaz ötmilliárd ember 2050-re vízhiányos területen fog élni – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke középiskolásoknak tartott előadásán.

Aszályos terület
A vízhiányos területek gondot jelentenek a mezőgazdaságban is (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Jelenleg az emberiség negyede nem rendelkezik vezetékes vízzel

Áder János a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégiumban mintegy száz diák előtt arról beszélt, hogy jelenleg az emberiség negyede nem rendelkezik vezetékes vízzel, nagy távolságokat kell megtenniük, hogy vízhez jussanak, minden ötödik embernél pedig nem megfelelő a „szanitáció”, azaz nem folyik víz, vagy csak koszos víz jön a csapból, és nincs vízöblítéses WC.

2050-re nagyjából 10 milliárd ember lesz a Földön, túlnyomó többségük pedig városlakó lesz, akiknek hatalmas kihívás lesz tiszta vizet biztosítani, különösen annak fényében, hogy 2,5 milliárd ember már most „vízstresszes” régióban él, azaz olyan helyen, ahol nincs elegendő mennyiségű víz.

A víz három drámája

Az elmúlt években felgyorsult a víz körforgása, emiatt sokkal szélsőségesebbé vált az időjárás. Előfordul, hogy egyszerre sok eső esik – ez a sok víz drámája; máshol pedig aszály van – ez a kevés víz drámája.

A harmadik, a szennyezett víz drámája, mellyel kapcsolatban a műanyag termékekkel teremtett az emberiség nagy problémát. Egy műanyag palack legyártása öt másodperc, átlagosan öt percig használjuk, és 500 év, amíg lebomlik. Nem megfelelően kezelve pedig a pet-palackok jelentősen szennyezik a vizeket, veszélyesek az élővilágra, az UV-fény hatására pedig széttöredeznek, így mikroműanyagok keletkeznek, amelyek az emberek szervezetébe is bekerülhetnek.

További probléma, hogy a fejlődő országokban a szennyvíz 80 százaléka tisztítatlanul kerül vissza a folyókba.

A klímaváltozás következményeire kell választ találni

Áder János felhívta a figyelmet arra, csak azt vegyük meg, ami tényleg szükséges, mivel minden használati eszköznek van vízlábnyoma: például 7600 liter víz szükséges egyetlen farmernadrág, 150 ezer liter víz pedig egyetlen személyautó legyártásához.

A pályaválasztás előtt álló diákoknak bemutatta azt is, hogy munkájuk során milyen újfajta kihívásokkal kell majd megküzdeniük. A jövő mérnökeinek például megoldást kell találniuk arra, hogyan lássák el a népesség növekvő energiaigényét, az orvosoknak pedig a klímaváltozás hatására megjelenő új betegségeket is kezelniük kell.

A fenntartható fejlődés kulcsa, hogy csak annyi erőforrást használjunk fel, amennyit a természet pótolni tud.

Forrás: MTI